Astoria.

Egy kínai lány jön fel az aluljáró lépcsőjén, szorosan összeszorított szemmel: Nem botlik, nem tétovázik, határozottan jön fel, szigorúan zárt szemmel. A lépcső tetején kinyitja a szemét. Vajon miért kellett a lépcsőn összeszorítania a szemét? Talán kívánt egyet odalent és felérve nézte meg, hogy teljesült-e a kívánsága? Valami nagyon szépre gondolt, vagy szépet látott és nem akarta elengedni? Vagy csak a huzat?

MOM park. Barátnőimmel randizok, beülünk egy kávézóba. El kell szaladnom a mellékhelységre, ahol szép hosszú egyenletes sor van, mint mindig a női wc-knél. Miért nem gyártanak több női wc-t mint férfit? A wc csendjében jól hallatszik az áruházban a moraj által szinte észrevehetetlenné tompult karácsonyi dal. Állunk sorban szép csendesen, és hallgatjuk az Ó Tannenbaumot. Groteszk. Nevetek magamban. Csilingelő csengőszóra intézzük folyó ügyeinket.

Vérellátó. Rajtam kívül csak férfiak. Na férfiak, ez összesen két darabot jelent. De mégis, ez helyreállítja a férfiak renoméját. Valamelyest. Nekem ugyanis az a teóriám, hogy ha a férfiakra lenne bízva a szülés, bizony, már kihalt volna az emberiség. Hogy mire alapozom ezt? A vérvételek körül rendezett cirkuszokra a kórházban. Lányok? Szisszenés, kész. Fiúk? Nagyjelenet, ájuldozás, sírás, hiszti, alkudozás, menekülés, birkózás....De lehúzom én ezt a 2 férfit, ez presztízskérdés most. Először is figyelek rá, hogy ne ránduljon az arcom se, amikor beszúrják a tűt, mint az előttem levő férfinak. Sikerült. Utána pedig olyan flow-t adok, hogy ihaj, lekörözöm véradó társaimat. J Mégis csak meg kell őriznem a nők becsületét.

Öregek otthona. Karácsonyi műsor. Pap ismerősöm kért meg, hogy majd jön néhány idős ember a kápolnába, ő mond valami homíliát, én meg segítsek énekelni. Jó. Kicsit később értesít, hogy mégse az öregek jönnek a kápolnába, nekünk kell átmenni a C épületbe. Jó. Odaérve már messziről sugárzik, hogy itt nem néhány idős embert kell kicsit elszórakoztatni, hanem az Év Eseménye, a Nagy Karácsonyi Ünnepség van kitörőfélben, ünnepien megterített, feldíszített asztalok körül számtalan elegáns idősebb hölgy és úr, majd besorjáznak az illusztris, szintén klakkban-frakkban megjelenő vendégek, polgármesterek, mellékpolgármesterek, már voltak polgármesterek, még- lehet-hogy-lesznek-polgármesterek, valamint láttak-már-polgármestert-de-az-se-az-volt típusú fontos emberek. Nem jó! Sőt, nagyon nem jó! Hé, erről nem volt szó! Nem vagyok menyegzős ruhában és különben is! De már nem ment meg semmi, természetesen túl magasan kezdek, a hangom elcsuklik, égek mint a Reichstag, érzem ahogy lángol a fülem, az arcom, ekkora blama! És persze nemigen énekel velem senki, hiszen ez egy állami otthon, 100 pár szem mered rám… 2 napi tisztítótűz mínusz, Talake, ha engem kérdezel! Ej, P. Tomek, sokkal tartozol most nekem!

Egy nappal később jön a slusszpoén: a ma reggeli misén odajön egy öreg néni és sírva mondja, hogy 12 éve lakik az otthonban, de ez volt a legszebb karácsonya, mert Istennel lett kezdve és a pappal, és ilyen sosem volt még. No, legalább kicsi értelme volt, bár a dalok ebben a helyzetben nem osztottak és szoroztak (vagy inkább csak oszotttak :)) de hát annak örülök, hogy valahogy, valahol mégis Istent képviseltük P. Tomekkel. Persze ehhez P. Tomek maga is elég lett volna......