Reveláció a fürdőkádban

Életem nagyon fontos elemévé vált a dicsőítés. A közösségi alkalmakon 100 éve dicsőítünk, mert tudjuk és tudtuk, hogy a dicsőítés fontos. Igen, de nem értettük, hogy mi az, hogy dicsőíteni és azt sem, hogy miért fontos. Csak csináltuk, ahogy gondoltuk, hogy kell, gitároztunk és énekeltünk a sárga könyvből és máshonnan dalokat , amire nem mondom, hogy nem volt áldott, -szép, kellemes, áhítatos volt. De messze volt attól, amit a dicsőítés valóban jelent.

2014-ben az első augsburgi kiruccanásunk után fogadalmat tettünk, hogy heti 1x1 órát dicsőítünk, eleinte azért, hogy Magyarországon legyenek Imádság Házák (jelentem, azóta 5 van, a legtöbb/ország Európában)

3 éve dicsőítünk heti rendszerességgel és ezalatt egészen különös dolgokat értettünk és tapasztalatunk meg. És tegnap este a kádban fürdés közben rámzuhant a Nagy Felismerés! Archimedesz óta úgy tűnik, a kád a nagy gondolatok helye J sokaknak még a nyelvimája is ott indul el. J Nehéz szavakba önteni, de megkísérlem, mire döbbentem ott villámcsapásszerűen rá. Hogy VALÓJÁBAN mi a dicsőítés, és mi történik alatta.

Hogy MI a dicsőítés, arról már korábban írtam itt: http://hagiosz.net/?q=node/1649

egy rövid kivonat innen:

Amikor Istent dicsőíted, akkor kimondod, hogy KI az Isten. Kimondod az Ő tulajdonságait, kimondod Őt magát. Kimondod Róla AZ IGAZSÁGOT.  Ahol pedig Isten megjelenik onnan fut a gonosz. Az igazság szabaddá tesz. Ahol Isten megjelenik, ott megjelenik az Ő országa, hiszen Ő a dicséretben lakozik. Az Ő országát pedig gyógyulás, szabadulás, öröm, béke jellemzi, a természetfeletti válik természetessé. Ezért van az, hogy a dicsőítő alkalmakon anélkül, hogy külön imádkoznánk gyógyulásért, vagy szabadulásért, ezek megtörténnek. Mert megjelenik köztünk az Isten országa. És akkor leszakadnak a bilincsek, nem csak testről, lélekről is, leomlanak a falak, nem csak fizikailag de lelkileg is, és kimenekülsz a veszélyből, nem csak fizikailag, de lelkileg is.

Visszatérve, mit értettem meg tegnap? Hogy a dicsőítés nem az, hogy sárga könyves dalokat énekelgetünk és jól érezzük (vagy nem érezzük jól, de csináljuk, mert az eszünkkel beláttuk, hogy kell) magunkat. Bár kellett az ebben való kitartás, hogy Isten növelni tudjon minket. És most azt értettem meg, hogy a dicsőítés is abszolút a Lélek műve. (ez másoknak nyilván már rég leesett, de én egy lassan érő típus vagyok, csak most pottyant ez le az agyamból a szívembe) A dicsőítés közben vezet minket egy irányba -ha hagyjuk és átengedjük a kontrollt neki és nem a tökéletes performanszra figyelünk és egyáltalán, ha nem előadás, hanem valóban ima az a dicsőítés-, vagy próféciák hangzanak (tudjuk, ugye, hogy a prófécia NEM jövendőmondást jelent, hanem Isten igazságainak a kinyilatkoztatását) bevezet egész mélyen például abba, hogy Krisztus a király, hogy milyen király Ő, vagy bevezet abba, és kibontja egész mélységeiben, hogy Isten szent. Mi csak ott állunk és egészen súlyosan tud ránk hullani Isten jelenléte, szentsége, annak a titoknak a kinyilatkoztatása, ahova a Lélek éppen vezet minket, szinte fizikailag tapintható módon. Vagy éppen szellemi harcba megyünk, Isten elvezet valahova, ahol az Ő győzelmét ki akarja nyilvánítani. Tehát a dicsőítés NEM arról szól, hogy csak úgy énekelgetünk, hanem valami egészen komoly, mély történésről. (Aki pedig azt hiszi, hogy a dicsőítés szentimentalizmus és érzelmi hajhászás, az mélységesen, mélységesen téved!)

Mondok nektek régi példát és mutatok jelenkorit is

Sám. 10.5. Aztán eljutsz az Isten halmához, ahol a filiszteusok előőrse van. Amikor ott bemégy a városba, egy sereg prófétával fogsz találkozni, akik éppen a magaslatról jönnek le; előttük hárfa, dob, fuvola és lant lesz, ők maguk pedig prófétálni fognak. 6Ekkor téged is megszáll az Úr lelke és prófétálni fogsz velük, s más emberré változol. 7Éppen azért, amikor teljesednek rajtad mindezek a jelek, tedd meg mindazt, ami a kezed alá kerül, mert az Úr veled van.

Ez egy kicsit leírja, mi történik, és láthatsz ilyet megtörténni itt, ahogy a dinamikus dicsőítésből átmennek egészen mély imádásba, olyan hihetetlen erővel jelen van a Lélek....ahogy spontán zenélnek, énekelnek, sírnak, nevetnek, nyelvimáznak....hosszú a dicsőítés, egy óránál több. De ha érteni akarod, hogy mit próbálok eldadogni,  legalább a 45. perctől nézni kell legalább 10-15 percet. De legalább hallgatni, nyitott szívvel...

https://www.youtube.com/watch?v=3Ulu3A8eHuE

És itt, ahol a dicsőítés alatt aranypor kezd a (fizikai törvényeknek fittyet hányva) szállni felfele (pl. 1.32 -nél). Eleinte azt hitték, a légkondiból jön por, de amikor a legváratlanabb esetekben és helyen megjelent (hallgasd meg Bill Johnsont ugyanennek a felvételnek a végén) akkor rájöttek, hogy Isten engedte, hogy dicsősége emberileg látható módon is betöltse a helyet.

https://www.youtube.com/watch?v=ZJdoPb62VC8&list=RDZJdoPb62VC8#t=6280

Érted, barátom, Talake? A dicsőítés nem arról szól, hogy gitárral énekelgetünk, hanem arról, hogy belépünk Isten szent jelenlétébe, ahol folyamatos a dicsőítés, hiszen Isten a dicsőítésben lakozik:

Pedig te szent vagy és Izrael dicsérete között laksz. (Zs 22,4) és

Uram, szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét. (Zs. 26,8)

tehát Isten a dicséretben lakozik. Ahogy a Jelenések 4. is írja, a Mennyben folyamatos a dicsőítés:

Éjjel-nappal folyvást ezt zengték: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van és aki eljő!” 9 Míg az élőlények dicsőséget, áldást és hálát zengtek a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, 10a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt, és imádta az örökkön-örökké élőt. Koszorújukat a trón elé tették és zengték: 11 „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtetted a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent.”

És ebbe léphetünk be mi is, és lépünk is be egyre mélyebben és tapasztaljuk, ahogy Isten egyre méélyebbre visz és bontakoztat ki nekünk igazságokat önmagáról.