Pihenésül a spanyol polgárháború után, elolvastam Agatha Christie regényét, A Bertram-szállót. Világhírétől övezve Christie megengedhette magának, hogy kísérletezzen; ez a könyv detektívregénynek még közepes sincsen. A gyilkosság a regény vége felé történik, és a gyilkost nem tartóztatják le, nem is bizonyítják rá a gyilkosságot. Számomra azonban ez nem volt hátrány. Egy vérbeli Agatha Christie után, érzékeny idegrendszeremmel és esőerdőként burjánzó fantáziámmal, egész este azt várom, mikor jön elő a killer a fürdőszobából. Erről nagyon szívesen lemondtam. Viszont a regény a legjobb oldaláról mutatja be Christie emberábrázoló művészetét. Jane Marple szerepel benne, a jámbor vidéki öreg hölgy, aki pletykaéhes kíváncsiságával és női intuíciójával fejt meg bűnügyi rejtélyeket. Jane Marple talán Christie legjobb főalakja, még a hiú és tévedhetetlen kis belga magándetektívvel (aki végeredményben Sherlock-utánérzés) és az idős detektívregényírónő önirónikus figurájával összehasonlítva is. Szenzációs Fred Davy főfelügyelő alakja. Az «Atya», az öreg, kövér, ostoba képű Scotland Yard nyomozó egyszerűen zseniális figura. Ebben a regényben ő fejti meg a rejtélyeket, Miss Marple ügyes asszisztenciájával.

Legjobb azonban maga a címadó Bertram-szálló. A «békebeli» stílusú, páratlanul szolid hírben álló londoni hotel, amelyről természetesen kiderül, hogy gengszter-főhadiszállás. Ezzel kapcsolatosan fogalmazódik meg a regény filozófiai tétele: az időben nem lehet visszafelé menni. Egy régi világbeli szálloda ma nem lehet valódi. «Minél inkább más, annál inkább ugyanaz» — idéz valaki (ha jól emlékszem, az öreg hölgy) egy francia mondást. Ezt kellene megértetni a tradicionalista liturgikusokkal, akik «megújulási mozgalmat» csinálnak úgy, hogy archaikus nyelvezetű új szövegeket írnak, és vissza próbálják csempészni a régi liturgia érvényüket vesztett szabályait.

A régi azért nem lehet valódi az új környezetben, mert megváltozott a kontextusa. Ami régen természetes volt, az új környezetben tüntetés. A Bertram-szálló megbízhatóságával, a liturgikus tradicionalizmus hitelességével tüntet. Egyik se valódi.