Most olvastam el A zsinatok történetét Hubert Jedintől. Ködös germán, nem kenyere az áttekinthető előadás; könnyen illanó figyelmemmel sokszor azt se tudtam, melyik zsinatnál tartok. De azért segített jobban megérteni az Egyház múltját. Részemről már évekkel ezelőtt arra a meggyőződésre jutottam, hogy csak a 2. vatikáni zsinattal léptünk be igazán az újkorba. Viszont nem ártana végre is hajtani... Legfelső szinten megtörtént minden intézkedés, az elöregedő, átállni nem képes papság, továbbá a grasszáló elvilágiasodás és tradicionalizmus szabotálja el. Hej, de szép volt az régen, mondják, és nem fogják föl, mennyivel szebb lehetne, ha a zsinat víziója valósulna meg. Az, amit most magunk körül látunk, valami lapos egyveleg. No de mindig így volt ez, az apostoli kor óta. Tanulmányozd csak a történelmet, ha nem akarsz elkeseredni. Ő pedig, a Gyönyörű, ott lángol a kiábrándító felszín alatt, hűségesen hűtlenségeink közepette. Hogy lehet valaki ennyire jó? Érdekes, vannak, akik panaszkodnak Istenre. Nyilván sose találkoztak vele, csak képzelnek róla valamit. Persze, aki parancsolgatni próbál neki, ürességet talál. A Végtelen nem idomítható. Mennek aztán a démonokhoz. A mágia bezzeg működik.

Ennyit a zsinatokról.