Nincs többé romantika a fogorvosi székben, állapítottam meg kedden. Semmi kínzás. Vér se folyik már. Sok vihart látott bölcsességfogamat Tündér Ilona permanensen betömte, ki-kieső protézisem véglegesen föl van ragasztva. Yaffa hercegnő már három mintát vett felső állkapcsomról. Csak gyakoroljon a gyerek. Immár nemcsak pépeset tudok enni, hideget és meleget is ihatok fájdalom nélkül. Egyhangú élet! Bezzeg a hőskorszakban, mikor egyik fogam szétrobbant a tündérkirálynő fogója alatt, micsoda buzgalommal véste-kotorta ki belőlem az utolsó szilánkokat is, valósággal fürödve a vérben. Nemcsak az ő kezéhez tapadt (bőségesen) a vérem, hanem az én arcomhoz is — úgy mosdatott tisztára, mint holló a fiát. Véres napokról álmodom, mint balcsillagzatú kollégám, Petrovics. De azért örülni fogok, ha elkészül az új fogsorom, mert rengeteg időm megy el most vele. Persze, ha meglesz, újra kell tanulnom majd beszélni. Megalázó szituáció; a szónok észreveszi, hogy nem tudja helyesen képezni a hangokat. Selypít, mint egy kisgyerek. Vállalom, Gyönyörű. Tied minden dicsőség, nem akarom saját hiúságomat ápolni.