Újabban misézem is, gyóntatok is a Ferenciek terén, az Alkantarai Szent Péter templomban. (Email-jóbarát kapta a templomigazgatói funkciót. Hasznos ez az Internet.) Utána gyalog szoktam hazamenni, hogy tornáztassam a lábamat, amely meg-megdagad az ülő életmódtól.

Mióta azonban életbe lépett a téli időszámítás, az útvonalat gondosan kell megválasztani, mert a korán beálló sötétségben előbúvik odúiból az alvilág. Az aluljárók hiénáit, az erőszakos kéregetőket jobb kikerülni (őket bandájuk támogatja, rendőr nincs; minden polgármesterjelölt a közbiztonság jelszavával vonult hadba a választásokon, rendőr azonban nincs). Így tévedek, némi kerülővel, a József körút túlsó (Corvin köz felőli) oldalára. Feltűnik, milyen sötét van; a világítás a széles járdának inkább csak a peremét éri.

Egyszercsak, félreérthetetlen öltözékben és attitüdben, rémséges rémhölgy áll előttem. Úgy hallottam, hogy újabban a prostituáltak óvatosabban öltözködnek és viselkednek; nos, ezúttal valami (legitim vagy illegitim) türelmi zónába bolyonghattam bele, mert szó sincs óvatosságról; az elvirágzott bájszirén, mikor látja, hogy ki akarom kerülni, megragadja a kabátomat és úgy teszi föl szónoki kérdését: «Nincs egy cigid?» Elviselhetetlenül undorító a külleme is, a hanghordozása is. Mivel pedig cigim radikálisan és végérvényesen nincsen, erőteljeset rántok a kabátomon és elszántan nyomulok tovább a nagy ismeretlenbe, húzva a csíkot nemzetünk jobbjainak nyomában, s követve egy — a sötét háttérből előbukkanó — másik kéjbanya becsmérlő ékesszólásától. Hát hiszen egy kis szidalmazás nem árt nekem, úgyis annyi kedvesség vesz körül, hogy már teljesen el vagyok kényeztetve. A testi fenyítést ezúttal elkerültem. Az lett volna zavarbaejtő szituáció, ha Vénusz mellőzött papnői, méltó haragjukban, összekarmolásszák az arcomat.

Sejtelmem sincs, mi lehetett a koncepciójuk; pénzt akartak persze, de hát a forgalmas Nagykörúton mégse foszthattak ki erőszakkal, azt pedig láthatták, hogy szolgálataikat nem óhajtom. Aligha óhajtják mások is; szegények, ifjúságukat mindketten eltemették már, szépségük sose volt, és az ocsmány züllöttség úgy árad belőlük, mint a csatornabűz. Ezt ők már valószínűleg képtelenek felmérni, a boldogtalanok; most képződnek át utcalányból éhenkórász koldussá, tolvajjá. Élve megrothadnak a szeméten. Irgalom, Csodálatos, irgalom!

Mindenesetre a József körútnak ez az oldala tiltott területté változott számomra, legalábbis sötétedés után, az Üllői út és a Baross utca között. Ezt nem hittem volna, szép városom, Budapest. Nemrég még a József körút és a Nap utca sarkán álló Művelődési Házban érdeklődtünk, hogy tarthatnánk-e ott közösségi összejöveteleket; bár feltűnt a szexipar jelenléte a közeli üzlethelyiségekben, fogalmam se volt, hogy ez az utcai szörnypillangók hazája is. Jó kis területre csábítottuk volna az érdeklődőket! Hiába, vannak helyek, ahova tisztességes ember (még ha nem is pap) nem teheti be a lábát. Hanem, hogy már bizonyos járdák is tabuk, az új dolog számomra.