Hétfőnként gyóntatok az Alkantarai Szent Péter templom gyóntató helyiségében, délután négytől este fél nyolcig. Izgalmas, felvillanyozó szolgálat; de a gyónások közti szünetekben fárasztó is, hiszen szűk helyen kell ülni három és fél óra hosszat. (Előfordul, hogy kimegyek egyszer a mosdóba, máskor azt se.) Sok őszinte bűnbánó jön, őket szolgálni üdítő élvezet, mély, szinte rajongó tiszteletet és szeretetet érzek irántuk. A Gyönyörű ilyenkor ujjong bennem, a démonok között pánik van. A szünetekben viszont előtör a fáradtság, a kalodába zárt rab érzelmeivel. Ilyenkor imádkozom, olvasok vagy írok. Legutóbb három verset írtam. Egyikük, az Öregkori önarckép címkéjű szonett. Micsoda linkség.