Nem lehet eltemetni

Félárbocon leng a Magyar Köztársaság lobogója. Tömegek szoronganak a Szent Péter téren, Róma és az egész világ egy ciprusfa koporsó köré gyülekezik. Három millió résztvevője van II. János Pál temetésének. Ilyen pápa-temetés még nem volt, mióta a világ világ.

Ki volt ez a nem-szokványos lengyel, aki olyan magátólértődően tisztelte a tradíciókat, és olyan magátólértődően lépett túl rajtuk? Aki elhagyta a pápai megnyilatkozásokból a fejedelmi többeszámot, és sorra megcsókolta a világ országainak földjét? Aki pisztolygolyót kapott a hasába, tizedmillimétereken múlt akkor az élete, és akiért most akkori merénylője is imádkozik egy török börtönben? Aki új advent jegyében lépett szolgálatba, aki befejezte a II. Vatikáni Zsinat intézményesítését, aki lebonyolította a Nagy Jubileumot? Akiért a fiatalok tömegei éjt nappallá téve imádkoztak, mikor halálos ágyán feküdt?

Harmonikus személyiségét, páratlan kapcsolatteremtő képességét sokan méltatták. Kevesebben tudják, milyen bensőséges kapcsolatban volt Istennel. De már keringenek a hírek csodálatos gyógyításairól is. Igen, Isten szentje volt.

Ahogy elemezgetem az Egyház legújabb kori történelmét, nyilvánvaló, hogy a 20. század a keresztényüldözésnek és a Szentlélek kiáradásának százada volt. XIII. Leó, az előző századforduló pápája, prófétai módon előre jelezte mindkettőt. A most elhunyt pápa is előre jelzett valamit: új dicsőség korszakát az Egyház számára, a Nagy Jubileummal kapcsolatban. Ma reggel világosan éreztem, hogy ez meg fog történni. Nem valami sablon szerint, mert Isten nincs sablonokhoz kötve. De valami új következik, valami, ami még nem körvonalazható. A 20. század egyházának vértanúsága nem volt hiába. II. János Pál életáldozata nem volt hiába. A történelmi bocsánatkérések nem hangzottak el hiába. Az ökumenikus erőfeszítések nem voltak hiába. A zsidó kapcsolat továbbépítése nem történt hiába. Utolsó éveinek betegségét a nagy pápa nem hordozta hiába. Az új korszak eljön.

II. János Pál Isten prófétája volt. A prófétákat nem lehet eltemetni.

Budapest, 2005. április 8.