Akit valamilyen önpusztító szenvedély arra visz, hogy olvassa a Zsebpagodát, már tapasztalhatta, hogy folyton költők járnak a fejemben. Valamilyen rejtélyes okból Kassák Lajosra gondoltam tegnap, minden apropó nélkül. Hajnalban aztán A ló meghal a madarak kirepülnek verscímmel álmodtam. Ott volt előttem a verscím. De aztán egyszerre ott volt előttem sok példányban, megsokszorozva, kis téglalapokba behelyezve, mint a Safari böngészőben a leggyakoribb oldalak. Minden téglalapban ez volt: A ló meghal az összes madarak kirepülnek. Közben nagyon jól tudtam, hogy a helyes címben nem szerepel az összes szó.

Fölébredtem, mielőtt az álom új és hasonlóan izgalmas részletekkel gazdagodott volna. Következtetést csak egyet vontam le: az összes szó betoldása kifejezi túlzásra és általánosításra való hajlamomat.  Ha csepereg az eső, én már ezzel kezdem a verset: Robban és leszakad az ég...

De hiszen az istenismeret három útját így jellemzik (talán Pázmány): a via affirmationis, az állítás útja olyan, mint a festészet,  odatesz valamit elénk; a via negationis, a tagadás útja olyan, mint a szobrászat, lefarag valamit; a via eminentiæ, a fokozás útja pedig olyan, mint a költészet, túlzásokkal dolgozik.

Éljenek az összes madarak.