Koloán nosztalgiázik. Szent Ágnes emléknapja alkalmából felidézi a kis vértanúról korábban írt dolgokat, Harsányi Lajos szonettjét és a saját töredékeit, már amennyire emlékszik. Bandukhár, a stilártigris morog, nem tartja ezeket stílszerűnek. Hát nem is azok, de tudod, fenevad barátom, ha ez ember megöregszik, megejti szívét a nosztalgia. Becézgetem emlékeimet, mint dús dadát a balalajka. Persze kár ezeket megírni, nem foglalkoztatják a listát, és ez így normális. Nemrég egy fiatal barátom, Árpoán és Annami nagyobbik fia, autóbalesetet szenvedett és az intenzív osztályra került. Riasztottam a listát, hát megharsantak a kürtök és mindenhonnan jött az "Imádkozom" visszajelzés. Még a Facebookon is. (Érdekes, a Twitteren nem.) Egy kritikus állapotban intenzív osztályon fekvő egyetemista fiú természetesen aktuális és izgalmas. Hogy egy tizenkét éves leánynak "leszelik" (Márai) a fejét, az nem olyan érdekes, ha a harmadik században történt. Még Goretti Szent Mária vértanúsága se mozdítja meg a kedélyeket. Én nem tudom sírás nélkül elbeszélni, de annak az alacsony vércukorszint az oka.

 

Most egy hasonló történet kezdett foglalkoztatni. Tele vannak a hírrovatok azzal, hogy Zoja Kozmogyemjanszkaját, a német hadsereg által 1941-ben kivégzett partizánlányt egy csoport szentté kívánja avattatni. A dolog elég abszurdnak látszik, és nem hinném, hogy lesz valami belőle, mert azért a pravoszláv egyháznak se ment el a sütnivalója teljesen, és Zoja hazája védelmében áldozta ugyan életét, de nem a keresztény hit védelmében. Arra sincs semmi bizonyíték, hogy egyáltalán hitt Istenben. Mint komszomolistáról, inkább az ellenkezőjét tételezik föl róla. 

 

Ám, ahogy elkezdtem utána olvasni, egymás után derültek ki érdekes dolgok. A legérdekesebb, hogy a Kozmogyemjanszkij család generációkra visszamenőleg orthodox papi család volt, és Zoja nagyapját, Pjotr Kozmogyemjanszkij atyát militáns ateisták ölték meg 1918-ban. "Zoya's grandfather Saint Pyotr Kosmodemyansky was murdered in 1918 by communists". Zoja édesapja viszont nem volt pap, hanem könyvtáros, bár ő is végzett néhány év teológiát. Zoja tehát, látjuk, nem ateista családból jött, ellenkezőleg, egy pravoszláv szent, egy vértanú pap unokája volt.. Ettől még lehetett ateista a maga részéről, de Komszomol-tagságát erre nem tartom elég bizonyítéknak. Nálunk is voltak istenhívő KISZ-tagok. 

 

A másik, hogy a tizennyolc éves lány valóban hősiesen viselkedett. Az oroszok hamarosan visszafoglalták Petriscsevo falut, ahol Zoját felakasztották, és Pjotr Lidov újságíró, aki egy idős paraszttól hallott a kivégzésről, leutazott a faluba és beszélt azokkal az emberekkel, akik a szomszéd szobában ültek, amikor Zoját verték és a körmeit kitépték. Egyetlen jajszót sem hallottak. Ez nem a későbbi hős-legenda konstrukciója, ez tény. Olyan tény, ami engem mélyen megrendít. Magát a hős-legendát meg lehet csodálni a Comrade Zoya videóban. Válogatott ostobaságok mellett mégiscsak a valós tényeken alapul.

 

Milyen konklúziót vonok le mindebből? Egyelőre semmilyet. Zoja körül vihar kavarog, én nem rendelkezem eszközökkel, hogy a történet részleteit tisztázzam. Vannak, akik az egész történetet legendának tartják, mások szentté akarják avatni a lányt. Ezek a végletek aligha tükrözik az igazságot. Még többet olvasok utána, és talán sikerül megírnom egy összefoglaló cikket. Tiszta szívemből gyűlölöm a kommunista eszméket, amelyekkel Zoja fejét tömték a középiskolában. De senkinek nincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért, s szeretném hinni, hogy a bátor lány, aki hazáját védte a behatoló ellenséggel szemben, életének odaadásával mégiscsak átment azon a kapun, amelyet a Megváltó vére nyitott meg számunkra. S amelyen sokan éppen a bolsevista üldözés révén léptek át.