A metró épp bent áll a végállomáson, amikor odaérek. Bevágódom egy kocsiba, bőven akad ülőhely is. Csakhogy félhomály van. A lámpák fele fényerővel égnek. Én pedig zsolozsmázni szeretnék.

Még van időm, hogy emigráljak a következő kocsiba, ahol teljes világítás uralkodik, nem kell rontanom a szememet. De elgondolkodom, miért ez a hátrányos megkülönböztetés a kocsik között. Nyilván műszaki oka van. Ám aminek műszaki oka van, annak műszaki megoldása is van. S ha van, miért nincs?

Metrófőmágus, Szalasztó Sarastro, metrónagyherceg, BKV diktátorok! Az emberiség kisebbik fele nevében, amelyik olvas, kérlek benneteket, hallgassátok meg A XXI. század költői c. verset Petőfitől. 

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán,
Ha majd a metrón teljes fényt kap
Bármely kocsiban Koloán,

Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert többet írni nincs pofám.