Szerémség

tejút

a templom talapzata reszket
viharzó tűzbokor a lét
mindennap újrakezded
a túlhabzó szenvedély énekét

és lezúdul az égő zuhatag
a fölrobbant üstökös hangot ad
perzselnek a szavak

oszd föl felezd meg
a tűzrácsot a tűzgerezdet

a skarlátvörös tejutat

A vers, bár ez nem látszik rajta, Szent Domonkosról szól. Egyszer jól megázott kísérőivel együtt, akik este a tűz mellé húzódtak vizes ruhájukkal. Domonkos bement azon vizesen a templomba és imába merült. Isten szenvedélyes szeretetének olyan lángja égett benne, hogy reggelre megszáradt rajta a ruha, míg a többieké még mindig nyirkos volt.

(Bandukhár:) Fantasztikus! Skarlátvörös transzcendencia! Koloán, felülmúltad önmagadat. (Táncba fog.)

(Koloán:) Hát persze.

(Bandukhár:) Legjobban a szerénységedet élvezem.

(Koloán:) A szerénységet Szerémségben felejtettem. Meghívhatlak ebédre?

Tartalom