– Figyelj, Tűzharmat – szólalt meg Koloán.

– Mi újság? – nézett föl az egyszarvú a sporthírekből, és látta, hogy Koloán egy összecsukható esernyővel hadonászik.

– Ezt vettem – büszkélkedett Koloán. – A réginek letört a fogantyúja.

– Vagy úgy – mondta az egyszarvú, és tovább olvasott.

***

– Figyelj, Tűzharmat – szólalt meg Koloán.

– Mi újság? – nézett föl az egyszarvú.

– Az új esernyőnek egyáltalán nincs is fogantyúja – közölte Koloán. – Csak egyenes nyele.

– Vagy úgy – mondta az egyszarvú, és tovább olvasott.

***

– Figyelj, Tűzharmat – kezdte ismét Koloán.

– Mi újság? – nézett föl türelmesen az egyszarvú.

– Eltűnt az új esernyő tokja.

– Hol láttad utoljára?

– Az előbb még itt volt a kezemben. Kipróbáltam az esernyő kinyitását és becsukását, most ráhúznám a tokot, és egyszerűen seholse találom. Körülnéztem az egész szobában. Bent voltam végig, nem tettem ki a lábamat. Magad is láthatod, nincs a tok sehol. Megmagyarázhatatlan jelenség. Nyom nélkül eltűnt. Izé... Hopp! Megvan mégis!

– Hol volt?

– A kezemben. Összefogtam az esernyővel.

– Vagy úgy – mondta az egyszarvú, és tovább olvasott.

***

– Figyelj, Tűzharmat – kezdte újfent Koloán.

– Mi újság? – kérdezte az egyszarvú, és letette kezéből a lapot.

– Nem tudom ráhúzni a tokot az új esernyőre – mondta Koloán.

– Vagy úgy – mondta az egyszarvú, és lobogni kezdett, hogy megvigasztalja Koloánt, mert látta, hogy mindjárt sírva fakad.