Sunda
Nyomós okokból az Árkádban ebédeltem, aztán kijöttem oldalt. Azt gondoltam, a Fehér útra jutok. De nem. Egy lidércnyomásba jutottam. Lakótelepi toronyskatulyák és zsúfolt parkolók keringtek körülöttem, semmi nyoma a civilizációnak. Nem szoktam kétségbeesni, de már kezdtem gyakorolni, úgyis éppen a Gyakorló utcában tévelyegtem. Elszántan meneteltem, mint a légió a sivatagban. "Ma foi"És egyszercsak nagy távolságban megpillantottam egy utat, ahol autók mentek, sőt villamos is. A Fehér út! Meg voltam mentve.
De miután visszakerültem a lidércálomból a valóságba, föltettem a kérdést: mi történt? Miért nem volt a Fehér út ott, ahol lennie kellett volna?
Két lehetőség van.
a) Miközben ebédeltem, egy sunda földrengés valósult meg, amely elfordította a Fehér utat kilencven fokkal, anélkül, hogy észrevettem volna.
b) Én vagyok teljesen beszámíthatatlan.
A b) lehetőség a priori (a nép nyelvén: by default) ki van zárva, különben megint "Przemyśl védelme", és minden katonai képzettségemre szükség lesz, hogy bekerítsem és kardélre hányjam őket. Szerencsére egyik ükapám Bem tábornok hadsegéde volt (Petőfi kollégája), így génjeimben van a hadi tudomány, de szeretném a vérontást elkerülni.
Marad tehát az a) lehetőség. Nagyon sunda földrengésnek kellett lennie, mert a light Colám kísérletet se tett arra, hogy kiloccsanjon. A Richter-skála szerint akár 9-es sundaságú földrengés is lehetett.
Mint olvasom, a közelmúlt legerősebb földrengése 2004. december 26-án, a Sunda-árok északi része alatt dühöngött, és 9,3-as erősségű volt.
Kifordítják, befordítják, mégis Sunda a sunda.