Szeghy Ernő beszéli el valahol egy hölgy élményét, akinek megjelent Jézus, s ő átkiáltott a másik szobába a nővérének: „Gyere, nézd, itt az Úr Jézus!”, de erre a látomás azonnal eltűnt, s többet nem jelentkezett. Istent nem lehet bekeríteni.

Gábor atya legutolsó (28.) Sir Hasirim írása nyomán tengernyi gondolat jött fel bennem: régiek és újak. Van, ami megosztható, a többség nem.

Az egyik morfondírozásomat leírom:

A fenn idézett sorok eszembe juttatták egyik levelezőtársunk gondolatát: van aki Istenről beszél, és van aki Istennel. Ő a másodiknál marad.

Tetszik nekem ez a megfogalmazás. (Félreértés ne essék: nem az evangelizációról, nem a misszióról beszélek.)

Tapasztalható, hogy az egészséges istenkapcsolat elérkezik valamikor – kinél mikor – egy olyan szintre, amikor az arról való beszéd nem mindig megengedett. Képes „sérteni, bántani” az Istennel kialakult intimitást. Ezt nem lehet „megjátszani”, akkor alakul ki, amikor Isten „úgy dönt”.

Találkozni nem egy olyan jó hívővel, aki oly módon mutatja, mennyire mély a hite, hogy egyik pillanatban „túllihegi” az istenimádatát, aminek jelzése: nézzétek, én mennyire dicsőítem az Istent, szinte teljesen magával ragad az ő öröme! – a másik pillanatban „begubózik”, aminek jelzése: most nagyon mélyen érint Isten, nem szólok róla semmit!

Mindkét megnyilvánulásban van egy hamisság: mégpedig az, hogy „ordít”. Valamit közölni akar magáról a személyről, de nem verbálisan, hanem a metakommunikáció útján.

Az elsőnél a dicsőítő szavak mellett a magatartásban jelenik meg ez az ú.n. „lelki rongyrázás”. A Megkülönböztető Lélek képes ezt felismertetni. Ilyenkor a dicsőítésben megjelenik egy „felhang”, azt érzékelni, hogy „valami nem stimmel”.

A második esetben a metakommunikálás azt akarja közölni: kérdezzetek már, alig várom, hogy beszélhessek róla! Itt szintén a Megkülönböztető Lélek munkálkodik, és mindkét esetben a közösség feladata, hogy korrigáljon.

Meglátásom szerint e megnyilvánulások mögött egy - lehetséges, hogy komolyan hívő, de mindenképpen kiegyensúlyozatlan, hisztérikus alkat áll, akiben így fogalmazódik meg az elfogadás utáni vágy: ha Istennel mély kapcsolatot mutatok, akkor jobban megbecsülnek, elfogadnak és szeretnek. Az emberek!

„Istent nem lehet bekeríteni”, de az embert igen.

Szükséges együtt élni a Megkülönböztetés Lelkével.