Hazafelé az antik ováriumból macskaköves udvaron és járdán tántorgok és botladozom.

Mitől macskakövek ezek? Én láttam már macskát. A macska puha és bolyhos. Ezek a kők se nem puhák, se nem bolyhosak. Ilyen kő nem kő. 

A botladozástól puhán és bolyhosan esem be kis lakomba. Ha már nem kaptam anyagot Zoja Kozmogyemjanszkajáról, levadásztam két Rejtő-regényt. Az se kutya.

Nem is macska. De kő. 

pünkösdváró

ha majd ég a világ
ha ég az aszfalt és égnek a fák
ha lángörvény tódul a vasbetonon át
s hamuvá ég az imád

ha lángol Jeruzsálem és lángol Budapest
Gellért kezében ha lángol a kereszt
ha majd a metró alagútja ég
ha lángot okádik a vízvezeték

ha majd ellepi a Földet a Nap
a templomfalak ha leomlanak
ha a szentségház kiborul
mindenütt ott lángol az Úr

Elszállt a tünde ifjúság,
mikor még fű-fa föleszelt.
   Hetvenkét éve hallom a
   fokföldi bálnák énekét.

Mit üvöltözik ez a pasmag?
Hiányzik agyából a vasmag.

tejút

a templom talapzata reszket
viharzó tűzbokor a lét
mindennap újrakezded
a túlhabzó szenvedély énekét

és lezúdul az égő zuhatag
a fölrobbant üstökös hangot ad

Nem olyan régen a Hagiosz listán kerestem Harsányi Lajos Szent Margit-versének szövegét, amit ifjan kivágtam az Új Emberből. Örültem volna a Szent Ágnesről szóló szonettnek is, amit szintúgy őrizgettem. Lassan eszembe jutott egy harmadik vers is, amit szintén kivágtam, bár ez nem tartozott a szentekről írt szonettek közé. Harsányi nem nagy költő, de kedves költő, van egyéni hangja, kicsit faramucian rímel és érthetetlenül bőkezűen bánik a gondolatjelekkel, dehát kinek baj az?

Lövészárok a téren. A szögesdrót mentén marcona medveforma alakok. Vajon miért állomásoznak itt?

Egyikük szándékai hamar nyivánvalóvá lesznek. A barkaágak nyomravezetnek. Ez áruló. Barkát árul virágvasárnapra. „Tessék a barkát!”

Egy versbolond agya nyomban bekattan, ha mód van rá.

„Én, én hozom, gyönge asszony,
Hajómat az éjben...
Tessék a bárkát!”

Most képzeld el, ilyen aggyal járni-kelni...