Egy az Isten – ez az unitárius hitvallás a címe Jókai regényének, amely a torockói unitáriusokat dicséri. Mintha mi, szentháromsághívők, több istent vallanánk. Mint politeistákat támad bennünket az Iszlám Állam is, halálos fenyegetésekkel, melyeknek eddigi gyilkosságaik adnak nyomatékot.

A kereszténység teljes szívből vallja az Ószövetség monoteizmusát. Csak egy Isten van. Nem lehetséges több Abszolútum, nem lehetséges több Végtelen. Ahhoz, hogy több legyen az egyikben kellene lennie valami olyannak, ami a másikban nincs. De a végtelen tökéletesség nem lehet hiányos. Az Ószövetség fő tartalma Isten egyetlensége. Isten nem első a dolgok között, hanem fölötte áll minden dolognak. Az Abszolútnak nem lehet versenytársa, egy másik abszolútum. Az Ószövetség fő tartalma, hogy egyedül az Úr az Isten, a pogányok istenei nem istenek. A római birodalom azért üldözte a keresztényeket, mert nem voltak hajlandók áldozatot bemutatni a pogány isteneknek. A keresztény ókor vértanúi a monoteizmus vértanúi. „Hiszek az egy Istenben”, imádkozzuk. Az egyetlenben, a kizárólagosban.

Egyúttal azonban hittel valljuk azt is, hogy amint az Atya valóságos Isten,, ugyanúgy valóságos Isten a Fiú és a Szentlélek is. De nem más isten, hanem ugyanaz az Isten, mint az Atya. A szentháromsághit nem triteizmus, nem háromisten-hit. Csak egyetlen isteni valóság van. A Fiú, mint a nikaiai hitvallás megfogalmazza, az Atyával egylényegű, vagy, mint a görögkatolikus fordítás szerencsésen mondja, egyvalóságú (homousziosz). Ugyanez vonatkozik a Szentlélekre is, „akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút". Ugyanaz a lénye az Atyának, mint a Fiúnak vagy a Szentléleknek. Ezt az egyetlen lényt imádjuk, senki mást. Nem vagyunk politeisták.

Ezek szerint a Szentháromság csak látszat, nem található magában az isteni valóságban (szabellianizmus)? Nem, dehogy, szó sincs erről. Nem a Szentlélek született Szűz Máriától, nem az Atya halt meg a kereszten. Atya, Fiú és Szentlélek valósággal különbözik, nem csupán a mi gondolkodásunkban. De ugyanakkor tökéletesen egymásban vannak, átjárják egymást. Mindhárom azonos az egyetlen Abszolútummal. De mind a hárman relatíye különböző módon birtokolják ezt az Abszolútpmot. Az Atya közli, a Fiú befogadja, a Szentlélek feloldja a különbséget a közlés és befogadás között. A Fiú az Atyától származik (mintegy születik), a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik mint egyetlen princípiumtól (mintegy közös lehelete a kettőnek). Nagyon hangsúlyozni kell, hogy ezek analóg és nem sajátos fogalmak. Isten felfoghatatlan és kimondhatatlan. De biztosan állíthatjuk, hogy a Szentháromséág személyei között csak a vonatkozások szembenállása (relationis oppositio) jelent különbséget, léttartalmi különbség nincs. Isten nem háromtagú csoport és nem is három részből összetett valóság. Hármassága nem matematikai adat, hanem személyek közössége: az Atya az Én-személy, a Fiú a Te-személy, a Szentlélek a Mi-személy, mint Heribert Mühlen kifejti. Az isteni személyek végtelen, boldog szeretetben egyek. A Szentháromság misztériumának legtömörebb kifejezése az, amit János első levelének negyedik fejezetében kétszer is olvasunk: „az Isten szeretet” (4,8.16).

A Szentháromság-tagadók istenképében az isteni egyetlenség kizárja a közösséget. Mi hiszünk abban, hogy Isten egyetlen, és mégis közösség. Benne ez a két tökéletesség együtt van meg. Ami az emberben lehetetlen, Istenben lehetséges.

Nem vagyunk politeisták. De nem csupán rideg elméletünk van Istenről, hanem forró misztériumunk, bibliai elevenségünk és szerelmi énekünk is.