Újra iskolapadban ülök. Na nem önszántamból, a főnököm lökött bele. És azt kell mondjam, tulajdonképpen élvezem. Először is: reggelente bkv-val megyek be a belvárosba. Ilyesmi utoljára egyetemista koromban volt, azóta ugyanis gyakorlatilag Budán élem a mindennapjaimat, jó pár éve már autóval a fenekem alatt.

Nekrológ Daróczi Dávidról

Az első bukás. Lecsattan a test a kövezetre, nagyot üt rá a vastag csiszolatlan dorong. Ahogy felemeli a fejét, egy életéért küzdő kis fűcsomót pillant meg, mely a kövek közt satnya gyökereivel kapaszkodik. Szembenéznek: Jézus és a kis poros fűcsomó. Teremtő és teremtménye.

Bizonyos okokból kifolyólag lehetőségem volt pár órát a Saszem Lézerklinika várójában eltöltenem.

Eleinte nagyon vicces volt az egész: mindenki fekete szemüvegben ült körülöttem, mintha egy maffiozó szertartásra jöttem volna. Ez az a hely ugyanis, ahol 2x5 perc alatt lézer segítségével korrigálják a látáshibákat, persze borsos árért. Ezután a szem fényérzékeny, óvni kell, így hát a sötét szemüveget sötét helységekben sem veszik le a betegek a beavatkozás után.

Állok a fekete pálya derekánál, ott, ahol amúgy is beszűkül a pálya. A pálya nem könnyű, meredek, buckás, a hóviszonyok sem a legjobbak, hiszen tavasz van és ez a hegyről levezető pálya, tehát már nem vagyunk hóhatár felett. Olvadt, kásás hó, erő kell a lécek fordításához, különösen ha a technikailag sem profi az ember. Nos, mint mondom, állok, pihentetem a combizmaimat, nézelődöm. Egy középkorú férfi érkezik, már csak azt látom, ahogy bukfencet vet épp előttem.

Mutasd meg utadat, Uram, hogy igazságod szerint járjak

irányítsd szívemet, hogy félje nevedet.

Uram, mutasd meg ösvényedet, s ellenségeim miatt vezess sima úton!

A felhők bőven öntötték a vizet, a felhők megdördültek, nyilaid szétrepültek. Mennydörgésed visszhangzott a forgószélben, villámaid beragyogták az egész földet, a föld megingott és megremegett.

Mert nagy Isten az Úr, fölséges király minden isten fölött. Kezében vannak a föld mélységei, és övéi a hegyek csúcsai.

Vasárnap, korán reggel, amikor a nap már felkelt..megyünk gyónni.

Az ápolónő kinyitja az ajtót, maga már nem lép be a kórterembe, úgy engedi be a nőt.

Mellém ül a templomban. A botját lefekteti a padra. Fonnyadt arca ezer ránc, de a sötét gombszemek vidáman csillogva, értelmesen néznek rám. Visszanézek, rámosolygok, ezt jelnek veszi és már kezdi is.

A végén mindent gyorsan bevágunk a csomagtartóba és sipirc haza.

Ki fáradt el jobban? Szerintem a felnőttek.