Húsvét vasárnap délután Zongoánával megkerestük az új interaktív szökőkutat a Szabadság téren. A felfelé lövellő vízsugarak alászállnak, ha közeledsz hozzájuk, és mire odaérsz, megszűnnek. Szemben látható, hogy ott, ahol látogatók állnak, nincs vízsugár.

Ma a költészet napja van, Zongoána születésnapja. Egyúttal az isteni irgalmasság vasárnapja is. Talán összefügg a költészet az irgalmassággal... Ma írtam egy röpke jegyzetet a mondatzenéről és a költői varázsról, és meglehetősen meg vagyok döbbenve azon, hogy a felsorolt nagy erejű költői képekben mennyi tragédia van. „A vers varázslat, pokolbeli malmok zokogása, egyetlen óriás ütés, késsel kezében született gyermek” –  írtam. És eléggé elszomorít, amit írtam. Ez nem irgalom, hanem irgalmatlanság.

Azért a kegyelemért folyamodom, Uram, hogy ha tudok még verset írni, az az irgalom gazdagságát tükrözze, a szeretet mágiáját, a természetfölötti jóság varázslatát. Téged. 

Nem akarok lemondani az igézetről, a játékos csodáról, a fantázia-tünemény gyönyörűségéről. De nem akarok lemondani rólad sem, aki az Igazság vagy. 

A szökőkút, ha fellövell, gyönyörű. Kristály fantázia. Ám a fantázia is valóság. Forrása ugyanaz a végtelenség, mint a fogható világé. 

Légy az én szökőkutam.