Hogy-hogynem, valahogy úgy jött ki a lépés, hogy a mi gyerekeink nem jártak még moziban. Lehet, hogy ez fura, de ha arra gondolsz, hogy már otthon DVD-n és neten bármit megnézhetsz a mozijegy árának a töredékéért, mégsem olyan fura. Ráadásul otthon leállíthatod, folytathatod később, áttekerheted....szóval csupa olyasmi, amire a moziban nincs lehetőség. Na de mégis, a hosszas kunyerálás után tegnap életükben először moziba vittük a gyerekeket.>

De ha már mozi, legyen olyan, amire otthon nincs lehetőség, legyen 3D, olyanon még mi sem voltunk Guidóval. Kinéztük a Sammy teknős kalandjai fantasztikusan izgalmasnak ígérkező animációs mesefilmet, és szavainkat tettekre váltva beültünk a moziba. A szemüvegek feltétele után pontosan úgy néztünk ki, mint a Pink Floyd filmben (The Wall) az osztályjelenet, amikor uniformizált, arctalan bábok ülnek a padokban. Szerintem ha jegyszedő lennék, ezen jól tudnék újra és újra szórakozni.

Amikor azonban az első kék kockák elkezdtek pörögni az orrom előtt a levegőben, máris elfeledkeztem a mókás gondolatokról és átadtam magam a csodának. Szóval azért ez lenyűgöző, a technika fejlődése. A kisteknős kalandjai valóban olyan szimplának bizonyultak, mint ahogy azt sejtettük, de a történet lényege nem is maga az eseménysorozat volt, hanem hogy a történet kapcsán bejártuk a tengert és folyamokat, úsztak köröttünk cápák és úsztunk csodás tarka korallzátonyok és még csodálatosabb halak közt, felettünk húzott el egy krokodil, jártunk elsüllyedt kalózhajóban (mint a Wasa a stockholmi bejegyezésben) és a történetbe egy kis green peace is volt csempészve, olajszennyeződésről, a tengerbe hajigált szemétről és illegális bálnavadászatról. És amikor a bálnavadászok felénk hajították a szigonyt, nem volt olyan néző a moziban, aki ne rántotta volna félre a fejét, olyannyira valóságos volt a térhatás. Ezt a térhatás élményt onnan is le lehetett mérni, hogy a moziban levő gyerekek nagy része folyamatosan próbálkozott a közelebbi csikóhalak elkapdosásával. Vicces volt, ahogy markolgatták a levegőt nagy lendülettel maguk előtt. És amikor egy hópelyhet megforgattak előttünk 3D-ben, hát.....

Azt éreztem, hogy az agyamnak folyamatosan dolgoznia kellett, hogy a kép kép legyen, hiszen nagyon gyorsan változott a közeli és távoli képek sora és ehhez bizony a szemnek folyamatosan és erősen kell dolgoznia, el is fáradtunk a végére. De ezzel együtt is csodálatos azért, ezek a dolgok is azok közé tartoznak, amelyek elbűvölnek. Ha nem az lenne a szakmám ami, akkor ilyesmivel szívesen foglalkoznék. És az is elgondolkodtatott, hogy a mi gyerekeink ebbe nőnek bele. Ebbe a hihetetlen erős inger áradatba. Kíváncsi vagyok, hogyan hat ez az idegrendszer fejlődésére, mi lesz velük felnőttkorban. Ez egy adaptáció-e a megnövekedett, befogadandó információ-,  és ingeráradat feldolgozására, vagy az idegrendszer túlterhelése, melynek később meglesznek a káros következményei? Inkább az előbbire fogadnék, mert rengeteg kihasználatlan kapacitás van az emberi agyban. De biztos hogy kell ellensúlyozás. Ha az nincs meg, akkor valószínűleg könnyebben dekompenzálódik a személy.