CMR 2011

Idén is nyakunkba vettük a világot, és elmentünk Angliába a Catholic Miracle Rally 2011-re. Ugyan valamelyest át kellett rendezni a programjainkat, de természetesen nagy örömmel és izgalommal készültünk az útra. A különbség annyi volt idén, hogy szállásról nem kellett gondoskodnunk, meghívtak minket, hogy lakjunk Chertseyben, a közösség házában.

A repülőúton semmi extra, már rutinos kliens vagyok, ugyan lenyűgöz maga a tudás, ami a repülésben fel van halmozva (mérnöki tudományok, technikák, műszaki-, kémiai megoldások, fizikai törvények ismerete és használata, ez újra és újra lenyűgöz) Szeretem nézni a mellettünk elhaladó repülőket, és szeretem azt a finom rázást, amikor áthaladunk a felhőzónákon. Menetközben még azon is gondolkodtam, milyen furcsa tulajdonképpen, hogy nekiindulunk a nagy ismeretlenbe, olyan emberekhez, akiket nem is ismerünk. Nem egyeztettünk előre semmi részletet, milyen a szállás, mit fogunk enni, semmit, csak rájuk bíztuk magunkat úgy, hogy alig tudunk róluk, az életükről, a körülményeikről stb. valamit. És miért mertük mindezt megtenni előzetes kérdezgetés és biztonsági támaszok felállítása nélkül? Azért mert az ő Istenük, a mi Istenünk. Ugyanazt az Istent szeretjük, szolgáljuk. Nekik is ő az Atyjuk és nekünk is. És ez teljesen elég ahhoz, hogy elinduljunk anélkül az ismeretlenbe, hogy bármit tudnánk pontosan.

Na de ezek végül is mellékes dolgok, szokásos érkezés Lutonra, ahol alig hogy bekapcsolom a mobilom jön egy sms egy kolléganőtől: láttam, most szálltál le…Ja. Vicces. Kicsi ez az Európa. Guidó szokás szerint otthonosan ütögeti a különböző automatákat és csak úgy záporoznak a jegyek. Árkímélet szempontjából érkeztünk Lutonra, innen viszont le kell  jutnunk Chertseybe. Légvonalban ez nincs messze, de vonattal kissé körülményes. 3x szállunk át. Azon kapom magam, hogy a Thomas a gőzmozdony dalt dúdolom, ami egy hamisítatlan angol alagútról juthatott az eszembe.

Útközben a következőket figyeltük, mert fanatikusan szeretem figyelni az embereket amúgy is, de különösen az angolokat: megcsodáltuk az angol iskolai egyenruhákat: az angol gyerekeknek kötelező ugyebár az iskolai egyenruha Nos ez mindenféle színben, fazonban felbukkant. A másik megfigyelésünk, hogy mindenki a mobilját bügyürkészi folyamatosan, hihetetlen. Teljesen el vannak merülve benne, fel-, és leszállás alatt is. Én nem tudom, mennyivel tudnak többet az ottani mobilok, de döbbenetes módon folyamatosan nyomkodják őket. Itthon zenehallgatás, telefon, sms és slussz. Ott, gyanítom, játszanak rajta, vagy én nem tudom, mit csinálnak, neteznek, csetelnek, beállítják a fűtést otthon, elindítják távolból a mosógépet, még talán ki is teregetnek…

Na, végül is megérkeztünk Chertseybe. Állomáson körülnézünk: tipikus angol városka, piros téglás házak, fehér ablakok, very English. Na jó, akkor nézzünk kaja után, mert ki tudja, mire érkezünk, tudjuk, hogy vendéglátóink adományokból élnek és tudjuk, hogy ráadásul péntek a kenyér-vizes napjuk, mi meg éhesek vagyunk, pogány magyarok…Helyi Sainsburysben lejárt olcsó szendvics (végül is péntek van) majd elindulunk a cél felé. Kár, hogy a cél nem arra van, amerre Guidó gondolja. De erre viszonylag hamar rájön és akkor megpillantjuk a távolban F. barátunkat, aki a wigtoni ház főnöke, így észrevétlen a nyomába szegődünk és lőn: 10 percen belül bebaktatunk a Highfield házba, ahol íziben szembe jön velünk Damian kitérdelt kerti nadrágban, kezében vödröket cipelve, jó így látni őt, ilyen természetesen. Felbukkan Niklas és Les is-tök jó látni őket, de azért zavarban vagyunk. Gyorsan megmutatják a szobánkat, hát Damian amikor Wigtont very basic-nek jellemezte, akkor erre azt mondanám, hogy very nélkül basic. Olyan, mint a mi balatoni házunk, ha ez mond valamit valakinek. Egy régi szalézi kolostor, amivel nem sok minden történt az utóbbi időben. 4 család él itt, ha jól számolom összesen 16 gyerekkel. Van egy közös kápolna, közös konyha, mert napi 1x együtt étkeznek és minden családnak egy kis kuckója. A többi helyiség lelkigyakorlatos háznak van kialakítva. Az élet viszont nagy benne és vidám: itt-ott nevetés csattan, időnkét elhúz mellettünk valaki mint a forgószél, nagy munkában vannak már a holnap miatt. Ígérnek nekünk valami vacsorát is, addig beülünk a kápolnába.

A vacsora mi lenne más, mint -nem találjátok ki- : fish and chips. Szerencsére ezúttal nem olajban, hanem sütőben sütve, így nem olyan zsíros. Andrew  val eszünk együtt, meg egy Sion közösségbeli fiúval, aki a kölcsönkért dicsőítő csoport tagjaként van jelen a házban. Kiderül, hogy ennek a fiúnak volt egy magyar barátnője, ezért a szívesen szót megtanulta, de aztán feladta. A magyar tanulást. Aztán a kapcsolatot is, de talán nem a nyelv miatt J Van egyébként magyar felmenőkkel rendelkező tagja a közösségnek: Tóth Mária, persze nem így ejtik (ők) és nem is tud magyarul. Marcin lengyel, Niklas svéd, felesége dán, a többiek angolok. Vacsora közben kivesézzük ezt, meg hogy kinek mennyi gyereke van, és rátérünk régóta dédelgetett kedvenc kérdésemre: miért van az angoloknál külön hideg és külön meleg vizes csap? Miért? Andrew próbál válaszolni, de végül oda lyukadunk ki, hogy csak. Tradíció. Egyébként én megoldottam ezt a rejtélyt, részleteket lásd később.

Vacsora után teszünk egy kört a városkában Guidóval, majd visszatérve zuhany (magyarból vagyunk) ágyikó. Nyugtalanul alszunk. Másnap kora reggel izgatott kelés, hangyaboly effektus, beszállunk a nyüzsibe, segítünk pakolni és irány London. Marcin elég érdekesen vezet, valahányszor oldalra néz, arra, akivel beszél, ami átlagosan 2 percenként történik, a kocsit is áthúzza a másik sávba. Ennek ellenére sehol egy dudaszó: hja, ez Anglia. De azért felérünk baj nélkül Londonba, a kvékerek házába, ezt már jól ismerjük tavalyról. Kipakolás után gyors reggeli után néző túra, szerencsére nem kell messze menni, szemben a Euston pályaudvaron bőséges a választék. Large tea,french stick.

Az első előadást David Matthews tartja, aki nemrég katolizált. Evangélikusból. Erős ír akcentussal beszél, de azért amit értünk, az jó és vicces. A következő előadás Andrew-é, őt már tisztán értjük és ő is humorral és mélységgel beszél. Megtérésének története maradt meg bennem: ahogy egyik héten rögbi meccsre és inni járt: ha vesztettek azért, ha nyertek azért, a másik héten meglátogatta a karizmatikus csoportot az egyetemen, mert úgy érezte, azoknak van valamije, amije neki nincs.  Mígnem lett egy üres hétvégéje, amikor elment Damianékkal lelkigyakorlatra. Ott meghökkenve látta, milyen furán viselkednek az emberek és várta, hogy valami vele is fog történni, ezért beállt az életátadós, Lélekkeresztelős sorba. Imádkoztak felette, de nem történt semmi. Megkérdezték tőle: nincs valami, amit meg kéne gyónnod? Nincs, nincs. Oké, ima tovább. Semmi. Na de mégis, nincs valami? Nem, nincs. Semmi? Hát, ha csak az nem, hogy nem ért egyet az Egyház tanításával a házasság előtti szex kérdésében. Elmagyarázzák neki, belátja, meggyónja és hangosan dalolva megy haza fél Londonon át.

Ez után az előadás után mi jöhetne más, mint Lélekhívás. Ebbe már beszállunk mi is. A Lélekhívás alatt egy galamb jutott be az épületbe, egy vékony karcsú galamb, sötét színű és riadtan repkedett, hogy az emberek is riadtan hessegették. Damian egyszer csak beleszólt a mikrofonba, hogy David Matthews kapott idefele az úton egy próféciát, hogy a Lélekhívás alatt egy valós galamb lesz a teremben, Isten Lelkének jeleként. De nem merte elmondani, mert annyira abszurdnak tűnt neki, de most el merte mondani. Mi meg hessegettük kifelé, jó mi? Való élet, jön a Lélek, mi meg hessegetjük.

Közben Guidó egyszer csak eltűnik. Később kiderül, hogy a helyi biztonsági őr, aki nem jöhetett be a terembe, hiszen szolgálatban van, átkopogott az ajtó üvegén és kihívta Guidót, hogy imádkozzon felette. J Nyilván kintről mindent hallott, ami bent történt. Ez egy fekete őr volt, pont olyan, amilyen az amcsi filmekben van, nagydarab fekete őr kék egyenruhában. Sok volt persze most is a fekete bőrű, a keverékek, indiaiak, minden náció. Ez is mindig megborzongat ez a sokszínűség. Kedvencem egy mögöttünk ülő fekete férfi volt, fekete öltönyben, fehér garbóban, fényes cipőben, szemüvegben, úgy 40 év környékén járhatott. Olyan átadottan, olyan figyelemmel és olyan tiszta tekintettel vett részt az egész 2 napban, hogy sokszor elég volt nézni őt ahhoz, hogy felderüljek. Ez önmagában sprituális élmény volt számomra. A tenyere világos tejcsoki színű volt, ő maga koromfekete. De ha a száját kinyitotta, olyan volt, mintha a csoki fagyira tettek volna egy gombóc málna fagyit, világított a mély rózsaszínsége. És ehhez a fehér fogak…..nem csak spirituális, de esztétikai élményt is nyújtott, komolyan.

Ebédszünet, Damiannal. Mit eszünk? Ne is kérdezd: fish and chipset. Közben a 2012-es évi jöveteléről tárgyalunk. Hát ezt emésztenem kell, ahogy a fish and chipset is. Sajnos ráadásul kevés volt az idő és még nem jöttünk bele az angolba annyira, hogy a témát nagyon szaporán minden oldalról átrághattuk volna….

Délután Damiané a szó. Gyógyító alkalom. Legjobb része, amikor a magyar gyógyulásokról beszél, olyan jó ezeket hallani így külsőstől. Persze megint sokan gyógyulnak, egy fél fülére 35 éve tök süket nő. Aminek én külön örültem, hogy eljöttek azok az ismerőseim, akiket még innen hívtunk meg oda. Magyarok és kölcsön adtuk nekik a bőröndünket, így mertek volna nem eljönni…J de azt hiszem, nem bánták meg, tényleg. Jó volt magyarokkal lenni ott a messziben. Késő este fáradt hazamenetel, közben a magyar egyház, katolikusok helyzete, Trianon kivesézése. Mindenki állandóan azt hiszi, mi az osztrákokból szakadtunk ki és csak azóta vagyunk önálló magyar állam, holott azelőtt is az voltunk, és ezt abszolút nem tudják nyugatra. Ezzel nem először találkozom és azzal sem, hogy az én töri tudásom mennyire low…kínos. Mindenesetre most már tudják, legalább ketten. Na jó egyen, mert Marcin a lengyel srác azért tudta mi a dörgés, Trianon nekik sem volt nyerő. Duncan viszont okosabb lett és úgy látszott, nagyon meglepődött és örült az új ismereteknek, pedig azt még el sem meséltem neki, hogy hány szent királyunk és királynőnk van.

Kicsit jobban, de nem többet alszunk, reggel ismét rohanás, ezúttal Niklasszal, ő igazi kimért skandináv módra vezet. Két álmos egyetemista worship fiú van még a kocsiban, hajuk fésűt elég rég láthatott, mellettem Duncan és Guidó, előttem a 2 egyetemista és Andrew, legelöl Niklas és a nagyfia, aki vicces, hogy mennyire hasonlít rá. Kóma. Reggeli Euston pályaudvaron, ezúttal regular size tea és croissant. Reggeli után mise, majd Szentségimádás, belső gyógyulásokért ima. A pap körbemegy az Oltáriszentséggel. Nagyon szép és mély az egész, bele lehetett fizikailag képzelni Jézust, ahogy csendben, nyugodtan körbejár és mindenki megérintheti, mindenkihez van egy jó szava, mosolya. Szünetben az éves cd és könyv bevásárlás. Leszólítom Christina Coopert, ő-e az? Mondja, igen. Mondom neki, akkor nagyon örülök, mert az ő révén hallottunk egyáltalán Damianékról először és elmesélem neki, hogy állunk most. Nagyon örül a jelzésnek, mert, mint mondja, ez a célja az egésznek. Elfelejtettem mondani, ő a GoodNews magazinnak, az ottani karizmatikus folyóiratnak a szerkesztője, az ő interjúját olvastunk úgy 2005-2006 tájékán Damiannal, minden onnan indult anno. Szóval örül, én meg örülök, hogy nem vagyok angol, mert akkor nem szólíthattam volna le, de végül is egy bolond külföldinek sok mindent elnéznek, ezt Poirot óta tudjuk. Ebédke hol máshol, mint Euston pályaudvaron, utána még elkapjuk Damiant, hogy áldjon meg pár zsepit betegeknek, meg átadjuk az ajándékunkat, egy Szabó Magda könyvet (The Door-csak ez van angolra fordítva) meg egy pár dvd-t, hogy a márciusi filmüket lenne szíves nekünk is átvenni. (meglátjuk, mikor lesz ebből valami) és búcsú is, mert nekünk 5-kor le kell lépnünk.

Délután még egy fergeteges előadó, J. John. Anglikán kanonok, fergeteges előadásmóddal és hihetetlen mély Lélekben való élettel. Ezek szerint Isten jelen van az anglikán egyházban is ? J Fantasztikus tapasztalatokat mond el arról, Isten hogyan vezeti, és a recept: nem kell mást tenni, mint szeretni a mellettünk levőket aktív szeretettel és engedelmeskedni a Lélek indításainak. Például: bement egy büfébe enni és amikor megkapta a kaját, körbenézett és látta, hogy egyetlen asztalnál van úgy hely, hogy ott is ül már valaki, a másik szék szabad. Odalavíroz, szabad? Igen. Leül. Indítás: kérdezd meg tőle, nős-e. Na ne, Jézus, ezt nem tehetem, ne már Jézus. Kérdezd meg tőle, nős-e. J. John kirakja a kezét az asztalra, hogy jól látszódjon a jegygyűrűje, és mondja, ne haragudjon, kérdezhetnék valamit? Kérdezzen. Maga nős? A férfi azt mondja: hát ez nagyon fura, hogy ezt kérdezi. 7 éve udvarolok egy lánynak és pont azon gondolkodom, miért is nem veszem el, miért nem merek döntést hozni….stb stb, szó szót követ, kapcsolatban maradnak, a pasi megtér, a kapcsolat rendeződik. Másik: megy valahol. Egyszer csak egy indítás: menj, pucoltasd ki a cipődet. Mi, Jézus, ne már, sietek, nem érek ilyenekre rá és nézd tükörfényes a cipőm. Pucoltasd csak ki. Na jó. Pucoló emberhez leül, az elkezdi tisztítani a cipőjét, J. John egyszer csak megkérdi? Miért olyan szomorú maga? Honnan tudja, hogy szomorú vagyok? Látom a szemén. Hát tudja, sok év óta senki nem kérdezte meg, miért vagyok szomorú, észre sem vették. ..már nem tudom, itt mi volt a sztori, de gondolhatod, mi lett a vége: megtérés, ott helyben, életátadás az utca közepén. Egy újabb lélek az emberhálóban kifogva. Harmadik: reptéri váró. Egy hölggyel beszédbe elegyedik: maga hova? Én Ausztráliába, és maga? Én is. A hölgy kérdi: business? Ja, igen, mondja J. John. Hölgy kérdi: milyen cégnél dolgozik? Én, mondja J. John, egy nagy nemzetközi vállalatnak dolgozom. Minden országban vannak kirendeltségeink. Igen? Kérdi a hölgy, egyre jobban érdeklődve. És mivel foglalkoznak? Mivel? Hát, gyermekápolással. Tinédzserekkel. Házasságkötés-,  tanácsadás, gondozás. Vannak ajánlataink betegeknek, testieknek, lelkieknek. Tudunk segíteni az öregeknek. Foglalkozunk hontalanokkal. Árvákkal. Mindenkinek van ajánlatunk 0 éves kortól kezdve 100 éves korig, tuti bevált termékünk. A hölgy egyre izgatottabb, már olyan hangosan kérdezget, hogy mindenki őket nézi: és megtudhatnám, mi a neve ennek a hatalmas vállalatnak? J. John hangosan: Egyház. Hallott már róla, hölgyem? És még rengeteg ilyen történet a tarsolyában, nem öncélúan, nem önmagát reklámozandó, hanem a tanítását illusztrálandó. Egyszóval fergeteges, ki ne akarna ennyire hotline élni Jézussal, a Szentlélekkel?

Az ő előadása után praktikusan angolosan távoztunk. Sajnos a repülőnk késett így hajnali 3-kor estünk kb ágyba, így most be is fejezem. Juhu.

Ja és hogy mi a szeparált csapokra a megoldás? Hát az, brother, hogy mindenki csak a hideg csapot használja kézmosásra, mert ha a meleget használná, praktikusan szétégne a keze. Így csak a hideg megy, ezzel egy csomó energiát spórolva a Birodalomnak. Őrült beszéd, de van benne rendszer. J

Az ezévi dicsőítő slágert, amely idén a vált a kedvencünkké, pedig itt hallhatod  (külön tetszik, hogy ezen a felvételen az előadó térdelve énekli és magyarul is megjelenik a szent szó!) :

http://www.youtube.com/watch?v=0FOPKkQmJog&feature=related