Ígértem egy korábbi blogban, hogy beszámolok a magyarok és a tűzriasztók viszonyáról. 

Kezdem kedvenc bloggerem, a tengerentúlról hazánkba szakadt Alex megállapításaival.

Amikor az iskolában, ahol tanít először szólal meg a tűzriasztó, rémülten konstatálja a rémületest zajt, mire egy tanuló megjegyzi: ez csak a tűzriasztó. Erre mindenki nyugodtan dől hátra. Alex maga, aki az amerikai kultúrában nevelődött, rémülten gondol arra, hogy most mindnyájan halálra fognak égni. De amikor az "ez a csak a tűzriasztó" megállapítás elhangzik és minden diákja arcán ez tükröződik: na ez is valami? megnyugszik ő is. Azért megkérdi a diákjait: és most? kivonulunk az udvarra? Válaszként egy lesajnálkozó pillantást kap, pont olyat, mint amikor házidolgozatot ad fel nekik leckének. Aztán a diákok megszánják és azt tanácsolják neki, nézzen ki a folyosóra, mit csinálnak a többiek. Ah, jó ötlet, mondja Alex és kiles a folyosóra, ahol egy tanárkollégája siet éppen el, mintha nem is hallaná a riasztót és az a szokásos néhány diák teng-leng, akik amúgy is szoktak. Senki a sietség, vagy káosz legkisebb jelét sem mutatja. 

A következő esetről így ír:

Nem gyakran fordul elő, hogy a bejelentést: Tűz van, mindnyájan meg fogunk halni! kiáltást  nevetés kísérje. Azonban a halál szembenevetése, úgy tűnik, egy erős magyar jellegzetesség. Korábban már írtam a magyarok tűzriasztókhoz való viszonyáról. Amit azóta megtanultam, hogy a tűzriasztó nem más, mint egy kellemetlen hangos zaj, amit meg kell próbálni figyelmen kívül hagyni. Miután megpróbálok a helyi kultúrába asszimilálódni, már én is csak annyit teszek, hogy panaszkodom a zaj miatt. Magával a tűzzel senki sem foglalkozik.

Néhány ember, ha megszólal a tűzriasztó, pánikba esik és kitör a komplett káosz. Mint a Kindergatrten Cop c. filmben, ahol sikoltozó emberek rohannak ki az épületből. Mások nyugodtak maradnak és fegyelmezett rendben a tűzriadó tervnek megfelelően hagyják el az épületet. Magyarországon egy harmadik megoldást kedvelnek az emberek: az egész riadóra a fülük botját sem mozdítják. Úgy viselkednek, mint amikor egy hajléktalan pénzt követel az utcán: figyelmen kívül hagyva elsietnek mellette. 

Tegnap, amikor a büfében üldögéltünk megszólalt a riasztó. Kicsit panaszkodtunk a zaj miatt, de a szeme se rebbent egyébként senkinek. Utólag tűnt fel nekem, hogy azért valószínűleg legalább egy kicsit aggódhattam volna.Ma délután pedig megint megszólalt az órám alatt a sziréna. Minden gyerek a szemét forgatta, valaki azt mondta, micsoda kellemetlenség, a többi pedig egyetértőleg bólogatott. Az életösztön és a gyerekek iránt érzett felelősségem miatt én sem távoztam, csak megkérdeztem tőlük, szokott-e tűzriadó gyakorlatuk lenni. Ők rögtön rávágták, hogy soha életükben még csak nem is hallottak ilyesmiről.. Aztán egy lány megjegyezte: ha tűz van, hát meghalunk. És ezen mindannyian jót nevettünk, mert tényleg vicces volt.. De én azért kilestem a folyosóra: ha füstöt látok ki kell ugranunk a kemény járdára. 

Egy valami azért szöget üt Alex fejébe: tulajdonképpen minek ezeknek a magyaroknak a tűzriasztó? Ha megszólal, senki sem foglalkozik vele. Tulajdonképpen ki lehetne kapcsolni, energiát takarítva meg ezzel. 

Hm. Igaza lehet.  

Emlékszem, nekünk volt tűzriadós kivonulási terv. Kioktattak minket, hogy ha megszólal a sziréna, akkor először menjünk a konyhába, zárjuk el a gázt, majd járjuk végig a kórtermeket és kapcsoljuk ki az elektromos berendezéseket, csukjuk be az ablakokat, hogy annak a rusnya tűznek ne jusson oxigén és végül, ha még nem égtünk halálra és jó napunk van, esetleg mentsünk ki egy-két magatehetetlen beteget. Ezt elmondták és beígértek egy váratlan próbariadót. Meg is szólalt pár nap múlva riadó, de minket nem lehetett becsapni!  Tudtuk ám, hogy ez csak vicc, és mivel a számítógéphez férés nagy kincs volt, lévén, hogy ötünkre egy gép jutott, aki a gépnél ült dehogy állt fel, közölte, hogy ő bizony befejezi ezt a zárójelentést, ha addig él is. A soron következő pedig nem hagyta a dobogós helyét veszni hagyni és így tovább, így egyikünk sem ment ki, csak mintegy 10- 15 perc elteltével. Akkor láttuk az udvaron, hogy mások is hasonló lelkesedéssel szállingóznak az udvarra.

Megjegyzem, amikor az ISO-s audit jött, egy főorvos ránk zárta az ajtót és azt mondta, ki ne merjünk jönni az orvosiból, amíg az audit tart, mert ha minket elkap az auditor és vizsgáztatni kezd, tutira elbukik a minősítésünk. Mit mondjak, nem miattunk bukott el, hanem mert az egerek szétrágták a régi, sok évre archivált kórlapokat a pincében és mert az öltözőben nem volt elegendő számú porral oltó. Azért második nekifutásra átmentünk, jelentem.