TALAKE (Te Arctalan Lény A Képernyő Előtt), talán nem vagy elégedett a válasszal, amit arra a kérdésre adtam: mit kell tenni a (jelenlegi divat által erősen kirakatba állított) női szépséggel, hogy ne kísértést jelentsen? Tudom, hogy ez problémája sokaknak, házasoknak is. Mások, akik kevésbé fogékonyak a szépségre (praktikus elmék, domináns személyiségek), továbbá akik nem látnak értéket a nemi önmegtartóztatásban (vagyis a nagy többség), majd máshová kattintanak.

Világosan akarok fogalmazni. Eddig inkább saját vajúdásomat írtam le (azért találhattad homályosnak), most viszont a megszületett, letisztult választ nyújtom.

Tegnap, esti misém után, gyönyörű afrikai lányt láttam a metró peronján. Európai vér is lehetett benne, mert arca európai módon volt vonzó és intelligens, bőre pedig barna, nem fekete. Könnyű nyári öltözetben állt ott, egy fehér fiú társaságában. Szívet szakító szépség.

Külsőleg úr maradt rajtam az önfegyelem, elhaladtam a lány mellett anélkül, hogy fejemet visszafordítottam volna. Bensőmben azonban ilyenkor olyasmi játszódik le, amit a képzelet ebben a párbeszédben jeleníthet meg:

– Ne vedd el őt tőlem. Hiszen nem birtokolni akarom, csak gyönyörködni benne.

Féltékeny Gyönyörűm könyörtelen válasza:

– Hagyd őt, gyere hozzám. Ha megállsz nála, elveszítesz engem.

Mi ez a «Gyere hozzám»? El kell kezdeni imádkozni. Az imádság az Abszolút Szépségben való gyönyörködés. Ilyen módon a relatív szépség megpillantása az Abszolút hívásává válik.

Nem kell csukott szemmel járni, sem pedig tagadni a relatív szépség érvényét és értékét. De a relatív az Abszolútra mutat. Én ezt az afrikai lányt nem veszítettem el, szépsége megvan Isten szépségében. Ha megállok nála, valami végeset és ki nem elégítőt habzsolhatok föl, így azonban a Végtelent és Boldogítót fogadom be. Semmivel nem lettem szegényebb. Gazdagabb lettem. A női szépség, amit megpillantottam, Isten műve, nem a sátáné. Az lett volna a sátán műve, ha megállok nála és bálványommá avatom. Így viszont a romolhatatlan Szépségbe vezetett.