Érts meg jól, TALAKE.

Az imádságot keresztény módon definiálom, annak az új létminőségnek gyakorlásaként, amit a Szentírás így fejez ki: «Aki Krisztusban van, új teremtmény» (2Kor 5,17). Tehát nem arra a vontatott, kínos, ízetlen imádságra gondolok, amelyben oly sokan kiáltanak egy távoli Istenhez. Ez pogány imádság, nem jelent kapcsolatot a Végső Misztériummal. A Biblia szerint a hívők «részesei az isteni természetnek» (vö. 2Pt 1,4). Én olyan imádságra gondolok, amely ebben az isteni közegben mozog, s nem emberi erőfeszítés műve, hanem a Szentlélek ajándéka. Ebben az ember magával Istennel egyesül, és az ő boldogító valóságát élvezi.

Hogyan lehet ezt elnyerni? El kell fogadnod Jézust (a názáreti zsidót) a transzcendens Isten végérvényes és imádandó Igéjének, akiben igent mond rád; el kell fogadnod őt Megváltódnak és életed egyetlen Urának, feltétlen alárendeltségben. Mi, katolikusok, ezt a szentgyónásban tesszük, de megtehetjük már előtte is; ha nem vagy katolikus, tedd meg úgy, ahogy legjobb lelkiismereted szerint teheted. Mihelyt ezt megtetted, kérned kell a Szentlélek ajándékát. (Nem valamit a Szentlélektől, hanem őt magát mint ajándékot.) Ennyi. A többi Isten dolga. Próbáld meg és meglátod.

Utána pedig következetesnek kell lenned ahhoz, amit egyszer kimondtál, és ez egész életed odaadását jelenti.