Olvastam egy könyvet Rudolf trónörökösről is (John T. Salvendy: Rudolf). Öngyilkosságának pszichológiai magyarázata a szülői szeretet hiánya az érzékeny fiú gyermekkorában. Ferenc József, uralkodói kötelességeinek merev formák mögé zárkózott rabjaként, nem tudott szeretettel foglalkozni fiával (az egyetlen kivétel a vadászat volt); míg Erzsébet királyné, aki amúgy is rossz házasságban élt férjével, időnként feltűnt Rudolf életében, mint egy szeszélyes jó tündér, azután hetekre eltűnt, hogy a lovaglás szenvedélyének (vagy mit tudom én minek) hódoljon. A tizennyolc éves trónörökös napokig sírt, amikor meghitt nevelőjének, Latour grófnak társaságát megvonták tőle. Rudolfot uralkodói kötelességtudatra nevelték, de sérült személyisége ezt nem bírta meg. Amúgy a királyfi ragyogó jelenség volt, nők bálványa, művelt és szellemes, kitűnő lovas, képzett ornitológus; ám depresszióra hajlott, házassága boldogtalan volt, gonorrhœában szenvedett, mértéktelenül ivott, és morfinista volt. Az öngyilkosságot évek óta tervezte már, amikor 1889-ben elkövette.

A Vetsera-bárólánynak annyi szerepe volt, hogy fölbátorította a trónörököst a közös öngyilkosságra. Romantikus ábránd csak a lány részéről létezett; Rudolf a végzetes tett előtti éjszakát Mitzi Casparral, a legfelső körök prostituáltjával töltötte. Miután Vetsera Máriát agyonlőtte, még négy-hat óráig készült saját öngyilkosságára; konyakkal leitta magát, hogy legyen bátorsága. Ezt a négy-hat óráját nem irígylem. Uram, irgalmazz nekünk, bűnösöknek.

Rudolf hitetlen volt.