Egy levelezőlistán kiderült, hogy őrült oroszok szentté akarják avattatni Grigorij Raszputyint. Nos, nem volt szent. Erősen ivott és erősen nőzött.

Tévedne viszont az is, aki — nyájas levélíróm, dr. Papp Géza észjárását követve — azt gondolná, hogy Raszputyin szélhámos volt, aki anyagi haszon fejében vezette orránál fogva a cári párt és rajongóinak széles táborát. Raszputyint nem érdekelte a pénz. Nem is maradt utána vagyon.

Radzinszkij könyve tisztázza, ki is volt Raszputyin valójában. A démoni muzsik hliszt volt. A hliszt kultuszt Danyiil Filippovics alapította a 17. században. Ő «Szabaotnak» mondta magát, Ivan Szuszlovot «Krisztusnak» nyilatkoztatta. Minden hliszt közösségnek volt saját «Krisztusa» és «Istenanyája». Vesszővel és kötéllel ostorozták magukat (hliszt = korbács), közben tudatelváltozásig forogtak (a sámánizmus maradványa), és a paráznaságot szertelen bujálkodással «űzték ki» testükből. Raszputyin a hlisztektől tanulta erkölcseit és eksztatizmusát, ugyanakkor személy szerint igen erős szuggesztív adottságokkal rendelkezett. Amire vágyott, az a hatalom volt. A cárnőt tartotta leginkább szuggesztív befolyása alatt; mint azonban Radzinszkij kimutatta, tisztában volt hatalmának határaival, és nem szuggerált rajongójának kívánságaival ellenkező dolgokat. II. Miklós is tisztelte Raszputyint, s ha olykor hallgatott volna is a józan észre, felesége el tudta érni, hogy a sztarecnek engedjen. Jött hát a hercegek összeesküvése, de ekkor már nem lehetett a szent Oroszországot megmenteni.