Még egy olvasmányomról kell beszámolnom, és utolértem magamat. A Hagiosz listán nagyon dicsérték Márai Sándort, mint görög műveltségű 20. századi klasszikust. Rávetettem hát magamat az Egy polgár vallomásaira, és elolvastam, mint fuldokló a szalmaszálat. A görög műveltségnek ugyan nem látom más nyomát rajta, mint hogy Márai, mint akkoriban mindenki, a gimnáziumban tanult görög nyelvet és irodalmat; továbbá, a könyv szerkezetének néhány újságírós felületessége megütött; de ugyanakkor eredeti írói vénával, átható látással és magával ragadó stiláris művészettel találkoztam; kicsit Thomas Mann-élményem volt, de Thomas Mann stílusának körülményessége nélkül. Erre a stílusra hamarabb adnék Nobel-díjat, mint Kertészére. Én Máraitól eddig csak a Halotti beszédet és a Füves könyvet ismertem; előbbiben a baby rímel az Ady szóval, s ez nem hangolt kedvezőleg; sürgősen kell több Márait is olvasnom, műveltségem ordító fehér foltját feltérképezendő.