Ifjan sokat lapoztam az Élet bekötött évfolyamait. Ez színvonalas irodalmi lap volt, később képezték át sekrestyeirodalommá. De az első világháború előtt, bár teljes értetlenségben Adyékkal szemben, komoly nívón képviselte a  „kettészakadt irodalom” jobboldalát, s át-átkacsintott a baloldalra is. Jól emlékszem Kosztolányinak egy cikkére Babits Mihályról, ami – hogy mai kifejezéssel éljek – nem volt semmi.

Onnan, az Életből jár vissza a fejembe egy vers, ami ugyan giccs volt, de szerzője legalább tudta, mi a ritmus és rím.

Ne várjon, édes, este rám,
nem mehetek a rendez-vousra.

A helyesírása érdekes. A folyamat, ahogy a Zipp-zárból cipzár lesz, és a rendez-vous-ból randi. Szívesen elolvasnám ezt a verset még egyszer, bár hangsúlyozom, hogy különösebb értéke nem volt. A hölgynek valami olyan oka volt kihagyni a találkozót, hogy reggel a tükörbe nézett.

Ma reggel a tükör előtt
az ősz szívembe lopta búját...

Akkoriban, miután Párizsba beszökött, ez szokása volt az ősznek. Ady virágkora volt ez, gyógyíthatatlan nosztalgiával nézem, pedig hát az a kor már méhében hordta a monarchia feltrancsírozását és a bolsevista diktatúrát. Ám az emberi lélek szüntelenül megtermi a maga aranykor-mítoszait. Igaznak nem igaz, de lehet álmodni róla...