Apját leütötte a hajókötél, anyja mosónő volt. Vagy nem egészen. Helyesbítek. Anyja festő volt, nagyanyja költő. És Sienában nevelkedett, Szent Katalin városában. Japán hegedűfenomén, idén éppen harminc éves. A neve Shoji Sayaka. Vagy talán inkább Sayaka Shoji. Nem tudom, melyik a családnév, melyik az adott név.  A karmesteri pálca a New York-i féljapán bölénybika, Alan Takeshi Gilbert kezében van.

 

A zenéhez éppúgy nem értek, mint a szurikáták metafizikájához. De élvezni tudom, főképpen ha olyan dinamikus darabot hallgatok, mint ez itten, Brahms D-dúr hegedűversenyének harmadik tétele. Nemrég Chopinről írtam, de ez sokkal közelebb áll hozzám, mint Chopin. Rónay György Brahms-verse mozdul meg bennem: „Ragadj el, mérhetetlen szenvedély!”

 

 

 

Shoji ámuló gyermekszemét látom, ahogy a karmesterre figyel. Rajta! Lendül a vonó, a húrok följajdulnak, a zenekar utánuk zúdul, a művésznő teste hajladozik, vonója vadul dolgozik, Takeshi eksztázisban vonaglik. A Stradivariusból váratlan trillák törnek elő, gyorsulva, lázítva. A zenekar aláfest, a hegedű vijjog, sikolt. Shoji buzgó gyerekarca hirtelen a magasból néz rám, a japán hölgy most tündérkirálynő, egy egész zenélő kozmosznak parancsol. A fúvósok fúvnak, az ütősök ütnek, Shoji vad táncban rángatózik, hegedűje lyukat fúr a világűrbe, s az űr másik végén Takeshi úszik varázspálcájával. Felsír a hegedű szenvedélyes bűvöletben, a királynő előre-hátra lépdel, Takeshi csapkod, őrült ősbölény, az egész zenekar együtt dolgozik most, Shoji arcán halvány mosoly, egy pillanatra leengedi a vonót, elúszik a zenekarral, de máris játszik újból, fantasztikusan szépet játszik… Itt már sírnom kell, ezt már nem lehetséges fokozni… De igenis lehet!  Az ősbölény a levegőbe emelkedik, mint egy kozmikus denevér, Shoji sorozatokat bocsát ki hangszeréből, a zenekar követi, aztán a japán lány líraian szólózik, Takeshi széles mozdulatokkal álmodozik… Megint fölcsap a szenvedély, Shoji zenéje vad forgatag, ő is hajladozik, ringatózik, a zenekar őrjöng, de most már valaminek történnie kell… Mint a tengerdagály, egy hatalmas harmónia közeledik… Most! Most! Most! Három intenzív záróakkord –

Shoji diadalmas, nevető arca –

Ugye meghaltam?