Királynő,

túl a komputertomográfián és a főorvosi viziten, a tiszta kékségben fordulok hozzád,

Mérik a vérnyomásomat. A művelethez leteszem a szemüvegemet, jelezve, hogy az Imaórák Liturgiája most szünetel. A karomon szoruló hurok valamiképp mégis belép a liturgiába.

Pap barátom befolyására, aki ezt tartotta legjobbnak, átköltöztem a szingapúri kórházba az Elcsépelt Kórházból.

Reggeli gyógyszeremben szerepel egy nagy, kövér, fehér tabletta: a kálium. Előre rettegek, mert ha le akarom nyelni, gégém fellázad és csak öklendezem, de a tabletta nem megy le.

Egy tiszteletreméltó, előrehaladott dementiában szenvedő hölgy, miután jámborul résztvett az adventi szentmisén, véghezviszi az évszázad terrorcselekményét: egy szatyor kenyérmaradékot szór ki a galamboknak. A dagadtra hízott csőrmesterek kapásból tudják, hányat ütött az óra. Jönnek és Pilinszky Francia fogoly c. versére emlékeztető mohósággal vetik magukat a táplálékra. Egyre újabb és újabb tollas szörnyek csapnak le a semmiből, rajokban jönnek, valószínűleg a szomszéd égitestekről is. Kafkai vízió.

Először nem voltam olyan lelkes, de azért csináltam magamnak fiókot. Később két fiókot csináltam, egyiket angol nyelvűnek, a másikat magyar nyelvűnek szántam. De aztán magyarul kezdtek írni az angol nyelvű fiókomba, és most már föladtam a fikciót, hogy ez a fiók nemzetközi. Három példányban létezem tehát, de szerencsére jóban vagyok önmagaimmal.

Tarlós István fejezte ki úgy magát, hogy az új vezetés „zuhanó repülőgép kormányát vette át”.  Választóink bölcsességéből nyolc éven át fosztogatta az országot egy lelkiismeretlen társaság, hihetetlen összegű adósságot halmozva fel. Orbánék nem haboztak, elszántan megragadták a kormányt, és az első eredmények kezdenek mutatkozni: csökkent az államadósság, csökkent az infláció. Apró számok, de jelzik, hogy jó irányban indultunk meg. Van remény, hogy a repülőgép pályára áll. 

Orbán Viktornak van egy képsora a Facebookon, amely az osztrák államelnökkel és az örmény miniszterelnökkel való bécsi találkozóját örökíti meg. E két utóbbi közül egyiket sem láttam még soha, ezért mikor egy ismerős a képsort továbbította, kíváncsian rákérdeztem: „Ez az örmény miniszterelnök? Nagyon örmény feje van.” Nem sejtettem, hogy a képsorhoz való hozzászólásokban őrült politikai vitatkozás folyik, amelybe az én gyanútlan kérdőmondatom is beletévedt. Egy dühödten hazafias hozzászóló ekképp reagált:

Védtelen emberekre gumibottal vadászni az utcán kétségtelenül fárasztó, nehéz munka, és veszélyes is, mert előfordulhat, hogy a földön fekvő áldozat visszarúg. Mindnyájan lelkesen támogatjuk a rendőrök privilégiumát, hogy életerős korukban menjenek nyugdíjba, megérdemlik minősített munkájukért. Ha nincs rá fedezet, majd mi tovább dolgozunk és később megyünk nyugdíjba, megkeressük nekik a pénzt.

Háziorvosom – utalva áprilisi rosszullétemre, melynek alkalmából jóakaróim beleegyezésem nélkül el akartak vitetni a mentőkkel – hirtelen spontánul ezt mondja:

– Helyesen tetszett dönteni.

(Hogy t.i. nem voltam hajlandó kórházba menni.)

Na csakhogy végre orvostól is hallom. 

Lobogtasd fennen zászlóidat, Przemyśl büszke vára.