Az Úrnak 2016-ik esztendejében, május 7-én, szombaton Attila nevű tartótisztem Daewoo gépkocsiján útrakeltünk Zsámbékra, ahol Alma Zond virágzik. Attila még sosem vagy alig autózott Budapesten, én pedig, ha tudom is a fő irányokat, nem is sejtem, mit mikor hova. Én nem találtam meg a térképet, Attila pedig megelégedett azzal, hogy egy GPS nevű lidércet cipeljen magával. A Mamutig rendben mentek a dolgok, de ott elkeveredtünk. Alma Zondilla végsőkig kiáltott a telefonba, de én se a kijelzőt nem láttam a napsütéstől, se a hangot nem hallottam a lidérc rikoltásaitól és a forgalom zajától. Elmentünk így Budakeszi helyett Budaörsre, ott megtekintettük a fő nevezetességeket, így jutottunk Zsámbékra. Zondalma csodálatos háziasszony, nem tett szemrehányást, amiért körültébolyogtuk a Tejútrendszert. Megmutatta a Keresztelő János parancsnoksága alatt álló, vasárnaponként megtelő plébániatemplomot, majd a készülő házat.

A készülő ház folyamatban van. Falak, tetők, ajtó- és ablaknyílások készen állnak, számomra fenn van tartva egy akkora szoba, mint Manhattan, mondhattam elég. Zondalmának is jut kényelmes hely az egyik kredencfiókban. Konyha is akad, ha netalán enni akarnánk. De ki akar enni? A konyhában (meg a verandán) majd lelkinapos vendégeink szunnyadnak, nekünk pedig megmutatta energikus háziasszonyunk a Hegyalja vendéglőt, és megismertetett tüneményes vendéglátónkkal, Arankával. Egyúttal megismertem a mustáros fleckent is, ami messzemenően finomabb volt, mint amit a váci éttermekben valaha is ettem. A családias hangulat sokkal jobban esett, mint bármiféle professzionalizmus. Meg voltam nyerve Zsámbéknak.

Sajnos, haza is kellett jönni. Kicsit már tengeribeteg voltam a sok autózástól, és elképzelhetetlenül fáradt. A kórház óta ez volt első nagyobb utam. Attila elszántan ült a volánnál, és hol rám hallgatott, hol a GPS lidércre. Utóbbi az autópályán akart volna hazavezetni minket, jómagam pedig a régi 2-es úton, ami meglehetősen komplikált röppályát eredményezett. Őszintén szólva, nem is tudom, melyik hídon jöttünk át Pestre, márpedig biztosan átjöttünk, mert Vác a pesti oldalon van. De én már féholt voltam. Annyi biztos, hogy a Margit-hidat, ahol át szerettem volna jönni, sikerült elkerülnünk. Végülis föllázadtam a GPS ellen, és el tudtam érni a pilótánál, hogy kikapcsolja. Attól kezdve, jó néhány óra kedélyes autózás után, szépen eljutottunk a váci püspöki székház bejáratáig, ahol jelenleg főhadiszállásomat tartom. (A székházban, nem a bejáratnál.)

Hat óra felé járt. Megettem egy vajaskenyeret vacsorára, aztán az ágyra vetettem magam és aludtam fél tizenegyig. Ezután levetkőztem és aludtam reggelig. Tengeribetegségem múlóban.

Köszönet őrangyalomnak. Zondalmának és Attilának. Jó társaság.