Juhász Gyula poénos költő. Szereti a versek végén a nyomatékot, a meglepetést. Így aztán olykor groteszkbe téved, mint a fölbúg a polgár esetében.

Melankólia c. versét éldelem. (Jó szó, mi?) A költő emléktárgyain mereng.

Egy régi arckép. Rajta szép ajánlás
Egy színésznőtől. Meddő éjszakázás
És vágy és bánat csókja, könnye rajta.
Becézgetem, mint bús babát a dajka. 

No igen.

Nagy fekete kutya vezet pórázon egy lányt a metrókocsiban.

– Ajánlhatok egy új újságot?

– Nem –  mondom férfias, lefegyverző őszinteséggel. Ki nem állhatom a dzsungel törvényét: bárki letámadhat bárkit.

Bandukhár, a stilártigris is elősejlik a zavarosból, szétterpeszti hatalmas karmait, és nyomatékul diszkréten bömböl egyet-kettőt.  Terep tiszta egy perc alatt. 

A pápa tweetjei szelídek és okosak. Mérhetetlenül tetszett ez:

We do not possess the truth, the truth possesses us. Christ, who is the truth, takes us by the hand. 

(Mi nem birtokoljuk az igazságot, az igazság birtokol minket. Krisztus, aki az igazság, kézenfog bennünket.)

Cserzett bőr és majomarc. Egy neandervölgyi gentlemannel utazom együtt. Leszáll a buszról, mielőtt megkérdezhetném, melyik kőkorszakból való.

Le vagyok döbbenve. Nem tudtam, hogy van ilyesmi. 

A buszról leszállva látok egy újabb torzalakot, de ez más. Ez a mi civilizációnkból züllött oda, hogy cigarettavégeket szedegessen a piszkos járdáról. 

Nem jó viccelődni a hominizációval. Ezek emberek. Isten képére vannak teremtve. Jézus meghalt értük. 

A cibórium véletlenül a mikrofonnak ütközik.

Jó a hangerősítés. Égen-földön visszhangzik a Nagy Bumm.

„Hadd zúgjon az álgyu! – pogány Ali mond” – ez jut eszembe. „Minden tüzes ördög népet, falat ont.”  Jön a török.

A Szentatya fejest ugrott a Twitterbe. Hát akkor én is.

Nem is rossz kommunikációs forma. A Facebook működését máig sem értem, hátha a Twitter jobb lesz. Olyan, mint a Zsebpagoda, csak még nagyobb marhaság.

De talán nem is. 

https://twitter.com/oh_hermosura

– Te pedig itt mit művelsz? – kérdezem Bandukhárt, a stilártigrist.

Ott hempereg a függőfolyosón, nagy macskafejét a korláthoz támasztva.

– Feszegetem stiláris korlátaimat – bömböli barátságosan. 

– Egyszer már megpukkadtál.

– Már sokszor megpukkadtam. Ez stiláris sajátságom. 

– Micsodaaaa?

– Ne bömbölj. Megsüketülök.

– Stílusod a megpukkadás?

– Ugyebár, te egy királytirgis vagy?

• Zsebpagoda

• Tovább
• 1573 olvasás