A rossz, mint Szent Ágoston felismerte, a jó megromlásából szár­mazik: a jónak valamely szükséges eleme hiányzik. Ez hiba, de a hibát nem a Teremtő, hanem a szabad teremtmény követte el.

A rossz eredete a teremtett szabadság perverziója: a bűn.

A szabad teremtménynek tudatosan kell törekednie a legnagyobb jó, Isten felé. Isten a vég­ső cél. Minden teremtett cél alá van rendelve a végső célnak: hozzá képest eszköz. Az eszköz és a cél fölcserélése a szabad döntésekben végső fokon mindig azt jelenti, hogy Istent alá­rendeljük a teremtményeknek. Ez az értékperverzió a bűn lényege.

Az embernél, aki anyagi lény s ezért részletekből építi föl állás­foglalásait és cselekvéseit, lehetséges olyan értéktévesztés is, amely az értékperverziótól eltérően részleges jellegű. Magában hordja ugyan az értékperverzió csíráit, de még nem azonos azzal. Ez a bocsánatos bűn, amely megnehezíti, de meg nem hiúsítja a végső cél elérését. A sajátos értelemben vett bűn, azaz a teljes értékperverzió neve halálos bűn. Mindkettő bibliai eredetű kifeje­zés (vö. Mk 3,29; 1Jn 5,16).

A bűnnel a teremtmény önmaga Istenévé próbálja tenni magát.

Olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat. (Ter 3,5).

A bűn következtében azonban maga a teremtett egzisztencia torzul el. A teremtmény Istenért van, és ha létezésének értelmét megta­gadja, perverz, Istenidegen állapotba kerül. Ez a halálos bűn állapota. A halálos bűn mint döntés a halálos bűnhöz mint álla­pothoz vezet: az ember, aki a jó és rossz tudásának fájáról eszik, kiűzetik a paradicsomból (Ter 3).

Történelmünk kezdetén ott áll az ősbűn. Ezzel őseink a sátán csábítá­sára elveszítették az eredeti szentség és igazság állapotát, amelybe Isten helyezte őket, s amely az Istennel való bizalmas barátság álla­pota volt. Istenközösség helyett az Istenidegenség lett a sorsuk. Ez az ősbűnnel létrejött állapot az emberi egzisztencia továbbadásával együtt öröklődik a történelem folyamán. A bukott emberiség állapotát eredeti bűnnek nevezzük. Ez a személyes bűnöket megelőzően érvé­nyes az emberiség minden tagjára.

Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mi­kor anyám fogant (Zsolt 51,7).

Némuljon el minden száj, és az egész világ vallja magát Isten előtt bűnösnek (Róm 3,19).

Mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét (Róm 3,23).

Egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott (Róm 5,18).

Egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak (Róm 5,19).

A bűn következtében eltorzult emberi egzisztencia nincs többé har­móniában Istennel, az emberekkel, a mindenséggel és önmagával. Megjelenik a szenvedés és a halál.

Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak köze­pette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad ... A föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta tápláléko­dat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza (Ter 3,1619).

Mert a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában ... Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják (Bölcs 1,13; 2,2324).

Egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyo­mányaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett (Róm 5,12).

Az emberi szabadság perverziója, a halálos bűn végső következ­ményként belső logikával az Istentől való végleges elidegenüléshez, a kárhozat örök szenvedéséhez vezet.

A férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki (Mk 9,48).

Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült (Mt 25,41).

Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától (2Tessz 1,79).

Az emberi egzisztencia torzulása azokat is sújtja, akik nem vétkeztek személyes bűnnel (magzat, kisgyermek). Az ártatlanok szenvedéséről Jób könyve azt állapítja meg, hogy az Isten misztériuma, amiért az embernek nincs joga őt felelősségre vonni.

Nézd, parányi vagyok. Mit feleljek neked? A számra te­szem a kezem. Egyszer beszéltem, de többé nem teszem, vagy másodszor is, de folytatása nem lesz (Jób 40,45).

Az Újszövetség azonban tovább megy ennél: Jézus kereszthalálában az ártatlanul viselt szenvedés a szeretet áldozatává válik, és a föl­támadás válaszát kapja.