A Szentlélek nemcsak az istengyermekség Lelke, hanem a tanúságtételé is. Amint a hit mindig a Szentlélek ajándéka, ugyanúgy a Szentlélek ajándéka az is, ha valaki a hitet tovább tudja adni. Az Egyház tagjai nemcsak saját megszentelődésükre kapják a Szentlelket, hanem mások megszentelésére is.

Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek (Mk 16,15).

Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! (Mt 28,19)

Jézus missziós parancsa nem kizárólag az apostolokra (és utódaikra), vagy egyes speciális hivatású hívőkre (szerzetesek, misszionáriusok) vonatkozik, hanem az egész Egyházra, amelynek minden tagja saját személyes adottságaival vesz részt az evangelizációban.

A vétkeseknek megmutatom utadat, és a bűnösök hozzád térnek. Nyisd meg, Uram, ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse szavam (Zsolt 51,15.17).

Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára (1Pt 2,9).

Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek (1Pt 3,15).

A világi hívőknek, férfiaknak és nőknek, fő feladatuk az, hogy tanúságot tegyenek Krisztus mellett: tanúskodjanak életükkel és szavukkal a családban, társadalmi csoportjukban és a foglalkozásukadta környezetben. (II. vatikáni zsinat: Ad Gentes 21.)

A missziós parancs végrehajtása előtt a tanítványoknak meg kellett várniuk a Szentlélek pünkösdi kiáradását.

Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm (Jn 16,7).

Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam (Jn 15,26).

Kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból (Lk 24,49).

Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, “amelyről úgymond tőlem hallottatok: Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” (ApCsel 1,45)

Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeru­zsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt, egészen a föld végső határáig (ApCsel 1,8).

Jézus szavai beteljesedtek. A zsidó pünkösd napján – a Törvény átadásának ünnepén – a jeruzsálemi tanítványokat eltöltötte a megígért Szentlélek.

Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket (ApCsel 2,14).

A Szentírás nem állítja, hogy ez a pünkösdi élmény az apostolok kiváltsága lett volna. Ellenkezőleg, azt mondja a mintegy százhúsz főnyi (ApCsel 1,15) krisztushivő közösségről, hogy “mindnyájan együtt voltak” (2,1).

Föléjük szállott le csak, a tizenkettő fölé, vagy a többiek fölé is? Mind a százhúsz ember fölé. Leereszkedett mindegyikükre, tehát annak feje fölé is, akit nem választottak meg apostolnak. (Aranyszájú Szent János, IVV. sz.)

Az Úr az égből elküldte a Szentlelket, akit a földön megígért. Erre vártak tanítványai – ahogy az Írásban is található – : százhúsz ember (ApCsel 1,15), megtízszerezve az apostolok számát. Tizenkettőt választott ugyanis, és százhúsznak küldte el a Szentlelket. (Szent Ágoston, V. sz.)

A Szentlélek kiáradása fölszabadult örömmel, bátor kiállással és a természetfölötti kommunikáció (különböző nyelvek) ajándékával járt együtt. Péter, aki Jézus letartóztatásának éjszakáján a főpap szolgái előtt megtagadta Mesterét, most bátran hirdette a föltámadt Jézus evangéliumát, és szavát megtérések követték. Az evangelizáció megkezdődött, az Egyház teljesíteni kezdte a missziós parancsot.

Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért. Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban (ApCsel 2,4142).

A keresztény pünkösd a húsvét kommunikációja: a Szentlélek kiáradása, amely erővel ruházza föl az Egyházat a húsvéti misztérium hirdetésére.

A Szentlélek pünkösdi ajándéka ettől kezdve mindazoknak szól, akik hisznek, megtérnek és megkeresztelkednek.

“Térjetek meg, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak – meghívott a mi Urunk, Istenünk” (ApCsel 2,3739).

A Szentlélek ajándékát az apostolok kézrátétele közvetíti.

Amikor a Jeruzsálemben maradt apostolok meghallották, hogy Szamaria elfogadta az Isten szavát, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Amikor megérkeztek, imádkoztak értük, hogy megkapják a Szentlelket. Mert még egyikükre sem szállt le, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket (ApCsel 8,1417).

Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett. Itt néhány tanítványra akadt. Megkérdezte tőlük: “Megkaptátok a Szentlelket, amikor hittetek?” “Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek” – felelték. “Mire keresztelkedtetek?” – kérdezte ismét. Ezt válaszolták: “János keresztségére.” “János a bűnbánat keresztségével keresztelt – magyarázta Pál –, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban.” Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére. Ezután Pál rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek, megkapták a nyelvek adományát és prófétáltak (ApCsel 19,16).

Az apostoli kézrátételt, amely a Szentlélek tanúságtételre fölavató erejét közli, ma az apostolok utódai, a püspökök és a kellő felhatalmazással rendelkező presbiterek (= áldozópapok) gyakorolják. Ősi egyházi gyakorlat szerint ez a kézrátétel szentelt olajjal, krizmávalmüron, müró) való megkenést foglal magában, amely a Szentírásban (1Jn 2,20.27; ApCsel 10,38) Isten kenetének nevezett Szentlelket jelképezi. E fölkenés neve a latin egyházban konfirmáció (megerősítés), amely a magyar katolikus szóhasználatban szláv közvetítéssel a bérmálás alakot vette föl. A keleti egyház a krizmatizáció, miroválás kifejezést használja. (keleten:

A bérmálás a krisztusi küldetés szentsége, amely a Szentlélek erejét közli a Jézusról tettel és szóval történő tanúságtételre.

Ez az erő működhet már a bérmálás szentségi jelét megelőzően is, amennyiben valaki készen áll befogadására. Példa erre Kornéliusz századosnak és társainak esete (ApCsel 10,4448). Maga az első jeruzsálemi pünkösd is ilyen. Nem szabad tehát kétségbe vonnunk, hogy protestáns krisztushivőknél, akiknél nincs érvényes bérmálás (konfirmáció), mert – az apostoli utódlás elutasítása miatt –nincsenek érvényesen szentelt püspökeik és papjaik sem, a Szentlélek valóságos pünkösdi erői érvényesülhetnek. Ugyanakkor fontos tudnunk, hogy a Szentlélek erejének a bérmálás előtti kiáradása nem teszi fölöslegessé a későbbi bérmálkozást, mert az az Egyház közösségében hivatalosan is a tanúságtevő keresztények közé iktat, és eltörölhetetlen pecsétet nyom a lélekbe (Ef 1,3).

A keresztség és a bérmálás szentségét az ősegyház rendszerint együtt szolgáltatta ki. A felnőttek ma is általában egyszerre vehetik föl a két szentséget. A csecsemők megkeresztelése azonban a nyugati egyházban később pedagógiai okokból különvált a bérmálástól. A keleti egyházak tehát a görög katolikusok is – ma is együtt szolgáltatják ki a két szentséget, akkor is, ha csecsemőt keresztelnek.

A bérmálás szentsége mélyebben belénk gyökerezteti az istengyermekség ajándékát, intenzívebben egyesít bennünket Jézus Krisztussal, teljesebben iktat az Egyház tagjai közé, és a Szentlélek erejét közli, mely a Krisztusról szóval és tettel való tanúságtételre képesít.

Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki őt így szólítja: Abba, Atya! (Gal 4,6)

Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által ... Birtokában vagyunk Krisztus gondolatainak (1Kor 2,910.16).

Még tökéletesebben köt az Egyházhoz a bérmálás szentsége; vele a Szentlélek egészen sajátos ereje gazdagítja a hívőket. (2. vatikáni zsinat: Lumen Gentium 11.)

A megbérmált erőt kap, hogy nyilvánosan megvallja Krisztusba vetett hitét, és ezt mintegy “hivatalból” tegye. (Aquinói Szent Tamás, XIII. sz.)

Ennek a sajátos erőnek látható működését jelentik a Szentlélek külső megnyilvánulásai, a karizmák. (Mk 16,1718; 1Kor 12,111). Ezek – pl. a nyelvek vagy a prófétálás adománya – az Apostolok Cselekedeteiben azonnal követik a bérmálást (19,6). Nem kell azonban azt gondolnunk, hogy minden karizma rendkívüli (vö. Lumen Gentium 12). A hétköznapi, rendes karizmák is alapvető fontosságúak (vö. Róm 12,68;1Kor 12,28).

A bérmálás eltörölhetetlen jegyet nyom a lélekbe.

Benne (Krisztusban) kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne (Ef 1,13).

Lelki jegyet kaptál, a bölcsesség és értelem Lelkét, a tudás és a jámborság Lelkét, a szent félelem Lelkét ... Isten, az Atya téged megbélyegzett jelével. (Szent Ambrus, IV. sz.)

A bérmálás “pecsétje” különbözik a keresztség “pecsétjétől”, hiszen a két szentség elválasztható. A nyugati egyházban a püspök bérmáláskor ezt mondja: “Vedd a Szentlélek ajándékának jelét!” A bérmálkozó a hit szavával válaszol: “Amen.”

Hogy a bérmálás gyümölcsöző legyen a keresztény életében, [a] az istengyermekség állapotában, [b] magát Jézus követésére elkötelezve, [c] várakozó hittel kell fogadnia a Szentlélek ajándékát.

Az istengyermekség állapotát a bűnbánat, hit és keresztség (keresztség után elkövetett halálos bűn esetében: a bűnbocsánat szentsége) teremti meg.

A Jézus követésére való elkötelezettség abban áll, hogy ismerjük és vállaljuk evangéliumi meghívásunkat.

A várakozó hit azt jelenti, hogy nem passzívan vesszük tudomásul a szentséget, hanem folytonosan kérjük is a Szentlélek kiáradását életünkre, és számítunk kérésünk meghallgatására.

Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! (Mt 7,7)

Adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle (Lk 11,13).

Ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kérésetek (Mk 11,24).

A Szentlélek kegyelme “élő víz” (Jn 7,38), amely egész lényünket fölfrissíti; “tűz” (ApCsel 2,3), Isten lobogó, szentséges öröme; “szél” (Jn 3,8), amely fölkavar és kimozdít önmagunkba zártságunkból; “kenet” (1Jn 2,20;27), fölavatás a szolgálatra és az isteni jelenlét jó illata. “A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,2223), egyszóval az Istent sugárzó krisztusi élet. A Szentlélekkel fölkent Krisztus saját fölkentségében részesít bennünket, mennyei erőinek vonzásközpontjává avat.

Imádság a Szentlélek erejéért

Uram, Jézus Krisztus! Tied akarok lenni, veled egyesülve akarok élni, mint a mennyei Atya gyermeke és Egyházad tagja. Kérlek, bocsásd meg minden bűnömet, és ajándékozd nekem Szentlelkedet, hogy követni és vallani tudjalak. Áraszd szívembe kimondhatatlan szeretetedet, hogy ismerjelek és hirdesselek téged, aki véreddel megváltottál és föltámadásod dicsőségét akarod megosztani velem. Rendelkezésedre bocsátom testemet és lelkemet, szavaimat és tetteimet, mindazt, amim van, egész életemet. Használj engem Szentlelked erejével az Atya dicsőségére és embertársaim üdvösségére! Köszönöm, hogy meghallgatsz. Amen.