Egy mélyen hívő katolikus testvér írja:

„Vassulát a Városmajori templomban láttam. Valahogy éppen arra jártam, amikor láttam, hogy rengetegen mennek a templomba. Kiderült, hogy ő jön. Úgy gondoltam, hogy megnézem. Nem tudtam róla semmit addig. Később vettem meg a könyvét, de nem tudtam elolvasni, mert annyira nem az Úr Jézus stílusa. De így vagyok más írásokkal, kinyilatkoztatásokkal is. Ha nem az Úr Jézus hangja, akkor képtelen vagyok tovább olvasni.”

Ez a lelkek megkülönböztetésének adománya. Az élő hitű keresztény felismeri a Jó Pásztor hangját. „A juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik” (Jn 10,4-5).

Talán 1995-ben történt. Ugyanazon a napon, egymástól függetlenül, ketten fejezték ki megdöbbenésüket és zavarukat egy prófécia fölött, amely Vassulától származott és a Marana Tha havi folyóirat legújabb számában jelent meg: reggel egy gyónóm, délelőtt édesanyám, akit meglátogattam. Én akkor még nem olvastam az írást, mert a magánkinyilatkoztatások nem túlzottan érdekelnek. Ezekután azonban nekiültem és elolvastam. Tartalma zavaros volt és olyan jövendöléseket tartalmazott, amelyek azóta se teljesedtek. Hangjában pedig volt valami nyugtalanító vibrálás, valami idegenszerű pátosz és érzelmesség. Megirtam egy rövid cikkben, hogy ezt a próféciát nem tudom elfogadni Jézustól származónak. Ez nem annak a Jézusnak a hangja, akit ismerek az evangélumból, ismerek a hiteles misztikából és ismerek személyes imáimból. Elküldtem megkülönböztetésemet a folyóirat szerkesztőjének. Vonakodott közölni. Tartalmi aggályaimat eloszlatni igyekezett, és hangoztatta Vassula hitelességét. Akkor már megjelent magyarul és meg is volt nekem az Igaz Élet Istenben első kötete. Vállaltam, hogy mielőtt határozott véleményt alkotnék, elolvasom a könyvet. Nyitottan igyekeztem hozzáállni, de pirossal megjelöltem azokat a pontokat, ahol fenntartásaim voltak. Feléig se jutottam, amikor megjelent a Hittani Kongregáció Közleménye, amely a hitbeli tévedések miatt arra szólította fel a hívőket, hogy ne tekintsék Vassula üzeneteit természetfölötti eredetűnek. A felsorolt tanbeli tévedések ugyanazok voltak, amelyeket piros tollal megjelöltem a könyvben.

Azt hittem, ezzel vége az ügynek, de akárcsak a boldogult Antalóczi atya, én se számoltam a Tanítóhivatalnak való engedetlenség olyan fokával, amilyen ebben a kérdésben megnyilvánult. Hosszú évekkel később valaki beküldött levelezőlistámra egy névtelen próféciát, amely állítólag Jézustól származott, azzal a kéréssel, hogy mondjunk róla véleményt. A lelkek megkülönböztetését gyakorolva, az az álláspont alakult ki, hogy ez nem jöhetett Jézustól. Én ismételten a stílusra, a hangra hivatkoztam: Jézus nem siránkozik. Előfordul, hogy sír, de nem nyavalyog; előfordul, hogy panaszt emel, de nem sopánkodik. Hangja érzelemgazdag, de férfias. Urunk élő személy, rá lehet ismerni. A küldött szöveg nem Jézus személyiségjegyeit mutatta.

Ezután jött az információ: a szöveg Vassulától származik. Mi ezt nem tudva, elfogulatlanul vizsgáltuk meg, nem a Hittani Kongregáció álláspontja miatt mondtunk nemet. A juhok ismerik a Pásztor hangját. Idegen után nem mennek.

Egészen különös Vassulánál a Jézus-jelenések érzéki légköre. Bármilyen jóhiszeműen olvassuk, a „Hajolj rám”, „Megcsókolnád a lábamat?”, „Csókold meg a kezem”, „Megcsókolhatlak?”, „Légy a menyasszonyom” sehogyse illik a bibliai Jézus ajkára.

Mint Antalóczi atya megállapítja: „Az érzelgős, a már-már enyelgő írás émelyítő stílusa zavarja az olvasót. Jézus olyan szavakat mond ki Vassula írásaiban (szerelmem, kedvesem, szeretlek virágom), amelyek tőle teljesen szokatlanok, s amelyek egyszer sem fordulnak elő az Újszövetségben. A szavak pedig minősítenek. Itt nem az a Jézus szólal meg, aki meghalt értünk a kereszten, s akit a Bibliából megismerhetünk ... Nem félek kimondani véleményemet: az idézetek mögött a világosság angyalának öltözött megtévesztő szellem húzódik meg, aki félrevezeti a nemzeteket. A sok enyelgés, a szeretet egyoldalú hagsúlyozása pedig a méz, amelyben a mérget kívánja beadni. ”

Mitchel Pacwa S.J., a chicagói Loyola Egyetem professzora írja: »Különös, hogy Jézus azt mondja: „Gyermekem, gyere és tapintsd Szívemet, Szívem arra vágyik, hogy szeressék. Gyere és tapintsd meg szívemet elméddel. Vassula, készen vagy? Érezz engem.” Hogyan tapint valaki az elméjével? Ugyanazon az oldalon „Jézus” így beszél: „Nem kell szégyelned megtapintani Szívemet, én Istened vagyok, aki ezt kéri tőled, engedd, hogy használjalak, ahogy nekem tetszik. Engedd, hogy megcsókoljalak.” Vassula reakciója: („Gyanakodni kezdtem, gondolva, hogy a gonosz bűnbe próbál ejteni.”) „Jézus” állhatatos marad vágyában, hogy megcsókolja őt. Később „Jézus” azt mondja: „Szeress engem, szeress engem, érezz engem, érezd kielégíthetetlen szeretetem irántad, szomjazom szeretetedet, több szeretetet kívánok tőled, Vassula, hallgasd, hogy ver a szívem.” Amit Vassula hozzáadott saját kézírásával: „Jézus szenvedélyes volt”, bántóan szexuálisnak hangzik. Hasonlóképpen „Jézus” azt írja: „Vassula, félénkséged elbűvöl (infatuates) engem.” Lehet, hogy Vassula korlátozott szókincse a probléma ennél az utóbbi állításnál, mindenesetre egészen sajátságos, szexuális felhangjaival. Ez arra is áll, amikor „Jézus” azt mondja: „Gyere, érezz Engem, szinkronizálódj Velem, légy Egy, semmisülj meg Bennem, engedd, hogy teljesen birtokoljalak és uralkodjam fölötted, engedd, hogy a szívemhez szorítsalak”.«

Tudom, hogy a misztika használja a szerelem képeit. Ismerem és nagyon szeretem az Énekek énekét, írtam is egy könyvet, amelyben ennek sorait használom föl az imádás misztériumának kifejtéséhez. Azt is elismerem, hogy szorosan vett szexuális cselekmény nincs az üzenetekben, Jézus Vassulának csak a homlokát csókolja meg, amitől a látnoknő két napig lebeg. Néhol az eredeti angol szöveg kétértelműségét is figyelembe kell venni: feel = érez vagy tapint, love = szeretet vagy szerelem. Mégis – az atmoszféra érzéki. Mint Pacwa professzor fogalmaz, „szexuális felhangjai” vannak. A „lelki eljegyzés” pedig egészen más valami, mint amit Vassula leír.

Mintegy kontroll-kísérlet gyanánt, Vassula olvasása közben elővettem Szent Fausztina Naplóját. Mindketten Isten feltétel nélküli szeretetének üzenetét fogalmazzák meg. Mégis, miért van, hogy Fausztina olvasása közben sírás fojtogat, Vassulától pedig viszolygok?

Más a hang. Más az atmoszféra. A stílus az ember. A juhok ismerik a Pásztor hangját, idegen után nem mennek. Fausztina Jézusa valódi, Vassuláé nem.

Az igazi Jézusból biztonság árad. Hangja nyugodt és barátságos, de mélységesen mély, titokzatos tudást sejtet. Személyiségében Libanon cédrusainak fönsége együtt van a Genezáreti tó habjainak játékos fodrozódásával. Barátja a kisgyereknek, és szóra se méltatja a zsarnokot. Békés és fenséges, amikor a bűnös asszony megcsókolja a lábát, s békés és fenséges, amikor arculütik a Főtanács előtt. Nem fél kimutatni érzelmeit, de amikor emberi rajongással közelednek hozzá, azt azonnal tovább irányítja a transzcendenciába. Ő a Bárány, aki nem nyitja meg száját nyírója előtt, és ő az Oroszlán Júda törzséből, aki győzött. Emésztő tűz lakik benne és transzformáló fény, túlvilági ragyogásba öltözik az imádság hegyén és egy lehelete elég, hogy fölperzselje a világ bűneit. Sebeiből az Atya irgalma ömlik ki az emberiségre, s ezek a sebek egészen szívéig érnek, ahol Isten dicsősége lakik.

Vassula epedő trubadúrja nem Jézus.