A Zsoltárok könyvében az ószövetség Istent imádó énekeinek szövege található. Jézus és az apostolok is énekelték a zsoltárokat, sőt Jézus a kereszten is zsoltárt imádkozott.

Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfákhegyére (Mt 26,30).

Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, nagy szóval mondva: “Éli, Éli, lamma szabaktani?" Vagyis: “Én Istenem, én Is­tenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46; vö. Zsolt 22,2)

A Szentírás tanúsága szerint az első keresztény közösség állandó kincstárához tartozott a zsoltáréneklés.

Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve di­csőítették az Istent, a foglyok meg hallgatták őket (ApCsel 16,25).

Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent éneke­ket (Ef 5,19).

Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket (Kol 3,16).

Szenved valaki közületek? Imádkozzék! Jókedve van? Éne­keljen zsoltárt! (Jak 5,13)

A zsoltárok éneklése, imádkozása később is az Egyház életének egyik legfontosabb eleme maradt.

A zsoltár elűzi a démonokat, kiváltja az angyalok pártfogá­sát, fegyverül szolgál az éjszaka félelmei ellen, pihenés a napi fáradság közepette, biztonsága a gyermekeknek, ékes­sége a fiataloknak, vigasztalása az időseknek, legalkalmasabb dísze az asszonyoknak. Meglátogatja a magányos helyeket, megtisztítja a tereket. A zsoltár a kezdőknek kezdet, a haladóknak növekedés, az Egyház hangja; örömet hoz az ünnepnapokon, és megteremti az Isten szerint való szomorúságot is. (Nagy Szent Bazil, IV. sz.)

Az ókorban mind a püspöki székhelyek lakossága, mind a szerzetesek közössége rendszeres időpontokban összejött zsoltárt énekelni és szentírási olvasmányokat hallgatni. Ezeket kiegészítették egyéb szentírási énekekkel (kantikumok), később költött himnuszokkal és különböző kérő imákkal (könyörgések). Ezekből a közös imádságok­ból fejlődött ki a szent zsolozsma, amelynek legfontosabb része a reggeli dicséret (a keleti liturgiában: utrenye) és az esti dicséret (a keleti liturgiában: vecsernye). A zsolozsmázásra a presbiterek, rész­ben a diakónusok és a szerzetesek is, kötelezve vannak. A többi hívőnek a 2. vatikáni zsinat erősen ajánlja, hogy vegyenek részt az Egyház istendicséretében a zsolozsmázásba való bekapcsolódásukkal. Ma már magyar nyelven rendelkezésre áll a római liturgia teljes zso­lozsmáskönyve, az Imaórák Liturgiája.

A görög katolikusoknál a néptől énekelt zsolozsma mindmáig élő gyakorlat, a latin rítusban ez meglehetősen feledésbe ment, és napjainkban éled föl ismét. Az Egyház azt reméli, hogy a 2. vati­káni zsinat utáni időben a zsolozsma népnyelvű éneklésének új formái alakulnak ki. A HÉT LÁNG Szövetség minden alkalmat megragad a szent zsolozsma közös éneklésére, és részt kíván vál­lalni az új formák fölfedezésében.

A szent zsolozsmában a Szentlélektől áthatott közösség hittel fogadja Isten szavát, és imádó énekkel ünnepli Isten szentségét.

A szent zsolozsma a liturgiának, az Egyház hivatalos imájának ré­sze. (Különbözik a paraliturgikus ájtatosságoktól, amilyen a rózsafüzér vagy a keresztút.) Kiegészíti az Eucharisztia imádságait, kiterjesztve a bennük foglalt istendicsőítést a nap minden részére. Mint objektív imamód, Isten jelenlétének hitelesített helye. Benne az Egyház mint jegyes imádja vőlegényét, Krisztust, sőt maga Krisztus imádkozik élő testében, az Egyházban, az Atyához. A zsolozsma Is­ten szentségének megnyilvánulása és a Szentlélek működésének hatáscentruma, a mennyei dicsőség földi kiáradásának csatornája.