Minduntalan a Bor vitéz döbbenetes befejezése jár az eszemben:

Künn az erdő mély árnyat hány,
Bagoly sí a bérci fok közt.
Szép menyasszony színe halvány,
Halva lelték a romok közt.

Csak éppen énbennem torzul a szöveg, és így alakul: Bagoly Srí a bérci fok közt... Sri Chinmoyról van ugyanis szó napok óta. Ő ugyan már boldog nemlétre szenderült (vagy mire szenderülnek a guruk), de hívei ostrom alá vették a katolikus templomokat. És a plébánosok vannak olyan naivak, hogy beengedik őket „koncertet” tartani.

Nem olyan régen egy Szinghre hívtam föl a figyelmet, aki ordítva körüljár, és termet bérel katolikus iskolákban. Nem tudom pontosan, miben különbözik a Srí a Szinghtől, de egy biztos: a Srí ott srí a bérci fok közt, az esztergomi bérci fok közt, a pesti Rezső téri bérci fok közt. A plébános atyák nem vették a fáradságot, hogy elolvassák a Hittani Kongregáció dokumentumát a keresztény meditáció néhány szempontjáról, vagy a Szentszék New Age dokumentumát, sőt nem veszik figyelembe a Dominus Iesust sem. Chinmoy a bérci fok közt zavartalanul síhatja: „A kezdőnek mindig a személyes Isten lába előtt kell meditálnia. Ez azért van, mert ha Istent az Ő személytelen aspektusában akarja látni, akkor Önt megzavarja az Ő hatalmas nagysága. Kezdje tehát a személyes Istennel, és onnan majd Isten személytelen aspektusához tud haladni.” (Ezt egy barátom idézi Sri Chinmoy weblapjáról.)

A keresztény hitre ma halálos fenyegetés a monista istenkép, amelyet a keleti meditációk közvetítenek. Ennek acélkemény következetességgel ellen kell állni. Ez minden katolikus hívő (és még inkább minden katolikus pap) kötelessége. Itt nem vallásközi párbeszédről van szó, hanem keresztények „megtérítéséről” a személyes Istentől a személytelen istenséghez, aki azonos a mindenséggel és azonos velünk is. Magyarán: lélekgyilkosságról. A szép menyasszony színe ugyancsak halvány... Jó volna, ha életben maradna.