„Kimegyek, s hazug lélek leszek valamennyi prófétája szájában” – így beszél egy „lélek” Áchábról, Izrael királyáról (1Kir 22,22), akit aztán a halálba prófétál.

A hazugság a halál útja. A sátán „gyilkos” és „a hazugság atyja” (Jn 8,44). Mind az egyházi életben, mind a magyar társadalomban a hazug lelkek erős jelenlétét érzékelem. Az Egyházban megdöbbentően mutatkozik a gyanútlanság a pogány New Age támadásaival szemben, valamint a katolikus erkölcstan önkényes fellazítása. A közéletben lassan odáig jutunk, hogy minden képtelenséget szemrebbenés nélkül el lehet mondani. Szellemi téren társadalmunk veszedelmes mértékben sebezhető az áltudomány és a mágia hazugságaival szemben. Mintha az átlagember elveszítette volna egészséges képességét az „igaz” és a „hamis” megkülönböztetésére.

Tévedések mindig voltak, de most mintha megbolondult volna az iránytű. Talán a bolsevista rémuralom tette. Szolzsenyicin mutat rá, hogy a náci és a sztálinista titkosrendőrség működése között elvi különbség volt. A Gestapo azért kegyetlenkedett, hogy kiderítse a tényeket. A szovjet kínzókamrákban viszont a vallatók olyasmire akartak bizonyítékokat kicsikarni, amiről maguk is jól tudták, hogy nem igaz. A paranoiás grúz diktátor leleplezett összeesküvéseket akart látni, másképp az állambiztonsági szervek dolgoznak rosszul. Így a gyilkos gépezet önmagát falta. Arthur Koestler irodalmilag örökítette meg azt az „igazságszolgáltatási” (hazugságszolgáltatási) folyamatot, amelyben egyik agyrém produkálta a másikat – a befejező tarkólövésig (Sötétség délben). Ez a méreg még itt van a levegőnkben, ez a hazugság-démon még nem hagyott el bennünket.

Török Sándor Valaki kopog c. regényében van egy mozzanat, amikor az elbeszélő (a szerző?) az őrültséget érzi közeledni. Mikor már azon a ponton van, hogy végképp szétfoszlik a dolgok koherenciája, megfogja a széket, és azt mondja: „Ez fa!” És a megmarkolt anyag masszív realitása visszahozza a valósághű gondolkodásba. Nekünk is meg kell ragadnunk valami fát: Jézus keresztjét. Ez fa; ez valóság; sőt ez minden realitás tengelye. A kereszt véresen komoly felkiáltójele teremtő erejű „igen” az igazságra és megsemmisítő „nem” a hazugságra. „Jézus Krisztus ... nem volt »igen« is meg »nem« is, hanem az »igen« valósult meg benne” (2Kor 1,19). A krisztusi hit nem vélekedés, nem ködös teória, nem liberális kerekasztal, hanem egyszerű, vérrel megpecsételt bizonyosság. Ahogy Sík Sándor mondja:

Semmi csűrés és semmi csavarás,
Ínyeskedés és köntörfalazás:
Hiszem és vallom, szeretem és élem,
Amit az Egyház hinni ad elébem.
Ebben a hitben élek és halok:
Katolikus vagyok.

Ez – fa. Minden más illanó levegő.