A Szentléleknek a hívő közösségben történő érzékelhető megnyilvánulásait karizmáknak, lelki adományoknak nevezzük.
Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon velük. Az egyik ugyanis a bölcsesség szavát kapja a Lélektől, a másik a tudás szavát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. Van, aki erőnyilvánulásokat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a lelkek megkülönböztetésének képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek magyarázatát nyeri el ajándékul. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinekkinek (1Kor 12,1.411).
A karizmákat, akár a legragyogóbbak közül valók, akár egyszerűbbek és gyakorta előfordulók, hálaadással és vigasztalódással kell fogadnunk, mert mindig éppen időszerűek és nagyon is hasznosak az Egyházban. (2. vatikáni zsinat: Lumen Gentium 12.)
Téves az az állítás, hogy a karizmák – akár a rendkívüliek is – az ősegyházra korlátozódtak. Jézus ígérete szerint a jelek azokat kísérik, akik hisznek, minden korlátozás nélkül.
Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben démonokat űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak (Mk 16,1718).
A XX. század első napjára virradó éjszakán XIII. Leó pápa a Szent Péter bazilikában az Egyház nevében intonálta a Veni Creator Spiritus (Jöjj, Teremtő Lélek) himnuszt, ezzel a Szentléleknek ajánlva az Egyház új évszázadát. 1901. január 1én késő este az Egyesült Államokban, a kansasi Topekában, a metodista Charles Parham Bibliaiskolájában született meg a pünkösdmozgalom, amelyben friss erővel lépett föl a Szentlélek megtapasztalása, kísérve különböző karizmák – így a nyelvek, a prófétálás, a gyógyítás adománya – működésétől. Először külön pünkösdi felekezetek születtek (ilyen Magyarországon az Evangéliumi Pünkösdi Közösség), de a század ötvenes éveiben a mozgalom átterjedt a történelmi protestáns egyházakra, 1967től pedig a katolikus Egyházra is, ahol ma már inkább karizmatikus megújulásnak nevezik. A Szentszék jóváhagyta a katolikus karizmatikus megújulás több nemzetközi szervezetét.
A karizmák nem öncélúak, nem szabad a figyelem központjába kerülniük. Az Ajándékozóra és nem az ajándékokra kell elsősorban figyelnünk. Az adományok csak eszközök a hívő közösség építésére.
Nem szabad vakmerően kívánkozni rendkívüli adományok után, és elbizakodottan nem szabad tőlük remélni az apostoli munkálkodás eredményességét. Valódiságukat és célszerű felhasználásukat illetően azokra tartozik az ítélet, akik elöljárók az Egyházban, és akiknek különösképpen feladatuk nem a Lélek kioltása, hanem az, hogy vizsgáljanak felül mindent, és a jót tartsák meg (vö. 1Tessz 5,12 és 1921). (2. vatikáni zsinat: Lumen Gentium 12.)
A rendes és rendkívüli adományok megkülönböztetése roppant fontos. A rendes adományokra aktívan kell törekednünk azzal, hogy természetes adottságainkat (pl. beszélőképesség) a Szentlélek rendelkezésére bocsátjuk. A rendkívüli adományok Isten tetszése szerint jelentkeznek, többnyire úgy, hogy a rendesekből nőnek ki.
Ha valaki a hitben kapott belátásait kimondja, a bölcsesség szavának rendes adományát gyakorolja. Ha képességeit meghaladó mélységű természetfölötti belátásokat kezd közölni, a Szentlélek a bölcsesség szavának rendkívüli szintjére emelte az adományt.
Ha a hívő kimondja imádság közben született intuitív megérzéseit, az ismeret szavának rendes karizmáját gyakorolja. Ha emberileg megmagyarázhatatlan konkrétságú ismeretet közöl (pl. Péter Ananiással és Szafirával ApCsel 5,111ben), a Szentlélek az ismeret szavának rendkívüli szintjére emelte az adományt.
Ha a hívő kérő imát mond és hittel várja annak meghallgatását, a hit rendes karizmáját gyakorolja. (Ez nem egyszerűen a hit erénye, hanem abból fakadó konkrét várakozás.) Ha világos indítást kap, hogy konkrét és rendkívüli beavatkozást várjon Istentől (pl. Pál Elimásszal szemben ApCsel 13,911ben), akkor a Szentlélek a hit rendkívüli adományának szintjére emelte karizmáját.
Ha a hívő egyszerűen imádkozik egy beteg gyógyulásáért, és a beteg fokozatosan, normális módon meggyógyul, a gyógyítás rendes adományával van dolgunk. Ha a beteg váratlan hirtelenséggel, orvosilag megmagyarázhatatlan módon meggyógyul, a Szentlélek a gyógyítás rendkívüli adományával avatkozott be.
Ha valaki kezét rátéve imádkozik egy testvéréért, és a másik erőt érez áradni maga felé, amely megingatja a lábán, ez az erőnyilvánulás rendes karizmája. (A pszichofizikai ráhatás természetes dolog, ez van átadva a Szentléleknek az imádságban.) Ha viszont valaki egyetlen szót szól, és erre környezetében mindenki földre zuhan egy titokzatos erő befolyása alatt (Jn 18,6), a Szentlélek rendkívüli erőnyilvánulással avatkozott be.
Ha a hívő egyszerűen kimondja sugallatait, amelyeket a Szentlélektől származónak vél, a prófétálás rendes adományát gyakorolja. Ha félreismerhetetlen, erővel teljes isteni szózatot kap, az a prófétálás rendkívüli karizmája. (A prófétálásnak nem szükségképpen része a jövő ismerete! Egyszerűen Istentől ihletett, érthető nyelven való beszédet jelent. Gyakran nem más, mint dicsőítő ima, mint Lk 1,67ben is.)
Ha valaki imádság közben különös zavart érez lelkében és ezt démoni jelenléttel magyarázza, a lelkek megkülönböztetésének rendes ajándékát gyakorolja. Ha látomásban látja a jelenlévő démont, ez a lelkek megkülönböztetésének rendkívüli adománya. (Sok más formája is van.)
Ha egy hívő, a Szentléleknek átadva hangképző szerveit, érthetetlen beszéddel imádja Istent, kifejezve ezzel az ő felfoghatatlan misztériumát, a nyelvek rendes adományát gyakorolja. Ha viszont valaki ismert, de általa nem tanult idegen nyelven szólal meg, ez a nyelvek rendkívüli karizmája.
Ha a nyelveken szólás arra ihlet valakit, hogy érthető nyelven imádkozzék vagy prófétáljon, az illető a nyelvmagyarázat rendes karizmájával él. Ha valaki a Szentlélek segítségével lefordít egy általa nem ismert idegen nyelven elhangzó szöveget, akkor a nyelvmagyarázat rendkívüli adománya működik.
Mindezek csak példák. 1Kor 12,810 nem sorolja föl az összes adományt. A karizmák korlátlan változatossága és különféle csoportosítása lehetséges.
A lelki adományokat mindig alá kell vetni az egyházi vezetők megkülönböztető és rendező szerepének, mert ez az ő karizmájuk. A valódi karizmáknak is lehetséges helytelen használata. Szent Pál ezért ad szabályokat a korintusiaknak az adományok használatára nézve (1Kor 14). Ezek a szabályok az akkori korintusi egyházra vonatkoztak, de a mai püspökök éppígy adhatnak előírásokat a rájuk bízott közösségeknek. A Szentlélek ilyenkor engedelmességre ihlet, nem a karizmák önkényes használatára.
A karizmák a Szentlélek érzékelhető megnyilvánulásai, amelyeket a hívőknek a hierarchia irányítása alatt az Egyház építésére kell használniuk.
Minden karizma eszköz, amely a hívő közösség növekedését és megerősödését szolgálja. Egyes karizmáknak (pl. a gyógyításnak) nagy szerepe van az evangelizációban, mert alkalmasak arra, hogy érdeklődést és hitet ébresszenek. Más karizmák (pl. a nyelvek adománya) inkább az Istennel való mélyebb személyes egyesülés eszközei. A rendes karizmákra aktívan törekednünk kell, de szabad alázatos bizalommal (nem vakmerő elbizakodottsággal, és nem a természetes eszközök mellőzésével) a rendkívüli karizmákat is kérnünk Istentől, aki kellő pillanatban megadja azokat a hívők megerősítésére és a nemhívők meggyőzésére.
Törekedjetek a szeretetre, de igyekezzetek a lelki adományokat is elnyerni (1Kor 14,1).
Uram, tekints fenyegetőzéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék szavadat. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus nevében (ApCsel 4,2930).
Újítsd meg a jeleket, és tégy csodákat újból. (Sir 36,5; ezt imádkozza az Egyház Az Imaórák Liturgiájá ban: II. hét, hétfő, reggeli dicséret.)
Elterjedt tévedés, hogy a karizmák csak a lelki élet magas fokán lépnek föl. ApCsel 10,4448ban Kornéliusz és társai még meg sincsenek keresztelve, amikor karizmákat kapnak. ApCsel 19,56ban közvetlenül a bérmálás után kapják az efezusi hívők a nyelvek és a prófétálás adományát. Az adományok elnyerését inkább a várakozással teljes hit és az aktív elfogadás teszi lehetővé, mint a hitben való érettség.