Egy közeli házkapu mellett kis benyíló van. Falán felirat:
NEM WC
NE PRÓBÁLKOZZ
BE LESZEL KÍSÉRVE
KAMERÁZVA
Dráma, dalban eldadogva. Nekem egy Radnóti-sor ötlik eszembe:
Lehetnének talán még emberek...
Mint egy jeles professzorom hasonló esetekben fel szokta hívni figyelmemet, a hominizáció nincs befejezve. Gyakran még kamu. S ha a kamera nem kiméra, egyet-mást kimér a kamura.
Bizony, kamerád, szükséges a kamerád.
Havdalah - a Sabbath kilépésének szertartása. A jemenita zsidók gyertyákkal, fűszerekkel és borral ünneplik. Erről szól a 16. századi jemenita költő, Sa’adiah dala, amelyet modern dallamra ma is énekelnek. Megragad a szenvedély, amellyel előadják.
A gyertyára és a fűszerekre
Lelkem vágyik a gyertya és a fűszerek után,
tölts nekem egy pohár bort Havdalahra.Ó magasságbeli angyalok, készítsetek utat nekem,
tegyétek szabaddá az ösvényt Sion tapogatózó leányának,
és nyissátok ki a kapukat, hogy beléphessek.Szívemet vágy tölti el,
fölemelem szemem az Úrhoz,
aki éjjel-nappal gondoskodik rólam.Jóságod tárházából
add meg nekem a keveset, ami szükséges,
mert jóságodnak nincs vége vagy határa.
Újítsd meg számomra az örömet, a kenyeret és az áldást,
űzz el minden szomorúságot, fájdalmat és sötétséget.A munka napjai most megint elkezdődnek,
békében és jóságban újuljanak meg.
Mikszáth Jókai-életrajzában olvasom, hogy amikor Petőfi ellátogatott Komáromba, egy rokonnál kapott szállást, ahol hallotta, hogy a háziasszony Lakőrnek szólítja a kutyát. – Bocsánat – szólt a költő – Nem la coeur, hanem le coeur (mivelhogy a coeur, szív szó a franciában hímnemű). – Én magyarul beszélek – felelt a bús háziasszony. Az ebet nem la-kőrnek hívták, hanem lak-őrnek. Ő őrizte a lakot.
– Jó, ha az ember nyelveket tud – mondta a kutya.
„Egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus” (1Tessz 2,5). A tiszta istenség transzcendens, hozzáférhetetlen. Mindazon irányzatokkal szemben, amelyek megfelelő technikával hozzáférhetővé akarják tenni, hangoztatnunk kell, hogy „megközelíthetetlen fényességben lakik” (1Tim 6,16). Egyedül Jézusban, az emberben válik megközelíthetővé, a megtestesülés misztériumánál fogva. Jézus megérinthető, s mivel személye szerint Isten, őbenne Istent érintjük meg.
Loyolai Szent Ignác imája, az "Ima", az ember Jézus Krisztust szólítja meg.
Csacsi kis rigmus, azt mondod.
Igen, az. De nekem a gyerekkorom. Nosztalgikusan visszajár.
6-8 éves koromban lehetett. Biztos, hogy ebben a periódusban, mert már béke volt, és még a Szentkirályi utcában laktunk. Szólt ez a sláger a rádióból és énekelte a nagybátyám. Három aranyásó ment a hegyek közt a vízesés felé... Azóta is visszajárnak. Halihó, az aranyért.
Persze csak töredékekre emlékeztem, memóriám el is torzította ezeket. Nem nyugodtam, amíg meg nem találtam a Hálón. Szövegét is, és a dalt is Kazal László előadásában. Az írott szövegen apróbb igazításokat végeztem, hogy ne legyen a kettő között diszkrepancia. Ha diszkrepál, attól megkrepálok. Tudja Pál, mit krepál.
„Oly vígan, o hadfia, mégse rohanj,
Lód lába előtt
Ül hű szeretőd...”Döbbenve féket ránt a gyors lovag,
Hogy úton ülni látja kedvesét...(Vörösmarty: A hű szerető)
A fiatalok már akkor is rakoncátlanok voltak. Nem törődtek a közlekedési szabályokkal.
Szeretettel köszöntöm a Hagiosz weblapon Maczkóblog c. új blogunk szerzőjét, aki azonos az Insalata mista Mackókájával. Isten hozott, izgalommal várjuk a Maczkóblog bejegyzéseit!
Tudom, hol van a Visegrádi utca.
Azt is tudom, hogy már nem jár ott villamos.
De ennél többet aztán nem tudok. Rossz helyen szállok le a metróról, rossz helyen szállok le a villamosról, gyalogolok fűzfasípot fújva. Velemszületett kiváló tájékozódóképességemmel mindig sikerül megtalálnom azt az irányt, ahonnan messzebb.
Szemben velem lepusztult figurák, elkámpicsorodott arcok, akikről csak egy angol szó jut eszembe: dingy. Magam is ebbe a sorozatba tartozom, hiába játszom meg a zsenge ifjút, ha egyszer szüntelenül le akar esni a nadrágom.
Kiadtunk egy baltás gyilkost annak az országnak, ahol nemzeti hősnek tekintik. Azerbajdzsánban azonnal kegyelmet kapott. Örményország nyomban megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal. Tüntetők leszaggatták a magyar zászlót a jereváni konzulátusról.
A sokat szenvedett örmény néphez én testvéri érzésekkel viseltetem, ha oroszbarát politikájuknak nem is örülök. Az esemény fáj nekem. Nem értek egyet a magyar diplomácia eljárásával. Igaz, az azeriek megígérték, hogy a gyilkos folytatni fogja börtönbüntetését Azerbajdzsánban. De Azerbajdzsán Iszlám, és az Iszlámban szabad hazudni. Félretéve a vallási hátteret, a diplomáciában szokás hazudni. Annyira naívak mégse lehettünk, hogy higgyünk az azeri ígéret megtartásában. Ezt az örmény fél is jól tudja. Túlreagálták a dolgot, igaz. De ez mutatja az esemény igazi arcát: elszabadult az etnikai gyűlölködés. Szellem jött elő a palackból.
Brutalitás, szórakoztató ipar a neved! Szórakoztattam magam egy (talán hongkongi) kalandfilmmel a YouTube-ról, s meg kell mondanom, ekkora brutalitást nem vártam. Zsenge tinilányok meztelen fegyverrel ébrednek, s gyakorlatul egymást ölik. Elvitte az álmomat. A teljesség kedvéért végezetül még egy kis pogány vallási propagandában is részesül a tanulékony ifjúság.
De a gyógyszeripar brutálisabb. A műanyag csomagolásokra gondolok. Azelőtt kaptál egy üvegcsét, benne ficánkoltak a tabletták, pirulák, drazsék, akármik. Kiöntöttél egy párat, kiválasztottad a legszebbet, és elnyelted. Ez tiszta munka volt.
Szoktam reggel rádiót hallgatni, néha fel is háborodom. Ma felháborodtam.
A nácivadász Wiesenthal Központ igazgatójával beszélgetett a riporter a Csatáry-ügyben. Megemlítette egy magyar történész adatát, aki szerint Csatáry a zsidó-deportálás idején nem Kassán, hanem Kecskeméten szolgált. A nácivadász erre a következőt mondta: „Nem érdekel, mit mondanak a magyar történészek."
Senki nem vádolhat engem antiszemitizmussal, szeretem és becsülöm zsidó testvéreimet, baráti érzésekkel viseltetem Izrael állam iránt. De ami sok, az sok. Ez a brutális kijelentés nemcsak mélységesen sértő a magyar történészekre és minden magyarra nézve, hanem egyúttal nyilatkozat arról, hogy Vadászékat nem az igazság érdekli, hanem a bosszú. Ha sikerült – jól fizetett besúgók révén – egy feltételezett náci bűnös nyomára jutni, nem törődnek a védelmére szóló érvekkel, hanem azt akarják, hogy szenvedjen.
Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva.
Indulnak már a tüzérek messze a határba.
Nehéz a rézágyú, fölszántja a hegyet, völgyet.
Édes rózsám, Isten véled, el kell válnom tőled.
Ezt így tanultuk, így énekeltük az iskolában, így áll a Hálón is. Görboán, ötgyermekes családapa, aki harmincegynéhány évvel ifjabb nálam, másképp tanulta.
Édes rózsám, a hazáért el kell válnom tőled.
Az az őrült diktatúra írta át így a népdalt, amely sátáni gyűlöletében damnatio memoriæra ítélte Isten szent nevét, ki akarta irtani a jövő generáció tudatából.
Sokaknak feltűnik, milyen fürgén vánszorgok mostanság. Ez azért van, mert viselek a lábamon egy korrekciós pályát (koncepciós zónát, prelekciós prózát, transzgressziós mókát, kompressziós pólyát, regressziós kómát vagy valami ilyesmit), ami kiszorítja a vizet a lábamból. (Érdekes, a fejemre nem adtak egy kollációs párnát, hogy kiszorítsa az agyamból a vizet.) Így aztán könnyedén szedem a lábamat, mind a vízig szárazon. A hortációs lámát egy roma fiatalasszony, Bónita tekeri föl a lábamra minden áldott reggel és ő tekeri le minden áldott este. Fertőtlenítési hadműveleteket is végez.
"Magának joga van, de nekem késem"
(Vén Európa Hotel)Küldenek
Ponciustól Pilátusig
Pilátustól a szakrendelésig
a szakrendeléstől a háziorvosig
a háziorvostól az önkormányzatig
az önkormányzattól a kerületi önkormányzatig
a kerületi önkormányzattól az ügyfélszolgálatig
az ügyfélszolgálattól a nyugdíjfolyósítóig
nem! NEM! NEEEEEEEEEEEM! Megölöm! Eresszenek! Megölöööööm!
(sajnos, elvették a kést)
Döngetek egy kardiológiai osztályon. Pokolút-kikövező jószándék és csalfa beutalók szirén-éneke juttatott ide.
Egyik kórterem ajtajában két rendőr áll. Nocsak. Mindjárt megrohan a vérkeringés, és fogalmazódik bennem a kétsoros.
Ha a bűnöző szívbeteg,
én amnesztiát hirdetek.
Persze dehogy hirdetek. Mit csináljak, Ádert választották.
Gömbölyű, életvidám hölgy érdeklődik gyógyszertár után. Rámutatok az éppen melletünk lévő patikára. Jaj, de neki olyan kell, ahol lehet inzulint kapni. Sokévi tapasztalatból tudom, hogy itt lehet, de még gyanútlan vagyok, megmondom a következő gyógyszertár lelőhelyét. Nem mutat túl sok buzgalmat, hogy odaérjen. Ehelyett szemtelenül bizalmaskodni kezd. Mi már beszélgettünk, csak maga nem emlékszik. (Nem beszélgettünk.) Én egyedül vagyok, maga is egyedül van? (Nem, eggyel többen vagyunk, mint kellene.)
Bajban vagyok. Nem találom Gyurcsány szakdolgozatát.
Valamelyik ruhásszekrény felső polcán lehet. Bár az sincs kizárva, hogy nem én tettem el. Feledékeny vagyok mostanában.
Ő is keresi, de nem találja. Már teljesen felforgatta a lakását. Ott ül középen, mint Karthágó Marius roncsai fölött, és sírva hajtogatja: "Szeretném hinni, hogy tisztességesen feltüntettem..."
No, ez természetes. Ugyan ki kételkedne Gyurcsány Ferenc tisztességében?
Gyurcsány úr, ég a ház. Csiga-biga, gyere ki...
Kungelangelo szobrán két manguszta felhőket eszik.
– Hogy jutott eszedbe, hogy a manguszták felhőket esznek? – kérdezi Zongoána
– Miért? – kérdez vissza a szobrovác. – Neked nem nyilvánvaló, hogy a manguszták felhőket esznek?
– Hát... – tünődik Zongoána-Kurkovác mélán. – Most, hogy így mondod, egyre nyilvánvalóbb...
Azóta nekem is egyre nyilvánvalóbb, hogy a mangusztovácok felhovácokat esznek. Fusson, akinek nincs bora.
Félálomban vergődöm, közben szól a rádió (mert egyszer már fölkeltem és bekapcsoltam), és szól ("pí-pí-pí") az ébresztő is, mert már idő van; hogy teljes legyen a skála, közben álmodom egy kicsit. töredezett álmaimban egy bajszos pofa mászkál. Jung szerint többnyire önmagunkról álmodunk, de nekem nincs bajszom. Nem tudok rájönni, honnan ez a bajusz. Nagy sokára kapcsolok: Delta, kedvelt asszisztensem a szentmisén, fehér bajuszt visel. De a Bajszos Pofa bajusza nem fehér, és Delta arckifejezése nyájas, ez a pofa pedig komoly, vagy inkább komor.
Szabó Magdánál olvastam, hogy fiatal korában szakdolgozatokat írt, azzal keresett pénzt. Arra is emlékszem, igyekezett a névleges szerzőket rávenni, hogy olvassák el a "saját" dolgozatukat, hadd tudják, mi van benne. Magam is segítettem olykor szakdolgozatot írni olyanoknak, akiknek a könnyed fogalmazás nem volt adottsága. Ilyenkor a tartalomról konzultáltunk, de a fogalmazás többé-kevésbé az enyém volt.
Doktori disszertációt nem írtam senkinek, a magamét viszont az első betűtől az utolsóig magam írtam, a gondolatok is sajátjaim voltak.