Háziorvosom – utalva áprilisi rosszullétemre, melynek alkalmából jóakaróim beleegyezésem nélkül el akartak vitetni a mentőkkel – hirtelen spontánul ezt mondja:
– Helyesen tetszett dönteni.
(Hogy t.i. nem voltam hajlandó kórházba menni.)
Na csakhogy végre orvostól is hallom.
Lobogtasd fennen zászlóidat, "Przemyśl védelme".
Nyomós okokból az Árkádban ebédeltem, aztán kijöttem oldalt. Azt gondoltam, a Fehér útra jutok. De nem. Egy lidércnyomásba jutottam. Lakótelepi toronyskatulyák és zsúfolt parkolók keringtek körülöttem, semmi nyoma a civilizációnak. Nem szoktam kétségbeesni, de már kezdtem gyakorolni, úgyis éppen a Gyakorló utcában tévelyegtem. Elszántan meneteltem, mint a légió a sivatagban. "Ma foi"És egyszercsak nagy távolságban megpillantottam egy utat, ahol autók mentek, sőt villamos is. A Fehér út! Meg voltam mentve.
Náci bácsi, az egész világ Náci bácsija... Ha jól tévedek, Babits Halálfiai c. regényének egyik mellékalakja. Talán a Hatholdas rózsakertnek is.
Azért jut most eszembe, mert a náci bácsik ugyancsak csinálják a grimbuszt. Cannibal ante portas, de sokan nem hajlandók észrevenni a náci fenyegetést. A bíróságok biztosan nem. A gyöngyöspatai Véderőt a bölcs bíróság egy pillanat alatt szabadlábra helyezte, holott a rendőrség szinte szájába rágta, hogy garázdaság címén lehet elítélni őket, amíg nincs jobban passzoló törvény. A bölcs bírák persze jobban tudták. Passzív magatartással nem lehet garázdaságot megvalósítani. (A bűncselekményeket manapság nem elkövetik, hanem megvalósítják.) Az eredmény az lett, hogy a Véderő már aznap este összeverekedett a roma légiókkal. Kérdem tisztelettel, ha valakik egyenruhában masíroznak föl-alá az utcán, az miért passzív magatartás? Késelniük is kellett volna? Az is meglesz, ha a bíróság még néhány ilyen ökörséget valósít meg.
A przemyśli oroszlán kapcsán jutott eszembe Gyóni (Áchim) Géza, mert ő is Przemyśl elestekor került fogságba. A körülzárt várat valóban oroszlánként védte a magyar sereg, de kiéheztették. Szegény Gyóni Géza orosz hadifogságba ment és ott is halt meg. A központi hatalmak néhány hónap múlva áttörték az orosz frontot és visszafoglalták Przemyśl várát, persze a hadifoglyokat nem kapták vissza.
Przemyślben sok lelkesítő verset költött a seregnek Gyóni. Az a verse, melyet én idéztem előző blogbejegyzésemben (Cézár, én nem megyek), s melyet még a világháború előtt írt, ezekkel éppen ellentétes tartalmú. Azt jelenti ki benne a költő, hogy nem hajlandó elhagyni otthonát a császár érdekeiért.
Néha értelmes dolgokat is álmodom.
Nem is éjjel, csak úgy nappali szunyókálás közben szerveztem álmomban egy definitor-gárdát. (Ezt az elnevezést már fölébredés után találtam ki.) Néhány alapító tagot összegyűjtöttem, aztán megállapodtunk, hogy a testületbe közös megegyezéssel vehetők föl új tagok. A közösség feladata definíciók alkotása volt. Definiáltuk példának okáért a dialógus fogalmát. Valamire nem illett rá, kijelentettük tehát, hogy az nem dialógus.
Volt a kiszemelt tagok között egy zenész, aki tiltakozott, hogy ez neki nem való, ő nem tudós. Dehogynem, mondtam, szükségünk van rád, itt az intuíció is szerepet játszik, te érezni fogod a dolgokat.
Elrontottam a gyomromat. Pénteken, április 1-én hajnalban úgy hánytam, mint egy szökőkút. Amúgy is keveset iszom, mióta rendben van a vércukrom; szervezetem dehidratálódott, és ennek következménye lehetett egy tudatkiesés. Nem mentem át misézni, gondolom a telefont se vettem föl, mire a gondnok és a portás átjöttek, hogy megnézzék, mi van velem. Hallottam őket jönni, válaszoltam a kopogásra, láttam őket, beszéltem velük, egyszóval eszméletnél voltam, amikor érkeztek. Fogalmam sincs, miért alkottak olyan képet, hogy eszméletlenül találtak.
Kávét szeretnék inni, de bizalmatlanul megyek el az üzlethelyiségek előtt. Talán ebben a nagy házban, itt a legfelső emeleten mérnek kávét. Odafenn egy testvérpárral találkozom (találkozunk? mintha hölgytársaságban lennék), egyikük a plébános, nem tudom, melyik. Anglikán plébános, mert ez egy Agatha Christie regény. Mennyi komor angolszász irodalmat olvasok manapság: Hamlet, Poe Hollója, Dan McGrew lelövése... A testvérek ruhákat adnak nekünk, rengeteg ruhát. Kávét nem kapok. A bal felső sarokban felirat jelenik meg: Death. A testvérpár egyikét meggyilkolták. Nem tudom, melyiket. Itt is harc van? Egy hölgy átjön a testvérpártól, mindenféle rosszat beszél, de nem állok szóba megszóló szövegekkel.
A Forduljon Psmithhez, Wodehouse közkedvelt regénye, tartalmazza a főhős kijelentését, amikor leteszi a revolvert: „Ha ez nálam van, úgy érzem magam, mint a félelmetes Dan McGrew.” Fogalmam se volt, ki lehetett a félelmetes Dan McGrew. Később, eredetiben olvasva a könyvet, kiderült, hogy voltaképpen nem félelmetes, hanem veszélyes: Dangerous Dan McGrew. Mikor az internetes keresés lehetősége megnyílt előttem, utána jártam. Robert Service költeményének hőséről van szó, melynek címe Dan McGrew lelövése (The Shooting of Dan MacGrew).
Két fiatal milicista virraszt a barikádnál az ostromlott Bécsben (A kőszívű ember fiai).
Fritz balsejtelmeit közli társával:
– Nekem valami azt súgja: bevégezted Fridrik!
A mindig verselő Mausmann rávágja a rímet:
– Pályádat, mely volt polizeiwidrig.
Ha valaki nem gengszter, különös azt mondani róla, hogy egész életpályája polizeiwidrig, rendőri tilalom alá eső. De hát Windischgrätz éppen most helyezi törvényen kívül az ifjú idealista álmait.
Minket a szovjet megszállás helyezett törvényen kívül. 1948 és 1988 között én is polizeiwidrig voltam. A fiatalok már nem tudják elképzelni, milyen volt. Az alkotmány garantálta a vallás- és lelkiismereti szabadságot, de garantálta a bolsevik párt diktatúráját is. A rendőrség az utóbbit szolgálta.
...a bankárokért.
Ma reggel egyikük oly szívhezszólóan panaszolta a rádióban: a magyar bankadó borzasztóan magas. Borzadtam, testemet-lelkemet elállta az iszonyat. Nézhetjük ezt kőszívűen, részvétlenül? Nyugdíjas testvéreim, fogjunk össze a bankárok megmentésére! Nyugdíjunk egy jelentéktelen töredékét – mondjuk, negyven százalék elég lesz – ajánljuk föl önként egy alapítvány javára, amely a szegény bankárok megsegítését szolgálja. „Nyugdíjasok a Bankárokért Alapítvány” – hát nem megható és nagyszerű lesz?
Ne tessék engem
brutalizálni –
Rikolt a harci síp –
a földönkívüliek megtámadták az ágyamat –
pihenni még –
nem, nem lehet –
ez a vekker nevezetű szörny –
pí pí pí pí pí pí
Előkúszom az ágyból
pí pí pí pí pí pí
odatámolygok
pí pí pí pí pí pí
megkeresem azt a bizonyos fémpecket
pí pí pí – – – nyekk
Megdöglött a nyomorult
MR1 Kossuth rádió
most a konyhába
kávét a népnek
még kér a nép most adjatok neki
vagy nem tudjátok mily szörnyű a nép
ha nem kap kávét
A tekervények
lassan
működésbe jönnek
Mubarak leköszönt Kadhafi öl
odakint egyre hidegebb van
sose lesz tavasz
Vissza az ágyba
engedjetek vissza az ágyba
én EU állampolgár vagyok
Patyomkin páncélos
Tovább jutott a Liverpool
És mellém ült le ős Kaján
Kicsit üvöltök
táncába invitál az ördög
nyögve trónjára száll az ész
én Istenem én Istenem
A kislány az önkiszolgáló étteremben (nem a "Rudi, a rémfarkas", egy másik) váratlanul így köszön: „Csókolom.”
Mikor először történt velem ilyesmi, teljesen ledermedtem. Most már fölényesen jó napot kívánok. Elvégre a nagyapja lehetnék. Csak belül lázadok.
Ma a boltban harmadszor is ez történik velem. Tízezer tallért számolok ki pontosan, de még egy ezres kéne, már nyúlok a kártyámért nagy szomorúan, mert utálom a kártyás vásárlást, és erre a pénztáros hölgy visszaad még kétezret. Háromezerrel többet adtam. Talán örekszek.
"Európa állatkertje", milyen rossz benyomást tett rám Bokros Lajos hozzászólása Orbán Viktor elnöki programbeszédéhez az EU Parlamentben. Megdöbbenésemre a jeles csomagoló a „konzervatív reformer” címkét viselte, jóllehet teljességgel baloldali belpolotikai támadást intézett Orbán kormánya ellen. Persze, az MDF színeiben jutott be, amikor a végvonaglásait élő Dávid Ibolya ismert nevek szerepeltetésével próbálta hatalmát megmenteni. Most hallom, hogy a közben ismét középjobb irányba térő MDF szabadulni szeretne Bokrostól, vissza akarja hívni a képviselőségből. Csakhogy Bokros nem akar visszajönni. Kötelező visszahívásra (ahogy annak idején Kölcseyt visszahívták) a jog nem ad lehetőséget, az pedig, hogy mi volna etikus, Bokrost nem izgatja. Elvégre, mint annakidején kampányolta, ő a gazdasághoz ért. Nem az etikához.
A Vatikánban nem működnek a csillagászati távcsövek, így a pápa ráér velünk lófrálni a folyosón. (Mit is csinálna egy pápa csillagászati távcsövek nélkül?) Egy viccet kezdek neki mesélni, de aztán rájövök, hogy ha a csillagászati távcsövek nem működnek, akkor ennek a viccnek nincs poénja. Elkezdem hát mesélés közben átalakítani a viccet, ami roppant nehézkesen megy, és küszködöm az angol kifejezésekkel. A vicc így nagyon hosszúra nyúlik, és látom a Szentatyán, hogy nem figyel igazán ide. Oda akarom ajándékozni neki a csillagászati távcsövemet, csak az a nehézség, hogy előtte már két embernek odaajándékoztam. Az elsőre nem emlékszem, a második egy cigány. Vajon megérti majd, hogy a pápa mégiscsak különleges eset? De mire a bágyadt poénig eljutok, a Szentatya fehér reverendája már messziről, a folyosó végéről látszik.
Rátévedtem a Facebookra, ott pedig találtam egy linket Orbán Viktornak az EU Parlamentben mondott beszédéhez. Érdekelt, meghallgattam, a rákövetkező hozzászólásokkal együtt. A látvány meglepett. A baloldali (szocialista, liberális, zöld) képviselők sakálokra és páviánokra emlékeztettek. A konzervatív képviselők inkább nyugalomba vonult rinocéroszokra. Barroso egy operaénekesre Mefisztó szerepében. Az állatsereglet közepette Orbán Viktor tiszta, becsületes arca olyan volt, mint a mosoly országa.
Elnökségi programját udvarias helyeslés fogadta, de aztán (vagy éppenséggel azonnal) következtek a támadások a magyar médiatörvény ellen.
Hallom a rádióban, hogy valahol külföldön egy úriember beperelte az utazási irodát, mert nem látott Zimbabwéban elefántot, pedig azt ígérték neki. Számos egyéb állatot látott, de az ármányos ormányosok, úgy látszik, rosszul kommunikáltak az utazási irodával, mert nem jelentek meg.
Hát ez valóban ki- és fölhá-borító. Indián harci kiáltásban török ki. Az utazási iroda példás elégtétellel tartozik. Követelem a bíróságtól, hogy könyörtelenül kötelezze az utazási irodát egy állatkerti belépőjegy megfizetésére a károsultnak.* Különben forradalmat szítok! Már ásom is kifelé a csatabárdot.
Amikor pappászentelésem 25. évfordulójához közeledtem, a plébános, akinél laktam, fölvetette az ezüstmise kérdését. Mondtam, hogy én megvagyok anélkül, de ő azt felelte: „Te megvagy, de a hívek nem. Ők ragaszkodnak hozzá.” Beleegyeztem, mert nem szeretek vitatkozni. Sarkamra álltam azonban, mikor a plébános arra akart rábeszélni, hogy a mise után ne adjak személyes áldást mindenkinek, hanem egy kiterjesztett stóla mentén (vagy több összekötött stóla mentén) mindig annyi embernek, ahányat a stóla befog, így sokkal gyorsabban megy. De hát akkor miért nem elég a szentmise záróáldása, hiszen az egyszerre megvan mindenki számára? A hívek ragaszkodtak az ezüstmiséhez, hát szenvedjenek. És könyörtelenül megáldottam őket külön-külön.
Sivalkodás és egyperces csönd, az új médiatörvényre támadások özöne zúdult, csak egyet nem hallottam soha: mi a baj vele? Ma reggel Isten ostora, az MSZP elnöke forgott fenn a rádióriporter mikrofonja előtt, s a riporter rákérdezett: mi a baj a médiatörvénnyel? Nagy nehezen Mesterhazug úr válaszolt, s kinyögte: a médiatörvény gumi-szabályokat tartalmaz, vagyis túl rugalmas. Szenzációs! Ha merev lenne, az biztosítaná a sajtószabadságot? Én is híve vagyok ám a sajtószabadságnak, a törvény elveket adhat, de nem írhatja elő, hogy mi legyen a médiában. Viszont megkövetelheti, hogy ne lehessen korlátlanul hazudni.
A dán királyfi először tisztelettel beszél apja szellemével, de mikor a szellem a föld alól kezd felkiabálni, így szólítja: „boy”, „truepenny”, „old mole” (Aranynál: „hé”, „jópénz”, „vén vakand”). Amikor, majdnem gyerekfejjel, először olvastam a magyar szöveget, ezzel sehogy se tudtam mit kezdeni. Egy biztos (mint korábban írtam): revideálnom kell Shakespeare-képemet, ő nem ünnepélyes, hanem szellemes. De hogy ennyire? Azt hiszem, most már értem: Hamlet zaklatott állapotában kétségbesett iróniával beszél.
Shakespeare-t olvasom. Nem mintha nem volna jobb dolgom, de Pluckkal tartok: „Those things do best please me that befall preposterously.” („Azokat a dolgokat élvezem legjobban, amelyek abszurd módon esnek meg.”) Kell rend az életbe, persze, és én eléggé ragaszkodom is jónéhány megrögzöttségemhez, de a játékos szabadság nélkül nyárspolgárság volna az élet. Ebben mindenekelőtt a Lélek játékos szabadságáé a döntő szó, de a költő játékos szabadsága se kutya, lásd preposterous bejegyzéseimet a Zsebpagodában.
