Nyomós okokból az Árkádban ebédeltem, aztán kijöttem oldalt. Azt gondoltam, a Fehér útra jutok. De nem. Egy lidércnyomásba jutottam. Lakótelepi toronyskatulyák és zsúfolt parkolók keringtek körülöttem, semmi nyoma a civilizációnak. Nem szoktam kétségbeesni, de már kezdtem gyakorolni, úgyis éppen a Gyakorló utcában tévelyegtem. Elszántan meneteltem, mint a légió a sivatagban.

Náci bácsi, az egész világ Náci bácsija... Ha jól tévedek, Babits Halálfiai c. regényének egyik mellékalakja. Talán a Hatholdas rózsakertnek is.

A przemyśli oroszlán kapcsán jutott eszembe Gyóni (Áchim) Géza, mert ő is Przemyśl elestekor került fogságba. A körülzárt várat valóban oroszlánként védte a magyar sereg, de kiéheztették. Szegény Gyóni Géza orosz hadifogságba ment és ott is halt meg. A központi hatalmak néhány hónap múlva áttörték az orosz frontot és visszafoglalták Przemyśl várát, persze a hadifoglyokat nem kapták vissza.

Elrontottam a gyomromat. Pénteken, április 1-én hajnalban úgy hánytam, mint egy szökőkút. Amúgy is keveset iszom, mióta rendben van a vércukrom; szervezetem dehidratálódott, és ennek következménye lehetett egy tudatkiesés. Nem mentem át misézni, gondolom a telefont se vettem föl, mire a gondnok és a portás átjöttek, hogy megnézzék, mi van velem. Hallottam őket jönni, válaszoltam a kopogásra, láttam őket, beszéltem velük, egyszóval eszméletnél voltam, amikor érkeztek.

Néha értelmes dolgokat is álmodom.

Nem is éjjel, csak úgy nappali szunyókálás közben szerveztem álmomban egy definitor-gárdát. (Ezt az elnevezést már fölébredés után találtam ki.) Néhány alapító tagot összegyűjtöttem, aztán megállapodtunk, hogy a testületbe közös megegyezéssel vehetők föl új tagok. A közösség feladata definíciók alkotása volt. Definiáltuk példának okáért a dialógus fogalmát. Valamire nem illett rá, kijelentettük tehát, hogy az nem dialógus.

Kávét szeretnék inni, de bizalmatlanul megyek el az üzlethelyiségek előtt. Talán ebben a nagy házban, itt a legfelső emeleten mérnek kávét. Odafenn egy testvérpárral találkozom (találkozunk?

A Forduljon Psmithhez, Wodehouse közkedvelt regénye, tartalmazza a főhős kijelentését, amikor leteszi a revolvert: „Ha ez nálam van, úgy érzem magam, mint a félelmetes Dan McGrew.”  Fogalmam se volt, ki lehetett a félelmetes Dan McGrew. Később, eredetiben olvasva a könyvet, kiderült, hogy voltaképpen nem félelmetes, hanem veszélyes: Dangerous Dan McGrew. Mikor az internetes keresés lehetősége megnyílt előttem, utána jártam.

Két fiatal milicista virraszt a barikádnál az ostromlott Bécsben (A kőszívű ember fiai).