Bibliai hely: Csel 2,1-4

4. előadás: Pünkösd

Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni

A föltámadt Jézus mondja: “János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni” (Csel 1,5). Ez az ígéret a pünkösd-eseményben teljesül. Miután leszáll rájuk a Szentlélek, a tanítványok bátran megvallják Isten nagy tetteit, nyelveken szólnak, és Péter olyan hatással tesz tanúságot a föltámadt Jézusról, hogy háromezren megkeresztelkednek. A hívők már nemcsak új teremtmények, hanem másokat is meg tudnak hívni az új teremtés csodájára: tovább tudják adni hitüket, a Szentlélek erejével képesek hirdetni a megfeszített és föltámadt Jézust, mint Urat és Megváltót.

Mi, katolikusok, hisszük, hogy a bérmálás szentsége hatékonyan továbbítja a pünkösdi kegyelmet azoknak, akik megfelelően fölkészülve fogadják. A hatékonyságban azonban lehetnek fokozatok. A huszadik századot Boldog Elena Guerra nővér ösztönzésére XIII. Leó pápa a Szentléleknek ajánlotta, amikor 1901. január 1-én 0 órakor a Szent Péter székesegyházban ünnepélyesen elénekelte a Veni Creator Spiritus himnuszt az Egyház nevében. És ez az évszázad a Szentlélek nagyobb erővel történő kiáradását hozta az Egyháznak.

A szabadegyházakban kezdődött. 1901. január 1-én este 11 óra tájban Topekában (Kansas, USA) Charles Fox Parham metodista lelkész bibliaiskolájában egy fiatal lány, Agnes Ozman kérte Parhamet, hogy kézrátétellel imádkozzék érte. Parham rövid habozás után megtette, és Agnes ismeretlen nyelven kezdett imádkozni, miközben elárasztotta Isten jelenlétének és dicsőségének átélése. Rövidesen elterjedt az újszerű tapasztalat. Parham tanítását a fekete bőrű Seymour lelkész vitte Los Angelesbe, ahonnan a híres Azusa Street-i ébredés hozta lázba a világot. Kialakult a pünkösd-mozgalom, új közösségek születtek. Hamarosan Európa is bekapcsolódott.

A történelmi egyházak nem voltak túlságosan nyitottak a pünkösdi hullámra, de az ötvenes évek végétől egyre inkább elterjedt az új pünkösdi tapasztalat ezek keretein belül is (neopentekosztalizmus). Főképp az episzkopalista Dennis Bennett lelkész Van Nuys-i (California, USA), majd seattle-i (Washington, USA) működése volt úttörő. Amikor a 2. vatikáni zsinat meghirdette, hogy a katolikusok is tanulhatnak abból, amit a Szentlélek a különvált testvérekben véghezvisz, megteremtődtek a feltételei annak, hogy a pünkösd-mozgalom a katolikus Egyházban is megjelenjék.

A 2. vatikáni zsinat befejezése után fiatal világi katolikusok, a Szentlélek Atyák rendje által fönntartott pittsburghi (Pennsylvania, USA) Duquesne (ejtsd angolosan: duken) katolikus egyetem oktatói, azt keresték, hogyan válhatna az Egyházban vállalt tevékenységük jobban “felülről jövővé”, Szentlélektől vezetetté. Így jutottak két könyvhöz: az egyik volt Wilkerson-Sherryll A kereszt és a rúgóskés, a másik John Serryll Más nyelveken szólnak c. könyve. Mindkettő a pünkösd-mozgalomra irányította figyelmüket. A pünkösdi felekezetektől kicsit tartottak, ezért egy ismerős episzkopális lelkészhez fordultak segítségért. Az ő parókiáján működött egy neopentekosztalista csoport, különböző felekezetekből. A katolikus tanárok 1967. januárjában elmentek oda, és ott őértük is imádkoztak, hogy megkeresztelkedjenek a Szentlélekben. Megkapták a nyelvek adományát, és az addiginál nagyobb erővel tapasztalták Isten jelenlétét. Úgy határoztak, hogy megváltoztatják a hallgatók számára tervezett hétvégi lelkigyakorlat témáját. A nyolc boldogság helyett a Csel 1-4 lett a téma, és ajánlották a készülethez A kereszt és a rúgóskés elolvasását.

A másodéves francia szakos hallgató, Patti Gallagher elolvasta a könyvet, de nem a nyelveken szólás ragadta meg benne, hanem az, hogy a főszereplő, Dave Wilkerson milyen világos vezetést kap Istentől. Letérdelt a szobájában, és azért imádkozott, hogy ő is ilyen világosan ismerhesse Isten akaratát. Ugyanakkor félt is, mert hátha Isten azt akarja, hogy apáca legyen, ami neki nem tetszett. Amikor február 17-én, pénteken elfoglalta helyét a városon kívüli Bárka és Galamb lelkigyakorlatos házban, ijedten fedezte föl, hogy otthon felejtette kozmetikai szereit. “Aztán emlékeztettem magam, hogy Istent jöttem keresni, nem új fiút” – írja. A lelkigyakorlaton mind nagyobb lett a várakozás. “Készen vagy-e mindarra, amit Isten adni akar neked?” – szegezte nekik egyik előadó a kérdést. “Isten meg tudja újítani bennünk a bérmálás kegyelmét” – gondolták egyesek. Patti Gallagher és a fizika-szakos David Mangan mindenképpen meg akarta kérni a jelenlevő papot, hogy vasárnap, a befejezéskor, végezzen velük bérmálás-megújítást. Patti cédulát függesztett ki a hirdetőtáblára: “Csodát akarok!”

Ekkor elakadt a vízszolgáltatás. A szivattyú elromlott. Szombat délután szerelőt kapni nem könnyű dolog. Víz nélkül viszont nem maradhattak éjszakára – mintegy harminc fő volt kinn. “Imádkozzunk!” – mondta az egyik tanár. David Mangan azok közé tartozott, akik a kápolnába mentek imádkozni, hogy legyen vizük, és ne kelljen hazamenniük. Azt vette észre, hogy imádkozás közben mindjárt hálát is ad a kérés teljesüléséért; azelőtt soha nem imádkozott így. Meghallgatták a soronlevő előadást, utána David azt gondolta: lemegyek, megnézem, mi van a vízzel. Lement és megcsavarta a csapot. Vastag sugárban ömlött a víz!

Nem történt csoda; időközben a házat működtető nővérek mégis találtak szerelőt. De David úgy gondolta, illik megköszönnie az imameghallgatást. Fölment a kápolnába. Nem tudta, hogy két hallgató, egy jegyespár, időközben megkérte egyik tanárt, hogy imádkozzék velük a Szentlélek-keresztségért, és mindketten megkapták a Lélek örömét és a nyelvek adományát. Csak azt vette észre a kápolnába lépve, hogy Isten jelenlétének tömény atmoszférája fogadja. A következő pillanatban ismeretlen erő kerítette hatalmába, és csodálkozva tapasztalta, hogy arccal a földre borulva fekszik. Föltápászkodott; különös módon betöltötte Isten jelenléte; támolyogva tapogatózott kifelé, és a lépcsőházban azt mondta magának: “Ilyesmi nincs. Képzelődöm. Bebeszélem magamnak.”

Kísérleti tudományt, fizikát tanult; a kísérleti ellenőrzés mellett döntött. Visszament a kápolnába. Belépett. Zsupsz! Bumm! Megint arccal a földön feküdt. Az erő ott volt.

A falat tapogatva kitántorgott. “Nem létezik” – gondolta ismét. – “Még egyszer ellenőrzöm.” Megint bement a kápolnába... Zsupsz! Bumm! Az isteni jelenlét ereje megint a földre terítette.

“Ez most már biztos” – gondolta magában. – “De miért csak velem történik ez?” Abban a pillanatban jött föl a lépcsőn Patti Gallagher, és David ugyanazt a kicsit kábult, boldog mosolyt látta a lány arcán, amit a saját arcáról sem bírt letörölni. “Te is?” – kérdezte David. “Én is!” – felelte Patti. Mindketten látták egymáson, hogy ugyanazt tapasztalják: Isten jelenlétét, erejét és örömét.

Pattivel az történt, hogy az estére tervezett születésnapi partira akarta összehívni a társaságot, és azért ment a kápolnába. Egy pillanatra azért letérdelt az Oltáriszentség elé... És a következő pillanatban elöntötte Isten jelenlétének tudata, s vele az imádság intenzív vágya. “Eleget imádkoztunk” – gondolta magában – , “Isten ott vár a többiekben, le kell menni”; de ugyanakkor egyáltalán nem akart lemenni, lényének minden sejtjével imádkozni vágyott. A végtelen, a szentséges, a kimondhatatlan Isten ott van a tabernákulumban, egy karnyújtásnyira... A következő pillanatban Patti arcraborulva feküdt a földön, és nem tudta, hogyan került ebbe a helyzetbe; a cipője lejött. Ekkor történt, amiről az 1. előadásban már volt szó: Patti feltétel nélkül átadta magát Istennek, aztán remegni kezdett egész testében, és átjárta Isten kimondhatatlan szeretete. Most már a kápolnába igyekezett gyűjteni mindenkit. A fiatalok hajnalig imádkoztak Isten szeretetének boldog mámorában, hajnali kettőkor sikerült a nővéreknek ágyba könyörögniük őket.

Telefonok mentek mindenfelé: a pünkösd valóság, úgy, ahogy a Csel 2-ben meg van írva! Rövidesen ezreket érintett meg a Szentlélek-keresztség tapasztalata. A katolikus karizmatikus megújulás világmozgalom lett. Mára sok millió embert ért el, a Szentszék nemzetközi szinten is elismerte három szervezetét, köztük az ICCRS-t (International Catholic Charismatic Renewal Services), amelynek szabályzatában ott szerepel a “Szentlélekben való megkeresztelkedés” kifejezés. A fogalom polgárjogot nyert az Egyházban.

A Szentlélekben való megkeresztelkedés számodra is lehetséges, itt, most, ezen a lelkigyakorlaton.

Megjegyzem még: Isten nem kívánta Pattitől, hogy apáca legyen. Négy szép gyermek édesanyja lett.

A Szentlélek Jézus tanújává avat

Mit értsünk azon: megkeresztelkedni a Szentlélekben?

Mindenekelőtt tudatosítanunk kell, hogy a görög ige annyit jelent: “bemerülni”, “megfürödni”. A Szentlélekben (vagy: Szentlélekkel – a két kifejezés nyelvileg egyenértékű) való megkeresztelkedés a Szentlélekbe való belemerülést jelent. (A kifejezés tehát nem tartalmaz utalást a keresztség szentségére, mint sokan tévesen gondolják. Csak a szó azonos.)

Ez valami olyan kegyelem, amit az Egyház nem a keresztség szentségében ad át. A keresztség a kereszténnyé válás alapvető szentsége, amely eltörli a bűnt és Isten gyermekévé tesz. Aki Isten gyermeke, abban már benne lakik a Szentlélek. A Szentlélekben való megkeresztelkedés azonban valamit hozzátesz ehhez: a Szentlélek külső megnyilvánulását. Ha megnézzük a pünkösdi elbeszélést (Csel 2,1-4), még a legóvatosabb értelmezés mellett is azt kell mondanunk: a Szentlélek pünkösdi kiáradásának hatására a tanítványok bátran hirdetik Isten nagy tetteit, és Péter pünkösdi beszédére sokan megtérnek. A Szentlélek megadta a tanítványoknak a hit továbbadásának képességét. Ez pontosan az, amit Jézus megígért: “A Szentlélek eljövetele … erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egész a föld határáig” (Csel 1,8). A Szentlélekben való megkeresztelkedés tehát nem más, mint a krisztusi hitról való tanúságtételhez szükséges erő elnyerése.

Vagyis: mi nem a Szentlélekben való megkeresztelkedés?

– Nem a nyelvek adománya vagy bármilyen más karizma, bár gyakran együtt jár velük;

– nem az öröm vagy bármilyen más érzelmi élmény, jóllehet gyakran erős érzelmi élmények kísérik,

– nem pszichológiai tapasztalat, noha sokszor valósággal forradalmasítja az emberi pszichét;

– nem egyszerűen a Szentlélek bennünk lakása, hanem valami többlet ahhoz képest, amelynek révén a Szentlélek mások felé tud működni belőlünk;

– nem valami magasabb foka a lelki életnek, hanem a keresztény beavatás része, hiszen minden hívő köteles tanúságot tenni hitéről;

– nem kész életszentség, de hívás és ösztökélés az életszentségre;

– nem valami új dolog a történelemben, hanem mindig is jelen volt a hiteles kereszténységben;

– következésképpen nem is a karizmatikus megújulás privilégiuma, bár a karizmatikus megújulásban sok tekintetben drámai módon lép föl.

Mehetünk-e tovább, és mondhatjuk-e azt is, hogy a Szentlélekben való megkeresztelkedés egyáltalán nem tapasztalat, hanem láthatatlan kegyelem, amelyet esetleg tapasztalatok is kísérnek?

Egész határozottan: nem. Lehet, hogy a Szentlélekben való megkeresztelkedés eseménye nem jár azonnali tapasztalatokkal, ezért nem is kell nyugtalankodnunk, ha imádkozunk a Szentlélekben való megkeresztelkedésért és látszólag nem történik semmi. (Magam is így voltam vele.) Egy idő múlva azonban – mondhatjuk: néhány héten belül – tapasztalható hatások is jelentkeznek. Mivel ugyanis tanúságra, a hit továbbadására adott kegyelemről van szó, elvileg lehetetlen, hogy ne jelentkezzék valahol az érzékszervi, tapasztalati szférában is – hiszen ebben a szférában kommunikálunk embertársainkkal. A Szentlélekben való megkeresztelkedésnek tehát mindenképpen van egy tapasztalati dimenziója. Lényege a pneumatikus, lélek-mélyi szférában van, de szükségképpen jelentkezik a pszichikus szférában is, sőt a biológiai szférára is kihat, mert az emberi lény egészét érinti. A Szentlélekben való megkeresztelkedés az emberi személy teljes valóságát érintő egzisztenciális tapasztalat, amely lényege szerint természetfölötti.

Mint a “szamariai pünkösd” (Csel 8,14-25 ) vagy az “efezusi pünkösd” (Csel 19,1-7) meggyőzhet róla, arról a kegyelemről van szó, amelyet az Egyház a bérmálás szentségében ad tovább. A Szentlélekben való megkeresztelkedés nem egyéb, mint a bérmálás hatékony kegyelme. Lehet ugyan hatástalanul is bérmálkozni, de az ilyen bérmálás később föléleszthető, amint az nagy mértékben történik a katolikus karizmatikus megújulásban.

És akik nem bérmálkoztak érvényesen? Ebben a tekintetben a “cezáreai pünkösd” (Csel 10,44-48) igazít el. Kornéliusz és társai még meg sincsenek keresztelve, amikor elnyerik a Lélekben való megkeresztelkedést (a kifejezést Csel 11,16 kifejezetten vonatkoztatja is az eseményre). A szentségek ugyanis in voto, vágyban is ki tudják fejteni hatásukat (vágykeresztség, tökéletes bánat, lelki áldozás), akkor is, ha ez a vágy csak burkolt, implicit, tehát a személy nem is tudja, hogy szentségi kegyelemre vágyódik. Mint látható, ilyen módon a karizmatikus megújulás eseményei teljesen kielégítően értelmezhetők a katolikus szentségtan fényében, akkor is, ha tőlünk távoleső körökben, a katolikus Egyháztól idegen (vagy azt, fájdalom, éppenséggel támadó) körökben, szabadegyházakban mennek végbe.

A jeruzsálemi “kis pünkösd” (Csel 4,23-31) eseménye továbbá arról is tudósít bennünket, hogy a Szentlélek kiáradása nem valami egyszeri és megismételhetetlen esemény, hanem megújítható.

Ezért szólítunk föl mindnyájatokat arra, hogy akár bérmálkoztatok már, akár nem, akár megkeresztelkedtetek már a Szentlélekben, akár nem, ma este újítsátok meg elkötelezettségeteket a krisztusi tanúságtételre, és kérjétek a Szentlélek kiáradását. Ha kéritek, meg is fog történni. “Adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!” (Lk 11,13).