Bibliai hely: 2Kir 1,9-12

8. előadás: Szellemi hadviselés

(Az előadás előtt – esetleg utána – helye van egy vagy több tanúságtételnek, lehetőleg már a lelkigyakorlat eseményeiből.)

Üldözni fognak

2Kir 1,9-12-ben Isten tüze elpusztítja az Illés próféta letartóztatására érkező katonákat. Természetes, hogy az újszövetségi hívő nem lángszórókat kér Istentől, de neki is lesznek ellenségei, kell harcolnia, és szellemi értelemben igenis szüksége lesz “lángszórókra”, a Szentlélek erejére, amely győztessé teszi a lelki harcban. Fogunk támadásokat kapni emberi részről és a démonok részéről.

“Ne csodálkozzatok, testvérek, ha a világ gyűlöl titeket” (1Jn 3,13).

“Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ” (Jn 15,19).

“Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját házanépe lesz az ember ellensége” (Mt 10,34-36).

“Kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket” (Lk 21,12).

Támadások fognak érni bennünket

a) a nemhívők részéről, akik azt mondják, hogy “fanatikusok” vagyunk;

b) a szekularista és New Age típusú “keresztények” részéről, akik azt mondják, hogy “szűk látókörűek” és “fundamentalisták” vagyunk;

c) a tradicionalista “keresztények” részéről, akik azt mondják, hogy “szektások” vagyunk;

d) ami legfájdalmasabb, sok hiteles keresztény részéről is, nem hagyva ki a klérust és a hierarchiát sem, akik csak “emocionalizmust” látnak a Szentlélek tüzében, amely szívünket perzseli;

e) ezen belül még a karizmatikus megújulás résztvevői részéről is, egyesektől azért, mert ragaszkodunk a katolikus tanításhoz és egyházfegyelemhez, másoktól azért, mert túl bátran élünk a karizmákkal.

E támadások egyeseket arra késztetnek, hogy föladják az evangéliumi keskeny ösvényt vagy legalábbis a Lélek szokatlanabb megnyilvánulásait, és hasonuljanak. Egy lelkipásztor, egy püspök, egy teológiai tanár, egy egyházközségi munkatárs, egy jóbarát megjegyzései azt a kényelmetlen érzést kelthetik valakiben, hogy vagy alkalmazkodik, vagy nem érezheti elfogadva magát. Sokan voltak már, akik ilyen nyomás hatására föladták a Lélektől kapottakat és visszatértek a hitélet szokványosabb ösvényeire, meghiúsítva ezzel a Léleknek azt a munkáját, amit általuk végezhetett volna, ha hűségesek maradnak. Mert a Szentlélek tevékenységének teljesebb föltárása prófétai feladat, amire szükség van az Egyházban.

Bátorítunk benneteket, hogy ne engedjetek a nyomásnak, és tartsatok ki a keskeny úton, ami megnyílt előttetek!

Róm 12,2 így tanít bennünket: “Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át értelmetek megújításával, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a jó, neki kedves és tökéletes”. Az első részmondat latinul: “Non conformemini huic sæculo”. Ez az evangéliumi nonkonformizmus jelmondata. Nekünk vállalnunk kell azt a másságot, ami Urunkat a keresztre juttatta.

“Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik ebben a világban vannak. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete” (1Jn 2,15).

Közösségekbe kell tömörülnünk, tartanunk kell a kapcsolatot. Az istenellenes világ és a tradicionalista “kereszténység” közepette ellenkultúrát kell kialakítanunk, amely tudatosan képviseli a gondolkodás evangéliumi megújítását, és vállalja a gúnyt, a támadásokat.

Ugyanakkor semmiképpen sem szabad beleesnünk abba a másik végletbe, hogy egyszerűen hátat fordítsunk a világnak vagy éppenséggel az Egyháznak. Mi a világban és a világért vagyunk mások; az Egyházban és az Egyházért hordozzuk prófétai küldetésünk terhét. Nem gyűlölünk senkit, és nem mondjuk azt sem, hogy kizárólag a mi utunk helyes az Egyházban. Megbocsátani a bennünket támadóknak, imádkozni üldözőinkért, készséges szívvel engedelmeskedni a minket meg nem értő püspököknek és papoknak: ezek a Szentlélek igazi lángszórói!

Győzelem a sötétség hatalma fölött

Még inkább működtetnünk kell a Szentlélek lángszóróit a sátán és a démonok támadásaival szemben.

Ef 6,11-13: “Öltsétek fel Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög cselvetéseivel szemben. Mert nem a vér és a test (= ember) ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen, Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon.”

A “sátán és angyalai” nem az emberben lévő rossz kivetítései vagy egy letűnt kultúra mítikus képzetei csupán, hanem – a Szentírás, a Szenthagyomány és az egyházi Tanítóhivatal világos tanítása értelmében – valóságos, személyes, szellemi lények, bukott angyalok, akik arra törekszenek, hogy ártsanak nekünk és a kárhozatra juttassanak. Tevékenységük itt folyik körülöttünk, éppúgy, mint az Isten arcát látó szent angyaloké, akik segítenek nekünk az üdvösség elérésében.

Szellemi harc folyik értünk, amelyben föl kell ismernünk az ellenséget, és meg kell hiúsítanunk támadásait. Az alapelv az, hogy Jézus, amikor meghalt a kereszten, már döntő győzelmet aratott a sátán és birodalma fölött. Isten “lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és diadalmaskodott rajtuk” (Kol 2,15). Ahhoz, hogy saját életünkben győzelmet arassunk, nekünk csak alkalmaznunk kell Jézus győzelmét önmagunkra, hinnünk kell megváltó vérének erejében.

Ne felejtsük azonban: “A sátán is a világosság angyalának tetteti magát” (2Kor 11,14). Bizonyos mértékig utánozni tudja a Szentlélek működését, a karizmákat. “Hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék” (Mt 24,24). Ezért szükségünk van a lelkek megkülönböztetésének ajándékára. “Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jelent meg a világban” (1Jn 4,1).

A lelkek megkülönböztetésének első kérdése mindig elvi jellegű. Isten Pétert, a sziklát adta nekünk, hogy Egyházán ne vegyenek erőt az “alvilág kapui”, vagyis a pusztulás hatalmai (Mt 16,18). Ami nincs összhangban a pápától vezetett hierarchikus Egyház tanításával, az biztosan nem jön Istentől. Ahogy az apostol mondja: “Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság Lelkét és a tévelygés lelkét” (1Jn 4,6). Ez a kritérium működött például Vassula Ryden magánkinyilatkoztatásai esetében.

Olyasmi is jöhet azonban a gonosztól, ami összeegyeztethető az Egyház hitével, hosszú távon mégis arra van szánva, hogy a “hazugság atya” malmára hajtsa a vizet. Ilyenkor az igazságot előbb-utóbb tévedéssel keveri a gonosz. Jól megfigyelhető ez bizonyos New Age praktikákon, amelyek egészen ártatlan módon kezdődnek (pl. “Táplálkozzunk egészségesen!”). Ezekben az esetekben a tendenciára kell ráérezni, és ez már inkább intuitív, mint elméleti felismerés. A Szentlélekben megkeresztelkedett hívőben a lelkek megkülönböztetésének adománya sajátos hatodik érzékként működik. “Valami nem stimmel” – érezzük, még ha nem is tudjuk megmondani, mi. Olyasmit érzünk szellemileg, mint a zenei diszharmónia a fülben. Van, amikor belső hangok, képek, esetleg szagok (démoni bűz) jelzik a gonosz jelenlétét, máskor egy rossz, nyomasztó, szorongató érzés. Természetes, hogy az adomány működése nem tévedhetetlen; de ha megőrizzük alázatunkat, nem tévedünk el. Amikor csak lehet, osszuk meg felismeréseinket egymással, és ha összhangban vannak, általában nyugodtak lehetünk. Végső soron azonban a megkülönböztetés joga a hierarchiáé (Lumen Gentium 12). Ennek engedelmesen alá kell vetnünk magunkat még akkor is, ha nincs a tévedhetetlenség szintjén.

A lelki élet általános eszközei – imádság, böjt, gyakori gyónás, szentáldozás, szentelmények (pl. szentelt víz, egyszerű megáldott olaj) – általában elegendők a gonosz hatalmának legyőzéséhez. Ha démoni lelkek hatalomhoz jutnak egy személy fölött (megszállottság), az Egyház alkalmazza az exorcizmus különleges szentelményét. Ezt azonban – a démonokkal való személyes konfrontáció kényes és veszélyes volta miatt – kizárólag a területileg illetékes megyéspüspök kifejezett engedélyével rendelkező áldozópapnak szabad végeznie. Legtöbbször nincs is rá szükség; elegendő a szabadító ima, amelyben nem a démonokhoz beszélünk, hanem Istent kérjük, hogy tegye szabaddá a zaklatott személyt Jézus megváltó vérének erejével. Ebben is a Szentlélek ereje működik, és ehhez minden hívőnek joga van; de körültekintően járjunk el, és nagyon kerüljük a feltűnést. (Ha önmagunktól kergetjük Jézus nevében a gonoszt, nem tilos a parancsoló forma sem. Ez ugyanis egyéni ima, amire a Hittani Kongregáció nem terjesztette ki korlátozásait.)

A szellemi harcnak ez a területe sokakból szorongást vagy ellenérzést vált ki. De ez hozzátartozik lelki megújulásunkhoz és evangéliumi tanúságtételünkhöz. Jézus küldetésének lényege a sötétség hatalmának megtörése: “Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa” (1Jn 3,8). Nekünk pedig Jézus művét kell folytatnunk. “Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki...” (Mk 16,17). Természetesen nem mindenkinek ugyanaz a küldetése (erről délután még szólunk), de senkinek se szabad a sötétség hatalmai fölötti győzelemtől félnie. A sötétség lehet ijesztő, de ha el tudjuk oszlatni, már nincs mitől félnünk. “Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek” (Lk 10,19).