Kortársaink végzetesen elterjedt gondolkodásformái közé tartozik az a ki nem mondott tétel, hogy a tévedés egyenrangú az igazsággal. „Jó, neked ez az igaz, nekem meg az.” Ez nincs így. Ha két kijelentés közül az egyik pontosan azt tagadja, amit a másik állít, akkor az egyik szükségképpen igaz, a másik szükségképpen téves. Amelyik igaz, az leírja a valóságot, amelyik nem igaz, az valóságként mutat be valamit, ami nem létezik.

Ha igaz az az állítás, hogy nincs pokol, akkor nincs mit  félnünk a halál utáni élettől. Ha viszont nem igaz, akkor jó lesz vigyázni. Ha igaz az az állítás, hogy az ember biológiai neme már a kromoszómákban meg van határozva, akkor az ember nem választhatja meg szexuális hovatartozását. Ha viszont nem igaz, akkor mindenki maga döntheti el, férfi akar lenni vagy nő. 

A világosan megfogalmazott, szilárd alapokon nyugvó, megdönthetetlen igazság nem korlátja a gondolkodásnak, hanem célja. A dogma felszabadít. 

Ma sokan megkísérlik, hogy a történelmet a tények helyett fantáziájukra támaszkodva írják meg. Mások fantáziájuk szerint alkotnak vallásokat. Újabban olyan vallások születnek, amelyek tudatosan felveszik a katolikus külsőségeket, öltözeteket, szertartásokat, de valójában semmi közük a katolikus hithez. Nem csupán tévednek, hanem megtévesztenek, méghozzá előre megfontolt szándékkal Egyet már megcéloztam közülük Ordítsak? c. blogbejegyzésemben, de újabban arról értesülök, hogy több ilyen is született szeretett hazánkban.

A jóhiszemű tévedés nem bűn, de nem minden tévedés jóhiszemű. A megtévesztés pedig sátáni. A sátán a „hazugság atyja” (Jn 8,44). 

S ha szabad mellékesen megjegyeznem: van pokol. Nem szerintem, hanem tényleg.