Kedves Barátom!

Elküldtél nekem egy tíz pontba foglalt elcsendesedési gyakorlatot, amelyen Jálics Ferenc atya stílusát vélem érzékelni. Azt kérdezed, nem ütközik-e az Imádság és értelem c. előadásomban kifejtett elvekkel. A jezsuita lelkigyakorlatokon – más ellazulási technikákkal együtt – széltében használják.

A mondott előadás tartalma az, hogy azok az imamódok, amelyeknek célja a logikus gondolkodás felfüggesztése valamilyen elváltozott tudatállapotban, nem keresztények. A keresztény nem próbálja kikapcsolni az értelem használatát.

Mindjárt az elején ki kell jelentenem, hogy a tíz pont nem ütközik ebbe az elvbe. Nem törekszik szellemi mámorra, nem próbál elváltozott tudatállapotot előidézni, nem kell benne mereven egy pontra bámulni. Kérdésed az: "Ezt szabad-e alkalmaznom arra, hogy rákészüljek az imára, megérkezzek Isten jelenlétébe?" Válaszom: szabadnak szabad. Nem tartalmaz semmi tilos dolgot. Pusztán azért, mert ezt a tíz pontot végigcsináltad, nem kerülsz démoni befolyás alá.

Csakhogy... "Minden szabad nekem, de nem minden hasznos" (1kor 6,12). A kereszténység programja nem az, hogy elkerüljük, ami tilos. A kereszténység programja Isten országa. Isten országának tartalma pedig az, amit a jelenlegi pápa valamelyik könyvében így fogalmazott meg: "Gott Gott sein lassen", engedni Istent Istennek lenni. Szabad teret biztosítani Isten működésének. Ez magában foglalja a tilos dolgok elkerülését, de egy lelkigyakorlat célja nem lehet az, hogy ne csináljunk semmi rosszat. A cél az Istennel való egyesülés.

Én nem a "szabad" és "tilos" kategóriáiban gondolkodom. Kérdésem: milyen szellemi tendencia nyilvánul meg a tíz pontban (vagy bármilyen más ellazulási technikában)? És itt érzékelek egy végzetes kétértelműséget.

A tíz pont a figyelmet saját testünkre irányítja. Ez bizonyára jó a szétszórt gondolatok lenyugtatására, a "magunkba szállásra". A kérdés az, hogy miután magunkba szálltunk, kitalálunk-e önmagunkból? A mi Istenünk transzcendens. Önnön mélységeinkben szól, de nem azonos önnön mélységeinkkel. Jelen van azokban, de jelen van azokon túl is. A keleti meditációk tragédiája, hogy egy panteista hátteret képviselnek. Minden egy, én is egy vagyok Istennel. Ez nem igaz. Isten végtelenül meghalad engem.

A tíz pont saját testünk érzékeléséből odáig jut el, hogy a lélegzetben véli felfedezni Istent. "A  lélegzet élet. Isten élete bennem." Ez még nem panteizmus, csak szimbolikus gondolkodás. De a szimbólumok kétértelműek. Össze lehet téveszteni őket azzal a tartalommal, amit képviselnek. A kérdés az: megmaradunk-e az önismeret szintjén, vagy kilépünk önmagunkból egy másik Személy felé?

Képzeljük el Jézust, amint tanítványai kérésére: "Uram, taníts minket imádkozni!", így kezdi válaszát: "Nézd, Péter, először is helyezkedj el jól a széken..." Nos, miközben Izrael földjét taposták, nem vittek magukkal székeket. Itt kibukik az ellazulási technika elégtelensége. A lényegtelen dolgokra irányítja a figyelmet. Más lesz a helyzet, ha valaki szól hozzám. Akkor nem a széken igyekszem jól elhelyezkedni, hanem arra figyelek, ki szól és mit mond. Az imádság a Katekizmus tanítása szerint ajándék. Nem produkálom. Más Valakitől kapom. Ez a Valaki, akire figyelnem kell, nem azonos a lélegzetemmel. Nem azonos a tudatommal sem. Ez a valaki – Valaki Más. Valaki Egészen Más.

Az ellazulás lehet eszköz a szétszórtság ellen, de sokkal könnyebb lesz figyelmemet összpontosítani, ha szólnak hozzám, és arra igyekszem válaszolni. A keresztény imádságban egy Istentől megszólított személy válaszol az őt megszólító Istennek. A teremtett szabadság találkozik a Teremtő Szabadsággal. Ez a találkozás az imádság. Történhet – horribile dictu – akár szék nélkül is.  Tudtommal Szent Antal se vitt magával széket, amikor a sivatagba vonult.

Ellenben zsoltárokat énekelt a magányban. Ez felel meg a zsidó-keresztény hagyománynak. A zsoltár Szentírás. A Szentírásban Isten szól.

Saját közösségem lelkigyakorlatain a csöndes szentségimádás bevezetéseként a szentségkitétel után először eléneklünk egy imádó zsoltárt. Utána felolvasunk egy rövid elmélkedési anyagot, hogy az értelem ne maradjon üresen. Ezt a kármelita elmélkedési módból merítettük. A téma fakultatív. Nem kötelező vele foglalkozni, de ha Isten ebben szólít meg, akkor ebből indulunk ki. Innen merülünk a csöndbe. Figyelmünk az imádásra kihelyezett Oltáriszentségre irányul. Jelenlétében fürdünk, ölelését élvezzük. Ennek a bensőséges, de önmagunkból kilépő imának nem a teljes ellazulás, hanem az enyhén kényelmetlen testtartás (térdelés vagy fegyelmezett ülés) felel meg. Tehénkedni, lábat keresztbe tenni nem jó. A Szentséges színe előtt vagyunk.

Avilai Szent Teréz lelki könyvet olvasott és abból merült imába. A tökéletesség útját a Miatyánkot elemezve tanította. Alkantarai Szent Péter is szöveges imát ajánl az elmélkedés bevezetéséül. Ha jól emlékszem, Loyolai Szent Ignác is.

Akik az Imaórák Liturgiáját egyénileg imádkozzák, abból merülhetnek személyes imába. A zsoltárok jelentősége felbecsülhetetlen. A Szentlélek évezredei szólnak bennük.

A tíz pont tendenciája önmagunkba vezet. A zsoltár kivezet önmagunkból és Isten elé állít.

Levelem első változata itt végződött, de úgy látom, nem voltam elég világos. Tény az, hogy a tíz pont nem bűntény, nem eretnekség, nem varázslás, nem kell attól tartanod, hogy amennyiben részt veszel egy így kezdődő lelkigyakorlaton, nyomban elvisz az ördög. De egyáltalán nem mondtam olyasmit, hogy csak élj nyugodtan a tíz ponttal. Ha a tendencia rossz, hogy fordulsz vissza később? Isten az utolsó pontban van említve első alkalommal, és ott is úgy, mintha azonos volna a hindu pránával, életerővel. Legalábbis így lehet félreérteni a szöveget.  Mikor lesz a félreértés tisztázható? Mikor lesz kimondva, hogy Isten nem csupán immanens erő, hanem tűzben megjelenő, szuverén személyes hatalom, aki előtt megremeg a bensőd és le kell borulnod a porba?

Az öndédelgetés langyos pocsolyájából én ki szeretnélek vezetni a zsoltárok világába, a Tábor és a Hermon éles hegyi levegőjére, Isten színe elé, aki emésztő tűz. Minél előbb kijössz, annál jobb. De legjobb, ha be se fekszel a pocsolyába.  

Köszöntelek, Barátom.

Az olvasóban joggal merülhet föl a kérdés, miért nem idézem a szóbanforgó tíz pontot. A válasz egyszerű: egy A4-es terjedelmű szövegről van szó, amit nem digitális formában kaptam kézhez. Le kellene gépelnem, vagy a szövegfelismerővel – aminek használatában gyakorlatlan vagyok – kínlódnom. Előbb-utóbb bizonyára megszületik a digitális változat, mert vannak nálam kevésbé lusta emberek is. De az írás nem a tíz pontról szól, az csak alkalmat adott rá. Minden ellazulási gyakorlatra vonatkozik.