Circo blogja
Mise a hegyek között
Valahányszor a hegyek közt megyünk misére, mindig megérint valami. Nem emlékszem, hogy például a hegyi tűzoltók miséjéről írtam-e blogot, majd megnézem.
Most Obertauernben mentünk misére, merthogy itt vagyunk. Egyetlen mise van itt a hétvégén, mégpedig 5 órakor. Maga Obertauern egy hágó tetején levő falu Salzburg tartományban, 1750 m-en, úgy 500 lakossal és 5000 turistával, és ide viszonylag gyakran jövünk síelni, mert Guidó nagyon szereti. Most is kijöttünk 4 napra, ebben az idényben lehet, ez lesz az egyetlen síelésünk.
A bűnről
Valaki egyszer azt mondta nekem felháborodottan: minek beszélünk a bűnről, az nincs, meg van bocsátva, el van törölve, el lehet felejteni. Persze, igaza van. Csak arról szeretünk elfeledkezni, hogy meg nem megtörténté nem lehet tenni. Mert következményei vannak. Csak az az egyszerű példa jut eszembe, hogy ha valakinek abortusza volt és megbánja: igen, meg van bocsátva. De ettől még ha megsértették a méhét a küretnél, esetleg nem lesz többet gyereke. Vagy ha megöltem valaki,-igen megbocsátathatik- de azzal még az illető halott és a családja szenved.
Egyszerű ez...
Amikor magamban vagyok, mindent úgy elbonyolítok. Az életet egy terhes, bonyolult összevisszaságnak látom és akárhova nézek elviselhetetlennek tűnő élethelyzeteket, nyomorúságokat, rémisztő szenvedéseket látok.
És akkor elmegyek a közösségbe. Dicsőítés után leülünk kiscsoportba, megosztásra. Elmondják a testvérek, hogy mi van velük. Mindenkinek van nyűge, baja, de érdekes, mindenki mosolyogva meséli.
Akkor hirtelen egy pillanatra -legalábbis úgy érzem- megkapom Jézus szemüvegét, egy pillanatra átérzem, hogyan láthat minket.
EZ+AZ
A cigánylány
Mindössze 3 éves. Nem tud járni, négykézlábal, pedig amúgy értelmes kislány. Sokan vannak testvérek, nagy a család, nem is bírja itt a kórházban az egyedüllétet. Üvölt, ha egyedül hagyják. Kell, hogy legyen körötte valaki. Akárki. Fürdéskor a nővér berámolja a kádba. Tenyere, talpa rózsaszínen villog. Kis teste csupa heg. Ahogy a zuhanysugár éri, kuncog egyre hangosabban. Kapkod a vízsugár után és felszabadultan nevet. Tetszik neki. Milyen egyszerű dolgoknak tud örülni. Mindannyian körbeálljuk, hogy jusson nekünk a derűjéből.
Támadás-oltalom
Szerdán, a keddi nyitott alkalom után, este elmondhattam: hát ez nem az én napom volt!
Úgy indult, hogy reggel anyukám telefonált, hogy apu nagyon nincs jól. Utána Guido telefonált, hogy nem kaptuk meg a Bazilikát. Utána már senki sem telefonált, mert a telefonom elnémult, úgy látszik, ennyi rossz hírt ő sem bírt. Elvittem 2 különböző szervízbe, mindenhol azt mondták, megszerelik, de arra számítsak, hogy szoftvert kell frissíteni rajta, és minden adatom el fog tűnni. Ehhez tudnod kell, TALAKE, hogy az én eszem ebbe a kis készülékbe van bezárva.
A csattanó...
..a tegnapiak után mégis volt egy kis csattanó, nem állom meg, hogy ne írjam le, bár nem úgy, mint számítottuk. Ugyan a telefonok jöttek-mentek (barnát hányt a gyerekem, kövér a gyerekem, emelt családi pótlék kéne....) de jó hír sehol. A sztori este élesedett ki, amikor is jegyesoktatás megbeszélésre kellett átmennünk pár kilométerrel odébb. Mackó 9-kor felhív, hogy Kórócska üvölt, mert nincs meg a Maci. A Maci a minden. Vele fekszünk, vele kelünk, ő mindenhol ott van, ő mindig mindenben minden Kórócskának.
Ma
Ma reggel nagyon vágytam valami JÓ-ra. Alkudozni kezdtem Istennel, nem lehetne-e, hogy ma valami jó levelet kapjak, vagy egy telefont, amiben Ő van közvetve valami jó hírrel, például valaki meggyógyult, megtért, vagy a számos problémám közül valamelyik csodás megoldódásáról kapok hirtelen telefont...Tudtam, hogy gyerekes vagyok, de őszintén így éreztem.
(Egyébként volt már rá precedens, hogy valami sürgősen eldöntendő dologban kellett a világos útmutatás az Úrtól, még a feltételeket is megszabtam, mint Tamás, vagy mint Gedeon, mert úgy éreztem, nekem akkor tiszta és világos hogy mi legyen, ha ez meg ez történik.
Abszurd
Minél többet tudunk, annál jobban látjuk, milyen kevés az, amit tudunk.
Ahogy nő szemünk előtt az ismeretek halmaza, úgy nő mögötte exponencionálisan az az adathalmaz, amiről tudjuk, hogy van, de még nem ismerjük. Az ismeret/ismeretlen arány folyamatosan csökken, ahogy nő az ismeret. Abszurd, nem? De.
Már megint kurzuson ülök........
Night of Light
Kedves Barátaim,
Mi jut eszetekbe, ha Halloween-re gondoltok? Valószínűleg a legtöbb embernek a boszorkányok és szellemek képe, amelyek a sötét, okkult, mágikus világhoz tartoznak, -amelyek a sötétség és halál képviselői. Valójában azonban Halloween Mindenszentek előestéje. Éppen ezért arra gondoltam, talán érdekelne titeket egy kezdeményezés, amelyet pár évvel ezelőtt kezdtünk, s amelyhez most már szerte a világon sokan csatlakoztak és velünk együtt ünnepelnek.
Word Power
Másnap reggel üzembe lépett a zuhany. Mi ugyan próbáltunk megmosakodni este is amolyan cicamosdással, de nem fogom fel miért, de az angolok még mindig ott tartanak, hogy külön hideg csap, külön meleg csap a mosdón 20 centire egymástól, langyos víz nincs, vagy megégsz, vagy megfagysz, így mosakodj. Szóval nem volt egyszerű a mosakodás. Reggel viszont megcsodálhattuk a zuhany előtt az angol pizsamákat, úgy látszik, épp’ fürdős napjuk volt némelyeknek, nekünk meg megint fürdős napunk volt. Reggeli igen-igen szerényre szabva, de legalább forró tea volt.
És már megint csavarogtunk
Hajnali 3 óra. Ki az ágyból botocskám effektus, de botocska nemigen akart kikelni az ágyból, hiszen előzőleg éjszakás volt a kórházban és aznap este csomagolás és a gyerekek esti szétosztása miatt igen későn került ágyba. De azért nagy nehezen feltápászkodtunk, taxi, Ferihegy 1., becsekkolás, repcsi, érkezés London Lutonra valódi hamisítatlan angol ködben. Kicsekkolás, majd sorbanállás a Green Line busztársasághoz, ahol az akkurátus angol diszpécser rögtön megtanított minket sorban állni amolyan angol módra (Mikes György óta tudjuk, hogy az angol ember képes egy főből álló egyenes sort alkotni) Na most mi is ezt tettük. Mikor már a buszban ültünk, megláttam egy gastrós kollégát az I. sz. gyerekklinikáról, hát igen kicsi a világ, nemdebár?
3D
Hogy-hogynem, valahogy úgy jött ki a lépés, hogy a mi gyerekeink nem jártak még moziban. Lehet, hogy ez fura, de ha arra gondolsz, hogy már otthon DVD-n és neten bármit megnézhetsz a mozijegy árának a töredékéért, mégsem olyan fura. Ráadásul otthon leállíthatod, folytathatod később, áttekerheted....szóval csupa olyasmi, amire a moziban nincs lehetőség. Na de mégis, a hosszas kunyerálás után tegnap életükben először moziba vittük a gyerekeket.>
De ha már mozi, legyen olyan, amire otthon nincs lehetőség, legyen 3D, olyanon még mi sem voltunk Guidóval. Kinéztük a Sammy teknős kalandjai fantasztikusan izgalmasnak ígérkező animációs mesefilmet, és szavainkat tettekre váltva beültünk a moziba. A szemüvegek feltétele után pontosan úgy néztünk ki, mint a Pink Floyd filmben (The Wall) az osztályjelenet, amikor uniformizált, arctalan bábok ülnek a padokban. Szerintem ha jegyszedő lennék, ezen jól tudnék újra és újra szórakozni.
Exitus
Haldoklik a barátném. Ülök mellette a 4 ágyas kórteremben. Fogom a kezét. Imádkozom. Az infúzió csöpög. A lélegzete kihagyó. Tudom miért: a morfintól. Amikor majd még több morfint kap, egyszer csak leáll majd a légzés. A morfin mellékhatása. Ki tudná megítélni, mennyi morfinra van szüksége? Felesküdtünk a fájdalom és szenvedés csillapítására. A morfinra szükség van.
Örülök, hogy a morfin kikapcsolja benne az aggodalmat, amely nagyon bántotta őt: mi lesz kisgyerekeivel, mi lesz a férjével, ha ő meghal?
Stockholm 2.
Viszonylag nyugodt alvás és egy gyors reggeli után kimentünk a vásárterületre a kongresszusra. Guidónak csináltattunk kisebb huzavona után egy badge-et, amellyel ő is bejöhetett. A badge ellenőrzést halálosan komolyan veszik, nekem el volt fordulva, a fehér háta látszott, rám szóltak, hogy fordítsam vissza. Udvariasan, kedvesen, de határozottan.
Beszabadultunk tehát az épületbe. Először is a kiállítókat céloztuk meg, de sajnos érződik a recesszió, alig-alig van repi ajándék, és ha van is legalább egy quizt meg kell oldanod érte-de azért szert tettünk egy pár pendrive-ra.
Stockholm 3.
Utolsó nap.
Visszatérve Stockholmra, igaziból az nagyon érdekes, hogy 14 szigetre épült, (amúgy 220 000 szigetük és 90 000 tavuk van) és a szigetek oly módon vannak úttesttel járdával, sínnel összekötve, hogy abszolút zavartalanul haladhatsz egyikről a másikra, szinte észre sem veszed. A mai nap a csavargás jegyében telt. Megfigyeltem, hogy a házak színe olyasmi terrakotta színű, mint Rómában, és mégsem, mégsem tetszik, még sincs meleg hangulata, rá nem tudtam jönni, miért.
Stockholm 1.
Ez most egy igazi naplószerű blogbejegyzés, jelen időben.
Kisebb nehézségek és nagyobb fáradtságok árán eljutottunk Stockholmba. Már a reptéren összefutottam egy tanárommal, akit kb 20 éve nem láttam, kivéve épp az előző nap, amikor bementem hozzá indexet aláíratni. Ő Canadába repült. És aztán összefutottunk KSZZ-val is, akivel nagyon jó beszélgettünk és mellesleg megígérte, hogy megszerzi nekünk a Bazilikát a karizmaiskola utolsó napjára. Amúgy ő Ann Arbora tartott épp. (tudjátok, milyen vicces?
Vidám vasárnap
Igaziból nem vasárnap volt, hanem hétfő. De vidámnak vidám volt. Beültünk Guidóval kisvárosunk szívében található pizzázóba. Ez egy nagyon kis családias hely, igazi olasz étterem, többnyire olasz szót is hallani, a személyzet részben magyarul, részben olaszul kommunikál, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy most a pizzakészítő pult közvetlen szomszédságában ültünk le, ahol sorozatban a következők történtek: először is a pincér letálalta a pizzát a földre. Hát ez ugyebár mindenkivel megeshetik, rendeztük arcvonásainkat, mindössze egy kedves mosoly látszott és úgy tettünk, mint aki nem vett észre semmit.
A jéghegy csúcsa
Kezdetben volt az ember. Egészen a XIV. századig egységes egész. Aztán a XIV. sz-ban a boncolások bevezetésekor felbontották az egész embert és rájöttek, hogy apró részletekből, szervekből áll. Később kiderül, hogy a nagy szervek is kisebb részekből állnak, melyek különféleképp néznek ki és különféleképp működnek.
Megszületik a mikroszkóp. Kiderül, hogy a kisebb részek még kisebb részekből, sejtekből állnak. Kialakul a sejttan. De a sejt sem egységes, már mikroszkóppal is láthatóak voltak a különböző részei, a mag, a cytoplazma és mindenféle sejtelmes részecskék a sejten belül. Ezek szerepét és értelmét akkor találják meg, amikor 1931-ben Knoll és Borries elkészítik az első elektronmikroszkópot, amely újabb távlatokat nyitott a sejttan előtt, hiszen az új készülékkel százezerszeres nagyításban lehetett vizsgálni a sejt szerkezetét.
Apukákról, ezredszer
Amikor kifelé jöttem a Balatonból, a sekély vízben két 4-5 év forma kislányon akadt meg a ismét szemem. Már napok óta figyelem őket az apukájukkal együtt. Most épp' mindketten egy-egy úszódeszkán hasalnak, izgatottan viháncolva. Nem messze tőlük egy negyvenes férfi áll négykézláb a vízben, fújtatva, mormogva, mint óriási fóka. Lassan alámerült mint egy krokodil és a víz alatt közelíti kislányait, akik boldogan izgalommal lesik a vízfelszínt, vajon apjuk hol merül fel.









