Kihagyás

Kovács Gábor blogja

Hazudoán

Reggel, az álom ködéből bontakozva, hallom a rádióban, hogy egy újságíró megtréfálta a médiát. Közzétett a Hálón egy nemlétező svájci kutatóintézet nevében egy „felfedezést”, mely szerint a magyarok elszármazott ősei élnek Afrikában. Fekete bőrű magyarok, de kultiválják a paprikás csirkét. A közleményt széles körben átvették, anélkül, hogy eszükbe jutott volna ellenőrizni. Még email-interjút is csináltak Hazudoán úrral.

Nemrég írtam, "Ordít az oroszlán" c. cikkemben, milyen védtelen a tudatunk a hazugságokkal szemben.

A szellem napvilága

A metró épp bent áll a végállomáson, amikor odaérek. Bevágódom egy kocsiba, bőven akad ülőhely is. Csakhogy félhomály van. A lámpák fele fényerővel égnek. Én pedig zsolozsmázni szeretnék.

Még van időm, hogy emigráljak a következő kocsiba, ahol teljes világítás uralkodik, nem kell rontanom a szememet. De elgondolkodom, miért ez a hátrányos megkülönböztetés a kocsik között. Nyilván műszaki oka van. Ám aminek műszaki oka van, annak műszaki megoldása is van. S ha van, miért nincs?

Metrófőmágus, Szalasztó Sarastro, metrónagyherceg, BKV diktátorok! Az emberiség kisebbik fele nevében, amelyik olvas, kérlek benneteket, hallgassátok meg A XXI. század költői c. verset Petőfitől.

Gurul

Ülőhelyhez jutok a metrón, mindjárt fölszálláskor. Hiába, sokan nyaralnak. Előveszem a zsolozsmáskönyvet. Zsoltár, Bonifác, zsoltár... (Világosabban: ma Szent Bonifácnak, Németország apostolának emléknapja van, tőle származik a második olvasmány.) Imádkozás közben feltűnik, hogy a megafon a végállomás közeledését jelzi. Nem kezdek újabb zsoltárt, becsukom a könyvet, elteszem a táskámba. Leveszem a szemüvegemet, összehajtom, és keresem a szemüvegtokot. Nincs a táskán, nincs a táskában. Beteszem hát a szemüveget tok nélkül a táskámba, és emelem a táskát, hogy leszálljak. Abban a pillanatban leesik a kocsi padlójára a szemüvegtok: lecsúszott a táskáról, ölemben rejtőzött.

Elme

Át kellett élnem édesanyám aggkori dementiáját. A bennem élő kisgyerek rémületét, ahogy eltűnt az anyai ölelés biztonsága és helyét a tompa közöny maszkja foglalta el. Máig se dolgoztam föl egészen. Részemről még nem tartok a dementiánál, de hogyha akadozó memóriámmal kihagyok egy mozzanatot a szentmiséből vagy nem jut eszembe egy jól ismert név, elgondolkodom, milyen lehet, amikor a belül nyüszítő, riadt én már nem tud kontrollálható kapcsolatot teremteni a valósággal.

Szól a kaputelefon. „Azt akarom mondani, hogy csütörtökön eljön a Messiás, és...”

Hm, Mr Beevor...

Korábban, az ősidőkben, említettem Antony Beevor "Hispánia, Hispánia" c. könyvét. Beevor azt írja, hogy papot öltek ugyan a baloldali zavargók, de az apácákat nem bántották.

Most olvasom a vatikáni hírek között, hogy a Szenttéavatási Kongregáció megállapította a Jézus Szívéről nevezett Manuela nővér (Manuela Arriola Uranga) és huszonkét társa vértanúságát, akiket 1936-ban öltek meg a spanyol polgárháborúban.

Hm, Mr Beevor. Hm. Hm. Hm.

A történetírói tárgyilagosság...

Papagájmadár

Elsőpéntek. Gyóntattam utolsó vérig, aztán letisztáztam egy tervezett cikket, bekaptam valamit és egyszercsak azt vettem észre, hogy fölébredek. Ébredés előtti álmomra is világosan emlékszem. Valami átlátszó műanyag fedelet kellett fölszednem a fürdőkádból, hogy le ne menjem a lefolyón, és erre a célra egy partvisnyelet használtam. Mellettem női hangok biztattak, köztük (meghalt) édesanyám és (élő) nővérem hangja, hogy csináljam. Csináltam, és ami a fürdőkádban fennakadt, az végül egy papagájféle madár volt, azt kellett volna nekem szétszedni és izolálni belőle azt a műanyag vacakot. Meglehetősen undorítónak találtam a feladatot, de nem kellett végrehajtanom, mert fölébredtem.

Horribilis

Gyerekkoromban én is átestem a bárányhimlőn és a Winnetoun. Néhány éve viszontláttam a kirakatokban Karl May regényét. Címlapján egy toronymagas medve bömböl keservesen, két lábra állva és égnek emelve mancsait, miközben Old Shatterhand egy óriási vadászkéssel nyomul a fegyvertelen állat felé. Mélyen együttéreztem a balsejtelmektől gyötört medvével. Most az Interneten kalandozva rátaláltam a könyv (persze kasztrált) szövegére, és újraolvastam a grizzly-epizódot. A derék fenevad békésen marcangol egy vadászt, akinek nem sikerült idejében elég magasra másznia előle a fán, amikor Old Shatterhand kéretlenül és hivatlanul beavatkozik kettőjük idilljébe. Puskája nincs nála, hát revolverrel kilövi a medve mindkét szemét, s mikor szegény állat érthetően bosszankodik, a bősz vadász Bowie-késsel kezdi csiklandozni. Kellő lyukat fúrva a medvébe, párája kiszökik, s eléggé el nem ítélhető módon csemege készül a talpából. Egy védtelen medvével mindent meg lehet csinálni?!

Fülbelövés

Már napok óta föltűnt, hogy gyónóim túl halkan beszélnek. Gyanakodni kezdtem, hogy a hallásommal van baj. Ma reggel már a rádió is furcsán szólt.

Egyszer már volt ilyen problémám, amit az orr-fül-gégészeten egy fülmosással megoldottak. Akkor Dr. Boriána megtanított arra, hogy a hallójárat-gyulladás ellen fülbezuhanyozással lehet védekezni. Mikor megírtam, hogy a vízsugár meglehetősen gyönge, azt válaszolta: csavarjam le a zuhanyozórózsát. Ez egy darabig egyszerű volt, de most kicserélték a zuhanyozórózsámat, mert a régi alkotórészeire bomlott.

Poros pünkösd napja

Engedtük beporosodni! A Halld Izrael listán főképpen a csíksomlyói búcsúról esett szó, az emberi keretekről a metafizikai robbanás helyett. "Pünkösdváró" c. bejegyzésemet kevesen olvassák, a Szentlélek nem olyan érdekes. Tudom, hogy sokan kitűnő extra programmal készültek pünkösdre, de számomra a pünkösd nem extra program, hanem az Egyház élete.

A zsidó pünkösd a Tóra átadásának, a szövetségnek ünnepe. Már ez is nagy dolog volna: ha megújulna az élő Istennel kötött szövetségünk, a hamis bálványok helyett. Valaki most mutatott egy okkult weboldalt, amely hímnős istenséget, biológiai lényt hirdet a megfoghatatlan Transzcendencia helyében. Mellesleg az angyalokkal együtt az állatok tiszteletét is hirdeti. Gyere Bodri kutyám, hadd hódoljak neked. Dicsőség a svábbogárnak.

Búvópatak

El kell, hogy mondjam, mielőtt meghalok: a mindig tragikus pátosszal beszélő Pilinszky s a tragikus pátoszt oly mélyen megvető Kosztolányi – rokonok. Nehéz volna két jobban különböző egyéniséget elképzelni, mégis van bennük valami közös. A felszínen száz mérföldre vannak egymástól, de egy titkos búvópatak összeköti őket.

Meg kell nézni ezt a három sort:

A kávéház égboltja szürke.
Mint egy kialudt égitest,
úgy bámul üresen az űrbe.

És ezt:

Bánt a homály és sért a lámpa.
Vékony sugárka víz csorog
a mozdulatlan porcelánra.

Zágis

Szegény embert még a zágis húzza, a gazdagot már az ördög, egyenest a pokolba. Utóbbi gentlemannek én fölmondtam, de a zágis munkálkodik, mint a kurta kocsma cimbalmosa. Persze, hiszen szegény ember vagyok; ma reggel végignéztem szobám bútorain, mindegyik uraságtól levetett holmi, kivéve egy fiókos szekrénykét, amit magam vettem. Kiszállítás közben lelopták egyik gombját, kaptam helyette másikat, de az színben nem egyezik. Úgy teszek, mintha egyezne, ettől vagyok szegény ember.

A zágis tevékenységét a közelmúltban a következő tények jellemezték:

  • Flörtöltem egy vérengző háziorvossal (akit azóta lecseréltem megértőbbre, halálközeli élményem így háttérbe szorult);
  • közben szétesett a zuhanyozórózsám (a gondnok úr mentette meg az életemet, akinek háromszoros éljen);
  • vízvezetékcsöveim bömböltek (azóta az irgalmas szívű Csabiánnak egy szakszerű beavatkozása leállította a hangokat, végeredményben a mosdó tartálya volt a vétkes, nem a bojler);
  • közben fűtőtesteim másfél hétig éjjel-nappal zúgtak (ezt őrangyalom állította le, majd egyszer megírom);
  • gyomrom, a kedves, ráunt arra, hogy mindig elspórolom a meleg ebédet;
  • eheti előadásom diktafonra olvasását háromszor kellett újra kezdenem.

Mindez képet ad a zágis jelleméről, de ma, mondhatom, felülírta önmagát.

Utálok ágyneműt húzni. Azok a gombok nem közönséges gombok, laposak és nem akarnak átjönni a lyukon. Úgy érzem magam, mint egy vakmerő halász, akinek hálójában a tengeri szörnyek legszörnyebbike, a paplan vergődik. Hol itt domborodik, hol ott kunkorodik, becsavarodik, keresztbe áll a huzatban, sarkai más csücsökbe hatolnak, mint ahol a helyük van. „A mélység szörnye fen reám agyart” – mondom Luciferrel. No, csak a színpadival. A valódinak, mint említettem, fölmondtam.

Más kérdés, hogy ő nem mondott le. Ragaszkodik hozzá, hogy naponta ellene mondjak.

Ezt nem tudom elviccelni, TALAKE. Harc van.

Felhőszakadások

Tegnapelőtt, ahogy szoktam kedden, estére elkészültem "Sir Hasirim" következő előadásával. De nem voltam vele elégedett. Úgy döntöttem, szerdán még átdolgozom. Fontos a téma, a II. Vatikáni Zsinat fejleményei és a Duquesne Weekend, egyszóval a katolikus karizmatikus megújulás kialakulása. Az én szövegemben túl sok volt az adat és túl kevés a dráma. Nekiültem hát az újraírásnak tegnap, szerdán délelőtt. Tovább tartott, mint gondoltam. Amikor elkészültem, a szövegben még rengeteg javítani való maradt, ezeket észrevenni és korrigálni szórakozást jelentett egész estig. De már az első fázisban nekiálltam diktafonra olvasni az előadást, mert a hanganyagot is közzéteszem, és ha jól tudom, a Mária Rádió, hozzájárulásommal, csütörtökön föl is használja. Hangszigetelt stúdióm nincs, de a déli harangszón már túl voltunk, nagyobb hangrobbanás nem fenyegetett, hát hozzáfogtam a beolvasáshoz.

Semmi hatalmad

Ifjúságomból emlékszem egy olasz filmre, Nincs kegyelem volt a címe. Szerepelt benne egy női otthon vagy fogház vagy intézet, amelyben szerzetesnővérek látták el a szolgálatot. A lányok kitörést szerveztek, barátaiktól fegyvert is kaptak. Amikor megindult az akció, egy nővér nyomni kezdte a riasztócsengőt. Egyik lány pisztolyt fogott rá, hogy azonnal hagyja abba. A nővér farkasszemet nézett vele, és tovább csöngetett. A lány nem mert lőni.

Boldog Apor Vilmos is fegyvertelenül áll szemben az oroszokkal, akik a fiatal nőket el akarták vinni az óvóhelyről „krumplit hámozni”. Egy tiszt ráfogta pisztolyát, mellette egy géppisztolyos katona állt. „Hinaus!” – kiabálta a püspök, és kezdte kifelé lökdösni a fegyvereseket. Azok részegek voltak, a géppisztolyos lenyomta a ravaszt. A gyilkos sorozat után ijedten elkotródtak. A nők meg voltak mentve.

Szabadságharc

Gyér, de biztos jeleit tapasztalom annak, hogy "Kávét a lányoknak" c. blogbejegyzésemet egyesek félreértik. A bejegyzés célja szubjektíve egy zavaros éjszaka feldolgozása volt, nyilvánosságra hozásáé pedig némi tanítás a libido jelentőségére és az öncélú szexuális késztetések kezelésére nézve. Nem kívántam Szent Ágoston Vallomásainak nemes hagyományait folytatni, nem is lett volna mivel. (Mellesleg, annak a szédületes könyvnek csak egyik szálát képezik Ágoston rég meghaladott szexuális excesszusai, igazi tartalma valóságos kincstára a lelkiségi, filozófiai, teológiai, egzegetikai elmélődéseknek és tanúságtételeknek.) Annyi felelősséget azonban érzek olvasóim iránt, hogy megpróbáljam világosabban is megfogalmazni, amit a szóbanforgó bejegyzésben, kétségkívül töredékesen, elmondtam.

Hullanak a fejek

A Vasprefektus feje látványosan lehullott, más csúcsrendőri fejekkel együtt. A miniszterelnök talán stabilizálni hiszi önmagát erélyes látszatintézkedéseivel. Csakhogy az átlagember a rendőrbotrányokból azt a következtetést vonja le: „Itt minden korrupt”, és nem teszi hozzá: „Itt minden korrupt, kivéve természetesen a miniszterelnököt.” A legnagyobb rendőrbotrány, az október 23-i gyalázatos terror fő felelőse még a helyén van. Akárhány kuglibábot lő is ki a Nagy Gurító szerepében tetszelegve, valójában destabilizálja önmagát.

Nagymama temploma

Képzeld el, TALAKE, hogy nehéz nap virrad rád; konfliktusaid vannak, vádolnak, félreértenek; sós kútba tesznek, onnan is kivesznek; bizonytalanságok öveznek; megszabadultál ugyan a bűnbocsánat szentségében lelked árnyaitól, mégis árnyéknak éled meg önmagadat („rohanok, mord és hideg árnyék” – Dsida); s egyszercsak templomhoz érsz, és ezt a súlyos árnyékot, ami vagy, odaveted a Szépséges trónusa elé.

Vársz. És nem történik semmi.

A templom, ahova bemegyek, leggyakrabban Szent Anna temploma a Szervita téren.

Pünkösdváró

Jöjj, Szentlélek. Jöjj, isteni Tűz, vonj be minket a teremtetlen Szeretet örök lángviharába. Jöjj, Tűz aki beteljesülés vagy és új kezdet, aki hazatalálás vagy és vakmerő kaland, aki teremtő nyugtalanság vagy és mindent felülmúló békesség. Jöjj, Tűz, aki az Atya és a Fiú közös boldogsága vagy, aki a boldog Isten dicsősége vagy, aki a megfoghatatlan Transzcendencia extázisa vagy. Jöjj, Tűz, aki önmagunkból kiemelsz és önmagunkká perzselsz, aki megölve éltetsz, aki megsemmisítesz és átistenítesz. Jöjj, Tűz, aki irgalom vagy és szabadulás, aki egyszerre vagy felkavaró csoda és kibékítő otthonosság, aki eltörpíted a valóság körülöttünk kavargó táncát és táncba viszel az isteni erők örvénylésében. Jöjj, Tűz, lobogó bizonyosság és száguldó erőszak, isteni szépség és diadalmas dallam, egésszé-égés és izzó azonosság, viharzó titok és levezethetetlen harmónia.

Ráismerek

Ébresztőórám leckéket adhatna könyörtelenségből. Akkor hirdeti meg az égszakadást-földindulást, amikor, szokásos korai ébredésem után, végre képes volnék egy kis jótékony szendergésre. Bódultan serkenek, brutalizálom a nyomorult műszert („ha nincs benned könyör, ne legyen benned hang se”), s egy füst alatt bekapcsolom a rádiót, mert most már veszélyes lenne elszundikálni, nincs több ébresztés. Aztán megkeverem kávémat, és várom, hogy hasson.

Közben a rádió érdekes vizekre evez. A vasárnap reggeli nyúlfarknyi egyházi műsor régebben gyalázatosan agyon volt politizálva, de mostanra lelkibbé vált, és a zsidóság is szóhoz jut.

Tájkép csata után

Tegnap este megtartottuk a szezon utolsó Zikkaron imaösszejövetelét, ezután már a nyári lelkigyakorlatra összpontosítunk. Szokott harminc fő körüli létszámunkkal ezúttal nem a földszinten kaptunk helyet, hanem egy emeleti teremben. Akárcsak pünkösdkor a tanítványok.

Pünkösd előtti Zikkaron az emeleti teremben

A Szentlélek hívása volt a főtéma. A dicsőítés általános volt, ami nagy érték. Lacián szárnyakat kapott a gitározásban. Különösen az erőteljes nyelvének volt szép.

Holt kéz

Minap megvár a folyosón egy fiatal barátom, miután menyasszonyostul résztvett a hétköznapi reggeli misén, és megkérdezi:

– Mit jelent az a kéz a szószéken?

– ?????

– Ott van egy kéz a szószéken, és egy feszületet tart.

Nem vagyok jó megfigyelő, nem tudom, miről van szó. Bemegyünk a templomba, hát csakugyan, egy kézben végződő karcsonk lebeg a levegőben a szószék pereme fölött, és feszületet mutat föl.

Assisi Szent Ferenc keze, merthogy ferences templomban vagyunk? Vagy Alkantarai Szent Péter keze, aki védőszentje a Belvárosi Ferences Templomnak?