Kihagyás

Kovács Gábor blogja

Szervita tér

Valamit szólj, valamit. Ne hagyj magamra. Elegem van magamból. Elegem van hűtlenségeimből, árulásaimból, tehetetlenségemből.

Csak éppen bekukkanok a Szervita téri templomba. Valamit szólj... Egy pillanatra elengedem magam a mélység fölött, amelyben a Szépséges lakik. Olyan szeretet szikrázik föl, olyan tajtékzása a gyönyörűségnek, olyan tengermély elfogadás, hogy úgy érzem, bűneim szappanbuborékként elpattannak.

Nem kell időznöm. Megnyugodtam.

Tégy hűségessé. Szeretnék hasonlítani rád.

Tűzbe-vízbe vetnek

Zsiliána hívott. A szentáldozással kapcsolatban voltak kérdései. Hittanári tanulmányai során éppen a szentmiséből tart próbatanítást.

Mostanában új munkahelyhez jutott. Feladata reklamációkat megválaszolni egy szolgáltató vállalatnál. Miután kiképezték a tudnivalókban, bedobták a mély vízbe.

Tűzbe-vízbe vetnek,
onnan is kivesznek...

A reklamációk nem mindig aggályosan udvariasak. Értetlenek és bántók. Láttam Zsilit előző munkahelyén ügyfelek között, ragyogó kislány (nem is; ma már fiatalasszony és kismama), kitűnően bánik az emberekkel.

Jézus higany hazája

Megőrültél, Koloán? Mi az, hogy „higany hazám a hadban”?

Nyugalom, TALAKE. Elteheted a revolvert. Mindenről korrekt felvilágosítással szolgálok.

Mialatt léha dolgokról fecsegek, folyamatban van a Szent Háromnap. Gyónók tömegét szolgáltam ma is, tegnap is, tegnapelőtt is. Közvetítettem nekik húsvét misztériumát.

Talán megérted: sablonmentes nyelvet keresek, nem szeretem a sekrestyeirodalmat. A „higany” súlyos és acélfényű, de amellett ruganyos és mindenhova behatoló anyag, az igazság jelképe, amelyhez visszavonhatatlanul tartozom. Ez az igazság áthatja a dolgokat, de nem úgy, mint egy markoló vagy egy fúrópajzs – nem rombol, hanem érvényes. Számomra súlyos otthonosság is, igazi hazám, amelyben bármikor elrejtőzhetem, míg körülöttem tombol a szellemi zűrzavar, a politikai és gazdasági káosz, és életemre törnek az orvosi leletek.

Elővettem az írótömböt

Nehogy előző bejegyzésem elszomorítson, TALAKE, még nem fenik rám a nyaktilót, csak szeretek összefüggésekben gondolkodni. Ma is feloszlattatásom foglalkoztatott, írtam róla egy verset, amit piszkozatból idejegyzek, hogy meglegyen. Könnyű, közérthető. (És nem szakad le az ég, hogy ilyeneket állítok...)

OLDÓDÓ

különös elengedni
valami mindig robban közben
s ez az ibolyaszínű sáv
mindig velem jön

a kiszolgáltatottság
uralkodás

te légy velem lezúzó
szikrázó bizonyosság légy velem
olvadt-arany-lánghenger
fényosztó-fémsikoltó-tűztömör kút
önmélyből kilövellő
örvényből kimorajló
tükröm tündöm talányom
higany hazám a hadban

(Ne csóváld a fejed, TALAKE, mert még egy ilyet írok.

West End Canossa

Ebédeltem a West End Cityben található számos önkiszolgáló étterem közös asztaldzsungelében. Befejeztem, fölálltam, gondosan összehúztam táskámon a cipzárakat, karomra vettem kabátomat, vállamra a táskát, és készültem, hogy meginduljak műanyag étkezőtálcámmal, az étszereket a gyűjtőládába, a tálcát a láda tetejére elhelyezni. Ekkor idős tálcaszedő hölgy lépett hozzám, és megkérdezte, el szabad-e vinnie a tálcát. Meglepve mondtam igent, mert hiszen van elég összeszedni való tálca azok után a lazább típusú vendégek után is, akik nem viszik helyre tálcájukat az étkezést követően.

Az ingén néha vér tapadt

Egy ügybuzgó orvostudor által laboratóriumi vizsgálatra beutalva, tartom a vénámat egy hölgynek, aki, miközben lyukat fúr belém, szívettépően jajgat, hogy milyen kemény a bőröm. Ha lesz időm, megsiratom. (Túl későn jut eszembe, hogy azt kellett volna mondani: majd csináltatok újat.) Miközben egyik karomat behajlítva tartom és a másik kezemmel vattát szorítok a sebre, harmadik kezembe vékony, zárható csövecskét ad, hogy abban hozzak vizeletmintát. Erre a célra mindenütt főzőpoharat szoktak adni, abba valahogy beletalál az ember.

Csíkos váza

Gyalogolok a Petőfi Sándor utcán. Tudod, TALAKE, a Váci utca és a Városház utca között. Egy lakberendezési bolt kirakatában megpillantok egy vázát. A váza csíkos, karcsú, elegáns. Nagyon szép. Rendkívüli, nem mindennapos módon szép. Iparművészeti remek. Elbűvöl.

Húszezer forint.

Sok. De a váza nagyon szép.

Alkudni kezdek magammal. Imádottamnak venném meg. Az oratóriumban tartanám. Mindig gondoskodnék friss virágról. Megmutatnám vele a Szépségesnek, hogy szeretem.

Húszezer forint. Könnyelmű kiadás, alig maradna pénzem... Nem merek dönteni. Megengedem magamnak, hogy a habozás állapotában maradjak.

Mi újság, Koloán?

A Zsebpagodába sokminden bekerült. Mindenekelőtt bolondos webnaplóm, amit addig írtam, amíg nem kellett órákat gyóntatnom. Abban ugyanis kimerül az ember agya. Viszont a gyónóknak hasznos.

Aztán idekerültek Hagiosz weblapom korábban Kisablak címen szereplő írt rövid írásai. Ezek hangvétele más, de műfaja hasonló.

Most pedig blogot művelek, az ám. Ez abban különbözik a saját találmányú webnaplótól, hogy visszafelé íródik. Amikor a Zsebpagodát csináltam, még nem is hallottam blogról (weblog, webnapló). Most is csak Riszterer Tamás barátom zsenije segített hozzá, hogy blog formában írjak. No de írok. Dum spiro, scribo. Most is órákat gyóntatok, de csakazértis blogolok megint. Egy Koloántól ez is kitelik.

Házad és hazád

Átszellemül, mit láng emészt,
a gyötrelmet ne nézd —

csak az valóban fiatal,
aki tüzet akar.

Láng-keretezte éjszaka
titkaid tárlata,

kigyulladt olajkút gyanánt
süvölt és zúg a láng.

A betondzsungel fölneszel,
lángörvény gyújtja fel,

ez a lobogó kuszaság,
ez házad és hazád.

Izzó kehelyként nyílt virág
lángszirmát ejti rád:

sorsodnak, Isten férfia,
lánggá kell válnia.

Budapest, 2005. május 15.

Menny

A felhőkön túl? Igen, a Naprendszeren is túl, de egyúttal mélyebben a Föld középpontjánál és a molekulák szerkezeténél, túl minden mérhető távolságon, a tér és a transzcendencia metszőpontjában; ott, ahol az idő szikrázó vízesésként átszakad az örökkévalóságba. A mélységben és magasságban, amely a katona lándzsadöfésével megnyílt; az abszolút jövőben, amely a bűnbánó gonosztevő számára „ma”. A meg nem közelíthető fényességben, amely előtt

A Kreatúra könyörög,
leroskad, megadja magát,
a Kreatúra, Az-Ami,
könyörög, mutatja magát.

(Pilinszky)

S ahol a Kreátor oroszlán-valósága fölmennydörög, ahol létezésünk erővonalai eksztatikus táncba kezdenek. Ahol beteljesülés van. Ahol megértünk és helyeslünk mindent, ahol az öröm átszakítja gátjainkat, ahol túlcsordulunk és robbanunk, zuhanunk és emelkedünk, éneklünk és elnémulunk, egyesülünk és önmagunkká válunk.

Nyársbolgár

Nem szoktam olvasni a Metró c. ingyenes lapot — timeo Danaos et dona ferentes... De most kezembe nyomták a szerdai (2005. ápr. 20-i) számot, amelynek 6. oldalán Bolgár György azon fanyalog, hogy az új pápa sem fogja megszüntetni a papi nőtlenséget, vagy bevezetni a női papságot, vagy engedélyezni a fogamzásgátlást a házasságban. Ezek „nyomasztó szabályok”, híján vannak a „kellő megértésnek és rugalmasságnak”.

Ilyenek a nyárspolgár — vagy, mondjuk stílszerűbben, a nyársbolgár — szempontjai. Majd ha „filiszter leszek magam is”, én is azt fogom lesni, hogy megfelel-e az Egyház a tömegeknek, a középszerűségnek.

Habemus prophetam

A konklávé nyitó szentmiséjén a bíborosi testület dékánja prófétai beszédet mondott a relativizmus diktatúrája ellen.

Másnap estére a bíboros-dékánt megválasztották pápának.

Mindenki máshogy próféta. Josef Ratzinger, most már XVI. Benedek, valami hihetetlen lényeglátással rendelkezik. Ezt a természetes adottságát hatja át a Szentlélek, amikor prófétai adomány lesz belőle.

Annak idején Schützből ismerkedtem a dogmatikával. Sok fejtörést okozott nekem, hogy úgy olvastam: a föltámadt test azonossága a földi testtel azáltal van biztosítva, hogy egyes részei azonosak a földi test részeivel.

Kedves új pápa

Azért merek ilyen közvetlenül szólni, mert még nem létezel. Pontosabban: létezel, csak még nem vagy pápa — és egyelőre nem is tudod, hogy az leszel — és én se tudom, ki vagy — és Istenen kívül nem tudja senki más. Egyelőre fantomot szólítok meg, s mielőtt hús-vér valósággá válsz, akit majd Szentatyának fogunk hívni, el akarom mondani, mit várok tőled.

  • Először azt várom tőled, hogy ne próbáld lekopírozni II. János Pált. Ne törekedj az ő népszerűségére. Gyönge utánzat volna. Légy bátran önmagad, azt a stílust kövesd, amit Isten neked adott.

Nem lehet eltemetni

Félárbocon leng a Magyar Köztársaság lobogója. Tömegek szoronganak a Szent Péter téren, Róma és az egész világ egy ciprusfa koporsó köré gyülekezik. Három millió résztvevője van II. János Pál temetésének. Ilyen pápa-temetés még nem volt, mióta a világ világ.

Ki volt ez a nem-szokványos lengyel, aki olyan magátólértődően tisztelte a tradíciókat, és olyan magátólértődően lépett túl rajtuk? Aki elhagyta a pápai megnyilatkozásokból a fejedelmi többeszámot, és sorra megcsókolta a világ országainak földjét? Aki pisztolygolyót kapott a hasába, tizedmillimétereken múlt akkor az élete, és akiért most akkori merénylője is imádkozik egy török börtönben? Aki új advent jegyében lépett szolgálatba, aki befejezte a II. Vatikáni Zsinat intézményesítését, aki lebonyolította a Nagy Jubileumot? Akiért a fiatalok tömegei éjt nappallá téve imádkoztak, mikor halálos ágyán feküdt?

Vesebaj-variációk

[Első attitüd]

Istenem, gyógyítsd meg a vesémet. Természetesen tudom jól, hogy csak akkor kérhetem ezt, ha ez az akaratod. Tehát, ha meg akarod gyógyítani a vesémet, gyógyítsd meg a vesémet. Igaz, ha meg akartad volna gyógyítani, már megtehetted volna, így hát valószínűleg nem akarod. Föltehetőleg áldás ez a vesebaj számomra. Akit te szeretsz, azt meglátogatod. Én ugyan jobban örülnék, ha nem szeretnél annyira, hogy vesebajt is adsz, de hát az igazán nem számít neked, hogy én, a féreg, mit szeretnék. Mindenesetre elmondok a gyógyulásért egy rózsafüzért, de azt egyáltalán nem várom, hogy ennek valami eredménye legyen. (Nem is lesz. Szerk.)

Húzd rá cigány

Hölgyem vagy uram, a Petőfi-vers szerkesztett, rövidített változatát olvasod.

Falu végén kurta kocsma,
Ördög bújjék az uradba,
Meg is látná magát benne,
Ha az ördög tükör lenne.

Az ördög nem tükör. Nem mutatja valódi arcodat; buneidet, példának okáért. Az a kis káromkodás nem számít, mások is úgy szokták. Elvégre nem loptál, nem gyilkoltál. Ha pedig menthetetlenül bunösnek érzed magadat, annyira riasztónak, utálatosnak mutatja képedet, hogy téged Isten se szerethet. Az ördög nem tükör, hanem a hazugság atyja.

Szépség

Látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó” (Ter 1,31). Ens et bonum convertuntur: ami létezik, az jó. A rossz nem létező, hanem hiány.

Ugyanakkor: minden létező igaz. Igaz a szó ontológiai értelmében, vagyis mivoltához tartozik önmagának kifejezése, a megismerhetőség, alétheia, elrejtetlenség, igazság. Ami „okkult”, az hamis. Isten mindent kimerítően ismer, az ember pedig tapogatózik a teljes igazság felé, miközben még magáról Istenről is képes ismeretet alkotni — igaz, csak analóg érvénnyel.

Böjt

Az üres edényt meg lehet tölteni. A böjt arra való, hogy üres edénnyé tegyen bennünket.

*

Jézus negyven napig böjtöl. A negyven nap nem matematikai érték, hanem az időszak szentségének kifejezése. Negyven napig esik a vízözönkor az eső, negyven napig időz Mózes a hegyen, negyven napig tartanak a föltámadt Jézus megjelenései. A Szent Negyvennap, amely hamvazószerdával kezdődik, különlegesen szent idő. Emlékezzél, hogy porrá leszel. Szökőárként zúdul rád a megtérésre való fölhívás.

*

A test sóvárog a táplálék után. Erőteljes szimbóluma ez Isten utáni sóvárgásunknak. Aki böjtöl, egész testével imádkozik.

Farsang

az álarcok alatt sosem az arc maga
csak újabb maszk lapul
az éjszaka mögött még mélyebb éjszaka
rejtozik pimaszul

és kitapintható a köd mélyén a köd
kés burkában a kés
a láng-centruma láng s a szívverés mögött
egy másik szívverés

mélység mélység alatt s alatta újra más
mélység hová bukom
s ha nincs is egyebem mint ez a zuhanás
fogadd el Jézusom

Budapest, 2005. február 4.

Idill

— Mester! — mondta a tanítvány áhítattal. – Már gyakorlom a lótuszülést. De egyelőre keservesen megy.

A Mester köntöse hosszú ujjába rejtette kezét, és sokat tudóan mosolygott.

— Mélységről mélységre haladj — mondotta súlyosan és rejtélyesen. — Ami nehéz volt, könnyű lesz, és ami lehetetlen volt, lehetővé válik. Igazi lényed mindenható.

— Egyedül Isten mindenható — mondta ijedten a tanítvány.

— Isten benned lakik – felelte a Mester bölcs mosollyal. — Ébreszd föl önmagadban.

— Mester — kérdezte a tanítvány — Ismered Loyolai Szent Ignácot?