Kihagyás

Kovács Gábor blogja

Örökké

„Örökké!” — mondogatta a hétéves Teresa. – „Gondold meg, Rodrigo, örökké!” A kislány nem tudott betelni a gondolattal, hogy a mennyei boldogság örökké tart. Rá is beszélte tizenegy éves bátyját, hogy menjenek el együtt a mórok földjére. Azok majd csak megteszik nekik a szívességet, hogy elvágják a nyakukat. Így vértanúk lesznek, és annak a kis halálnak árán olcsón jutnak az örök boldogsághoz. Pechjükre, amikor megindultak a mórok földjére (valójában éppenséggel az ellenkező irányba), a város határában nyakoncsípte őket nagybátyjuk, és zsarnoki önkénnyel visszacipelte a két kicsit a mulandó élet siralomvölgyébe.

Szökőár

A 2004-es év a délkelet-ázsiai szökőár-katasztrófával búcsúzott. A történelem Ura szivacsot vett kezébe, és letörölt százötvenezer embert a föld színéről, akár egy krétarajzot a tábláról.

Miért cselekszik így Isten velünk? Mindenekelőtt azt kell válaszolnunk: a sátánnak hatalma van ezen a világon. A pusztítás borzalma elsődlegesen a Gonosz arculatát mutatja, nem Istenét. Egy szolgaságra vetett teremtésben élünk, egészen Isten fiainak végső megnyilvánulásáig (Róm 8,19 kk). A természeti erők romboló haragja mögött az Ellenség vak dühe áll. Meríthetjük ebből azt a tanulságot, mennyire naiv a természetgyógyászat és a New Age hite a természet és az univerzum mindent meggyógyító, megbékítő erejében. A természet pusztul és pusztít. Nem paradicsomban élünk, nem a romlatlan természettel állunk szemben, hanem a „levegőben uralkodó fejedelemmel” (Ef 2,2).

Megnézzük a madárt

Ördögien csúf cigány öregasszony vezet kézenfogva egy angyalian szép cigány kisfiút. A fákon madarak csivitelnek. «Megnézzük a madárt, gyere» — biztatja Szipirtyó Néni a Kis Herceget, éneklő, cigányos hanghordozással. Ugyanakkor hangszínében olyan megható gyöngédség, leírhatatlan kedvesség van, hogy könnyeimmel küzdve érek haza. (Hiába, elaggott, sokat használt, túlérzékeny Koloánnal van dolgunk.) Isten csodálatos képmása vagy, Madaras Nagymama.

Érdekes a főnévragozás is: határ - határt, madár - madarat, halál - halált, kanál - kanalat.

Poirot adorál

A mindentudó, sőt mindent-jobban-tudó Márait később még folytatni tervezem, de egyelőre elegem van. Agatha Christie-ben mélyedek el: a Zátonyok közt c. regényből megtudom, hogy a belga mesterdetektív, Hercule Poirot, hívő katolikus, sőt be is tér a templomba adorálni. Kedves még a könyvben, hogy a lány, aki szakított vőlegényével, mégiscsak rájön, hogy ő a párja, amikor a férfi kis híján megfojtja. Szerencsére Poirot idejében kíván jó estét.

Karizma

Minibaba szórólapot oszt (szeretne osztani) az aluljáróban. Ahogy a tömeg felhömpölyög a metróból, két ágra válik, biztonságos távolban a szórólapoktól. Legkisebb Közös Osztó kinyújtja karját felém, pókerarccal elhúzok mellette. Kinyújtja karját a másik irányba, pókerarccal elhúznak ott is. Nem adja föl, karizma megfeszül jobbra, karizma megfeszül balra. Izomláz garantálva. Inkább súlyzóznál, prücsök.

Lényegretörő reklám

«Gondoljon a magnéziumhiányra» — olvasom egy plakáton. A többi szöveg olvashatatlanul apróbetűs, az ábrák is kivehetetlenek.

Azóta a magnéziumhiányra gondolok. Bár olykor nehezemre esik. Vajon mi lenne, ha egy percre abbahagynám?

Vámpírkaland

Reggel a villamoson Drakula gróf ül velem szemközt. Sötét haj, sötét bőr, sötét szemüveg mögött sötét tekintet. Rövidujjú inghez nyakkendőt és a jobb csuklóján két karperecet visel. Felsőajka egy helyen nyílást hagy, tisztán látszik a vámpírfog. Egész úton várom, hogy rámvesse magát és a nyakamba harapjon.

Nem tette, ki tudja, miért. Még szerencse, hogy nem lőttem le, önvédelemből. Nem is nagyon volt mivel; hacsak az éves bérletemmel nem, de az csak ellenőrökkel szemben hatékony.

Márai négyszer

Megvettem a Helikon kiadásában Márai: Történelmi regények I-II-t; négy kisregényt tartalmaz. Attól tartok, csak művészetének hordalékát vettem meg, némi roncsot.

Rómában történt valami. Cselekmény nélküli regény Julius Cæsarról; olyasmi, mint a Lotte Weimarban, csak éppen Goethe jobban érdekel, mint Cæsar. Végigolvastam, hős vagyok.

Harminc ezüstpénz. Ez is esszé-regény. Jézus titkát szép frázisokkal intézi el; Jézus költő volt, és minden költőben megtestesül az Isten. (Köszönöm, nem kérek.) A hozzánemértés lépten-nyomon kibújik a zsákból. Júdás ismerte a Talmudot; holott még nem volt Talmud. Pál apostolt a kortársak epileptikusnak írják le; szeretném tudni, hogy melyik. Júdást a szinoptikusok sikkasztással vádolják; éppen ők nem teszik, János vádolja így. Ülj le, Márai, nem készültél. Leírod ötvenszer: Nem beszélek arról, amihez nem értek.

Kis szemantikai trükkök

Ha azt mondom magyarul: smoking, angolul azt jelenti: dinner jacket.

Ha azt mondom magyarul: stewardess, angolul azt jelenti: air hostess.

Ha azt mondom angolul: well, azt jelenti: kút. Ha magyarul mondom, hogy well, azt jelenti: játszom az anglománt.

Well, well.

Márai

Még egy olvasmányomról kell beszámolnom, és utolértem magamat. A Hagiosz listán nagyon dicsérték Márai Sándort, mint görög műveltségű 20. századi klasszikust. Rávetettem hát magamat az Egy polgár vallomásaira, és elolvastam, mint fuldokló a szalmaszálat. A görög műveltségnek ugyan nem látom más nyomát rajta, mint hogy Márai, mint akkoriban mindenki, a gimnáziumban tanult görög nyelvet és irodalmat; továbbá, a könyv szerkezetének néhány újságírós felületessége megütött; de ugyanakkor eredeti írói vénával, átható látással és magával ragadó stiláris művészettel találkoztam; kicsit Thomas Mann-élményem volt, de Thomas Mann stílusának körülményessége nélkül.

Egy zsidó antiszemita

Elolvastam Pelle János Jászi Oszkár c. könyvét. A Martinovics szabadkőműves páholy alapítója, akit Ady annyira tisztelt, hogy még a páholyába is belépett (összesen kétszer járt ott), kikeresztelkedett zsidó szülőktől származott, akik nem beszéltek neki zsidó származásáról. Református volt, de a felvilágosodás eszméiben nevelve apjától, az egyházról csak mint «felekezeti népbutításról» emlékezik meg. A zsidóságtól asszimilációt kívánna; mint polgári radikális a Károlyi-kormányban résztvett, de a vörös diktatúra elől emigrált; végig engesztelhetetlenül bírálta a Horthy-rezsimet is. Az a hang, ahogy a zsidókról ír, formális antiszemita hang. Pl. a Tanácsköztársaságról: «mintha néhány kis mániákus bócher táncot járna a vulkán tetején». Prohászka naplója jut eszembe. Jászi túlkompenzálta zsidó származásának tudatát.

Raszputyin három halála

Gorcsev Iván, a legsikerültebb figura Rejtő Jenő bohém, de nemes szívű és jól verekedő ifjú hősei közül, szívszaggatóan panaszolja, hogy édesapja nemcsak a cári gárdának nem volt tagja, hanem mégcsak Raszputyint sem ölte meg. Ám ha jól megnézzük, igen kevés ember ölte meg Raszputyint. Feliksz Juszupov herceg, a cár unokahúgának férje volt az egyik; Puriskevics képviselő volt a második; Dmitrij Pavlovics nagyherceg volt a harmadik. Futottak még (de nem lőttek): Szuhotyin főhadnagy és Lazavert doktor.

Fehér Bajusz, a nagy árja főnök

Homiliában említettem a nemzet abszolutizálásának veszélyét, rámutatva a Holokauszt iszonyatára, illusztrálva a Sorstalansággal. Mise után bejött a sekrestyébe egy fehér bajuszú bácsi, és közölte velem, hogy a templomban nem szabad kimondani Kertész Imre nevét. Hogy miért, azt már nem volt hajlandó megmondani. Az antiszemiták a mai felemás időkben nem mondják ki a «zsidó» szót a nyilvánosság előtt.

Mindenesetre kijelentettem, hogy a jövőben is szándékozom mondani; de az eset jelzés. Ott ülnek a zsidógyűlölők a templomi padokban, és velem szavaznak, mikor a Fidesz jelöltjeit ikszelem a szavazólapokon.

Kertészkedjünk

Végre elolvastam valamit Kertész Imrétől, a "Nobel": a Sorstalanságot. (A könyvek tanulmányozásáért, amelyekről most, billentyűzetre kapva, sorra beszámolok, a két "Február? Március?" felelős; nem naponta olvasok el egy könyvet. De az érdekesebbeket megörökítem, ha késve is.)

Azt képzeltem, egy Holokauszt-regény csak nyomasztóan unalmas lehet; ám a Sorstalanság pergően izgalmas könyv. Gondolom, a szerző saját tapasztalatait írta meg. Ő volt az, aki tizennégy évesen megjárta Auschwitzet és Buchenwaldot.

Királyfi

Olvastam egy könyvet Rudolf trónörökösről is (John T. Salvendy: Rudolf). Öngyilkosságának pszichológiai magyarázata a szülői szeretet hiánya az érzékeny fiú gyermekkorában. Ferenc József, uralkodói kötelességeinek merev formák mögé zárkózott rabjaként, nem tudott szeretettel foglalkozni fiával (az egyetlen kivétel a vadászat volt); míg Erzsébet királyné, aki amúgy is rossz házasságban élt férjével, időnként feltűnt Rudolf életében, mint egy szeszélyes jó tündér, azután hetekre eltűnt, hogy a lovaglás szenvedélyének (vagy mit tudom én minek) hódoljon.

Igazság tehene

A Nyugati pályaudvar melletti aluljáróban már korábban is feltűnt nekem egy sajátos szörnypofa, anélkül, hogy igazi mivoltát felfedeztem volna. Ma odafigyeltem és elolvastam a feliratokat. A szörnypofa tenyérjósló automata. Bedobsz száz forintot, bedugod a kezedet tenyérrel lefelé a szörnypofa szájába, és egy nyíláson át kijön az igazság.

Alul latin felirat: «Aki kezét az igazság Boccájába dugja, csak akkor húzhatja ki sértetlenül, ha őszinte.» Szerencsére a legtöbb őszintétlen egyén nem tud latinul, így a szörnypofa belsejében elég sok leharapott kéz lehet.

Teleki

Klapka önéletrajzára még egyszer visszatérve: nem leszek emigráns, mert az emigráns bús és csalódott lény. Gróf Teleki László levelezésére ez különösen áll. Szüntelenül panaszkodik és vádaskodik. Kossuthot nagyon nem szereti diktátori allürjei miatt, bár van annyi józansága, hogy bírálatát a magánszférában tartsa. (Ellentétben Batthyány Kázmérral és Szemere Bertalannal, akik a sajtóban is megtámadták Kossuthot. Amennyi eszük volt.) Teleki örökös testi-lelki sirámai előre vetítik a későbbi öngyilkosság árnyékát.

Közmondás 15.

Addig nyújtózkodj, mint holnap egy túzok.

Zsuzsi, művésznő

Jobbágy Zsuzsinak, aki olyan szépen szokott hegedülni imaösszejöveteleinken, ma vizsgakoncertje volt a régi Zeneakadémián, együtt a zongorás Wachtelschneider Annával.

Ujjatlan, hosszú, fekete ruhájában, kontyba tűzött hajával Zsuzsi olyan volt, mint egy antik istennő. Mozart A-dúr hegedűversenyében Héja Benedek volt a partnere; Mozart most nagyon tetszett, jobban Bartóknál, akinek I. rapszódiájából az első tételt adta elő Zsuzsi; ám én, a hegedű-bravúrok ellenére, ezúttal túl népiesnek (vagy katonásnak?) találtam magát a Bartók-művet.